Nem jön zavarba egy nagy hullámtól

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2018.05.24. 11:03
Mányoki Attilának már csak egy tengerszoros hiányzik a hét állomásból álló Ocean's Seven-sorozat teljesítéséhez, és most jobban rákészül, mert a két évvel ezelőtti kudarc után rájött, milyen hibákat követett el.

Mányoki Attilának már hat megvan a világ legnehezebb tengerszorosainak átúszását megcélzó Oceans's Seven-sorozatból, az utolsónak, az Írországot Skóciával összekötő Északi-csatornának augusztus 2. és 8. között vág neki. Ezért 23-án, szerdán Dublinba utazik, hogy az északír határnál egy majdnem százötven fős edzőtáborban vegyen részt.

„Sohasem csináltam még ilyet, most azzal a csapattal dolgozom, amely augusztusban kísérni fog – mesélte Mányoki a csupasport.hu-nak. – Május huszonnyolcadikán részt veszek egy hatórás kvalifikációs úszáson is, amelyen felmérjük, hogy abban a környezetben mire vagyok képes, milyen szinten vagyok.”

A 45 éves extrém hosszútávúszó számos változtatást vitt végbe a felkészülésében az elmúlt évekhez képest, és a helyszínen is több dolgot másképp csinál, mint a 2016-os, sikertelen kísérlet előtt (amikor kórházba is került), mert pontosan tudja, milyen hibákat követett el.

„Nem mindegy, az ember hogyan akklimatizálódik, mert itt ez a kulcsa a sikernek – fogalmazott. – Bizonyos dolgokat nem lehet átlépni, van, aminek időt kell hagyni. Két évvel ezelőtt hét-nyolc nappal az érkezésem után már úsztam is, ez az idő utólag nézve kevés. Akkor is részt vettem előtte egy kéthetes edzőtáborban, amelynek a végén már egész jól akklimatizálódtam, de utána visszatértem két hétre Magyarországra, július második felében a hidegből a melegbe, ami összességében sokkolta a szervezetemet.”

Mányoki Attila tanult a hibáiból

Mányoki tavaly átúszta a Cook-szorost Új-Zélandon, és ott kapta meg a választ arra, amit keresett: a siker kulcsa az, hogy elég időt kell hagyni az akklimatizációnak. Akkor két hónapig készült a helyszínen, ahol egyébként hasonlóak a körülmények, mint az Északi-csatornánál lesznek.

„Jobban kell gondoskodni a folyadék-utánpótlásról is, a testhőmérséklet zuhanását pedig ki kell tolni, amennyire lehet, a folyamatot le kell lassítani tette hozzá. – A hipotermia a vízben felgyorsul, és 2016-ban hiába láttam már a túlpartot, a testem már nem tolerálta tovább a mostoha viszonyokat. Hiába, a szervezetet nem lehet átverni.”

Az idén már áprilisban elkezdte a nyílt vízi úszásokat, ami újdonság volt, hiszen az elmúlt években zömmel medencében készült fel. Ezért utazott el április közepén a San Francisco-öbölbe, mert olyan helyet keresett, ahol reprodukálni tudja az Írországban rá váró időjárási körülményeket.

„A nyílt vízi úszás olyan nekem, mint a gyaloglás, mindent ösztönösen csinálok, és nem jövök zavarba egy nagyobb hullámtól folytatta. – A tengerentúlon lemértük, az elvégzett edzésmunka mennyire volt elég. Remek viszonyítási alap volt a négynapos verseny, ami egyben sorozatterhelést is jelentett a szervezetemnek. De ez kell is, mert tudom, ez lesz az Ocean's Seven legnehezebb állomása.”

MÁNYOKI ATTILA OCEAN'S SEVEN ÁLLOMÁSAI
2013. augusztus 20.: La Manche-csatorna (Anglia és Franciaország között): 34 km
2014. augusztus 9.: Cugaru-szoros (Japán, Honsu és Hokkaido között): 19.5 km
2015. szeptember 22.: Molokai-csatorna (Hawaii, Oahu és Molokai szigetek között): 42 km
2015. október 5.: Catalina-csatorna (Los Angeles, Kalifornia): 33.7 km
2017. április 22.: Cook-szoros (Új-Zéland, az Északi- és Déli-sziget között): 26 km
2017. november 2.: Gibraltári-szoros (Európa és Afrika között): 14.4 km

És ami még hátravan:
2018. augusztus 2–8.: Északi-csatorna (Írország és Skócia között): 33.7 km


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik