csupasport bannerhátsófüves banner

Belemerülni az élvezetekbe

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2018.08.06. 13:48
null
Felsorolni is nehéz, hány és hány sportolási lehetőséggel kecsegtet Közép-Európa harmadik legnagyobb tava, a néhol 254 méter mély Boden-tó, de azért tettünk rá egy kísérletet.

Közép-Európa harmadik legnagyobb tava a Boden-tó, csak a Balaton, valamint a Genfi-tó előzi meg. Az 536 négyzetkilométeres állóvíz Ausztria, Németország, illetve Svájc határán fekszik, gépkocsival Budapestről majd’ nyolc óra alatt elérhető. Megéri útra kelni, mivel a környék a sok-sok látnivaló mellett számos sport- és szabadidős tevékenységgel csábít.


  • a Boden-tó 63 kilométer hosszú, 14 kilométer széles, legnagyobb mélysége 254 méter

  • a partszakasz 27 százaléka Svájc, 62 százaléka pedig Németország területén terül el, így Ausztriának 11 százalék marad

  • melegebb nyári napokon a víz hőmérséklete eléri a 26 Celsius-fokot


A Boden-tó rengeteg lehetőséget kínál az aktív kikapcsolódás kedvelőinek. Földön és vízen, lábon és két keréken is hódolhatunk a sportolás örömének. Lássunk néhány példát:

  • bringázhatunk a part mentén

  • túrázhatunk a csodálatos környezetben

  • úszhatunk vagy strandolhatunk

  • strandröpladázhatunk

  • szörfözhetünk, wakeboardozhatunk, vitorlázhatunk

  • kajakozhatunk és kenuzhatunk

  • állva evezhetünk a SUP-deszkán



Kötélpályán, kötélidegekkel


Az aktív pihenés kedvelőinek remek kikapcsolódást nyújthat az 550 méter hosszú pályával, valamint 44 állomással kiépített Bregenzerwald Aqua alpesi kötélpark. A programot mászófalak, akadálypályák és kötélen ereszkedések színesítik, így mindenki megtalálhatja a saját erőnléti állapotának és szintjének megfelelő útvonalat.


 

Legfrissebb hírek

Odabringázott a drukkerekhez az osztrák szövetségi kapitány, hogy megköszönje a szurkolást

Foci vb 2026
15 órája

Felszabadultság, nyugalom, kikapcsolódás – ilyen volt a Balaton-átevezés

Csupasport
2025.07.12. 19:08

Vb 2026: életben tartották világbajnoki reményeiket a románok

Foci vb 2026
2025.06.10. 22:47

Vezetett, de kikapott Ausztriától az U21-es válogatott

Magyar válogatott
2025.06.10. 19:55

A svájciak kiütéssel, az amerikaiak nagy csatában jutottak be az elődöntőbe a jégkorong-vb-n

Jégkorong
2025.05.22. 18:59

A korábbi spanyol kéziklasszis lesz az osztrák szövetségi kapitány

Kézilabda
2025.04.28. 13:39

A férfi jégkorong-válogatott 4–2-re legyőzte az osztrákokat

Jégkorong
2025.04.10. 21:55

Marko Arnautovic pánikrohamot kapott a szerbek elleni meccsen

Minden más foci
2025.03.21. 14:36
Ezek is érdekelhetik