TALÁLATOK A(Z) NS-publicisztika CÍMKÉRE

ALAPVONAL. Újjáépíteni az Újpestet. Ez pedig közérdek, azaz, ha nem is feltétlenül ma este, de közvetve ferencvárosi érdek is. És nem csak azért, hogy újra értelmet, tartalmat nyerjen a derbi.

ALAPVONAL. Sárközy nélkül nem lett volna Kercsó-éra, Kercsó nélkül nem lehetett volna Sárközy-éra. Nem véletlenül van helye mindkettejüknek a magyar hokihírességek csarnokában!

ALAPVONAL. A ma 70 esztendős Gerendás György anno az úszásról a vízilabdára váltott. Nem volt rossz csere, hiszen mindössze 35 élvonalbeli meccs volt a háta mögött, amikor Gyarmati Dezső beválogatta, és Montrealból (1976) olimpiai bajnokként tért haza. (…) Szenvedélyes edző, korábban még inkább az volt.

ALAPVONAL. És persze akkor is Andreas Brehme voltam a legszívesebben, ha az emeletes házak ölelésében megbúvó maroknyi futballpályán játékost választottunk magunknak. Brehme, a megbízható. Brehme, a fáradhatatlan. Brehme, a kétlábas. Brehme, a technikás. Brehme, az utolsó reménysugár. Brehme, a legszürkébb színes folt a világ futball-labdát formázó lakatlan szigetén. Valahol ott legbelül akkor örökre bennem maradt egy darabka Andreas Brehméből.

ALAPVONAL. Szakmunkásból mester lett, az egyik legkeresettebb portéka a piacon. Bár helyesebb talán úgy fogalmazni, hogy ő és a stábja. Tizenketten dolgoznak a háttérben, és aki vinni akarja őket, alighanem csak »csomagban« viheti.

ALAPVONAL. A néhány perces őrült száguldás után célba érő síelő hosszan tartó zihálása nem a hiányos felkészültség jele, hanem annak bizonyítéka, hogy mennyire mindenféle határokat ostromló teljesítmény egy-egy futam abszolválása. Az egyéb érzésekről csak a sportolók beszámolóiból értesülhetünk, de amennyire lenyűgözőek, legalább annyira ijesztőek is az olyan nyilatkozatok, mint hogy »az utolsó száz méterre nem emlékszem«.

ALAPVONAL. »Spori, spori, spori, fújjon má’ valamit, mert ez nem rugós foci!; Nem is szemüveget kellett volna felvennie, hanem a Hubble-teleszkópot!; Mi van, ma sípot ebédelt – lenyelte?!« – nyilván az ilyen beszólásokat egy ideig a futballbíró is tolerálja (mégiscsak öregfiúk döcögnek a pályán), de van egy pont, amikor az örök reklamálókat megunja hallgatni, és akkor bizony sürgősen tekintélyt kell teremtenie. Erre való ugyebár a sárga vagy a legszélsőségesebb esetben a piros lap.

ALAPVONAL. Úgyhogy ma az ezüstnek örülünk, a hetedik helyen bosszankodunk vagy kesergünk, holnaptól meg reménykedünk, bizakodunk. Szerencsére okkal. A fiúknál abban, hogy még egyszer ilyen rosszul nem sülhet el, mert jobbak annál, amit Dohában láttunk. A lányoknál abban, hogy legközelebb is elsülhet ilyen jól, mert tényleg vannak annyira jók, amennyire most mutatták.

ALAPVONAL. Azt szeretném távolabbi és közelmúltbeli példákkal illusztrálni, hogy sportban nem igazán létezik férfi és női vereség, avagy győzelem, mindkét nem képes hasonló váratlan összeomlásra vagy a másik szemszögéből nézve bravúros feléledésre.

ALAPVONAL. Az edzősködéssel 2019-ben a Fülöp-szigeteken felhagyó svéd Sven-Göran Eriksson leülhet a vágyott kispadra, a Liverpool teljesíthet egy utolsó kívánságot, úgy, hogy közben jó ügyet is szolgál. Merthogy a bevétel az LFC Foundationt illeti meg, és nem elhanyagolható összegről van szó, a legendák legutóbbi fellépésén 1.45 millió font gyűlt össze.

ALAPVONAL. női kosárlabda-válogatott tagjainak viszont azzal a tudattal kell a továbbiakban élniük, sportolniuk, játszaniuk, hogy lényegében csak magukat hibáztathatják, hogy lemaradtak a párizsi olimpiáról. Nem voltak gátló külső körülmények, nem nyúlt bele a játékvezető a mérkőzésbe, és még azt sem lehet mondani, hogy az ellenfél az első perctől kezdve jobb volt.

ALAPVONAL. Ami viszont egészen váratlan fordulat: a jelenlegi ítélet esetleges mérséklését sokan a nemzetközi Sportdöntőbíróság létjogosultságának megkérdőjelezéseként kezelnék. Mert mire fel nőtte ki magát a sporttal kapcsolatos gazdasági és fegyelmi viták legfelsőbb jogi fórumává a Juan Antonio Samaranch néhai NOB-elnök szorgalmazására az olimpiai jogviták kezelésére létrehozott testület, ha visszakozik messziről bűzlő ügyekben?

ALAPVONAL. A soproni torna jóvoltából egyébként ki tudja, hányszor került elő az 1984-es kubai selejtező – bennem talán mindenkinél összehasonlíthatatlanul többször. Pályafutásom talán legkeserűbb emléke, s a legtanulságosabb is. Megtanulhattam, szembesülhettem vele, hogy a nagypolitika (van kicsi, ahol a hatalom diktál?) egy tollvonással semmivé teheti, amit az ember, esetünkben a sportolók felépítenek. Mert ugyebár hiába vívta ki Killik László csapata a Los Angeles-i részvételt, az esztelen bojkott jóvoltából nem utazhatott.

ALAPVONAL. Ami nekünk viszont eddig élményt jelentett, az most lélekölő meccsdarálássá alakul át. Egyébként is gyakran írunk arról, hogy míg régebben egy futballmeccs-közvetítés igazi élmény volt, ma már sokszor azon kapjuk magunkat, hogy egy esti fogmosás rutinjával és egyhangúságával nézzük még a legnagyobb rangadókat is. Na, ez hiányzott még a világbajnokságon is…

ALAPVONAL. Péntekre aztán a feje tetejére állt a világ – és a talpára a magyar válogatott. A szemekben a szent őrület, a kezekben az »érzés«, a soproni közönség a győriekért és a diósgyőriekért is képes lett őrjöngeni, és e pompás egymásra találás esélyt sem hagyott az olimpiai ezüstérmes japánoknak. Így ma már többféleképpen ki lehet jutni Párizsba.

ALAPVONAL. Las Vegas felismerte a sportban rejlő lehetőségeket, a sport pedig a városban rejlőket, így jelenleg mindkét oldal győztesnek érezheti magát, hiszen nem győzi számolni a közös munkából származó bevételt. Tíz éve még én is kinevettem volna, aki azt mondja, Las Vegas a világ sportfővárosa akar lenni, ma viszont már helyi turisztikai és gazdasági vezetők hangoztatják a nézetet.

ALAPVONAL. A középső Dárdai fiú – fogalmazzunk patetikusan – a szülei hazáját szeretné képviselni a jövőben nemzetközi szinten. Nem vitás, szakmai szempontból szükség van rá, a Bundesligában edződve akár ballábas középső védőként, akár védekező középpályásként. Ne hallgassuk el, 2022-ben a világ- és Európa-bajnok Thomas Hässler kijelentette, Mártont a katari vb-t követő évben ki kellene próbálni a német nagyválogatottban.

ALAPVONAL. A szurkolók is érzik, olyan eseményt nézhetnek meg élőben a leghűségesebb városban, amilyen nem minden generációnak adatik meg; az elmúlt 44 évben hiányzott a magyar kosárlabda az olimpiai játékokról, most pedig három mérkőzés választja el a lányokat a nagy, korábban talán kissé hihetetlennek tetsző álom beteljesülésétől.

ALAPVONAL »Én az intimitást keresem a sportban, nevezzük most ’kis sportnak’, amely minden kényszer és rekordvágy nélküli vállalkozás, és amely szerintem költői tett.« Eltelt fél évszázad, de az egyperces örkényi definíció ma is tökéletesen áll az amatőr sportra.

ALAPVONAL.Tudom, többnyire az eredmények elmaradása hozza nálunk a váltást, ám úgy vélem, az edző személyisége se lenne, lehetne mellékes. Mert nem mindig az a rossz szakember, akivel éppen nem megy a csapatnak. Ugyanakkor nem elvárható, hogy számon kérjem a klubokon, hogy nem figyelnek arra, van-e kisugárzása, erős karaktere az edzőnek, hiszen ezt a szerződtetésüknél se nagyon vizsgálják, ha figyelnek rá egyáltalán.