Birkózás: felavatták két magyar legenda síremlékét – képgaléria

2018.10.19. 19:42
A budapesti világbajnokság kezdete előtt egy nappal az Új Köztemetőben felavatták a magyar birkózósport két legendás alakja, Kozma István és Keresztes Lajos új síremlékét.
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK (FOTÓK: FÖLDI IMRE)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK (FOTÓK: FÖLDI IMRE)

 

Ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadás mellett leplezték le és koszorúzták meg a két nagy bajnok, a kétszeres olimpiai, háromszoros világbajnok, Európa-bajnok Kozma István és mestere, a székelyföldi magyar, olimpiai, valamint Európa-bajnok Keresztes Lajos felújított síremlékét. Kozma szobrának megalkotója Sárosi Tibor, míg a Keresztes sírján látható birkózók figuráját Lelkes Márk készítette.

Németh Szilárd, a magyar sportági szövetség elnöke méltatta a két korszakos sportoló versenyzői, illetve edzői pályafutását, és külön kiemelte, hogy az ünnepségen jelen lévő ifjú birkózók méltán tekinthetik példaképüknek Kozma Istvánt és Keresztes Lajost.

A felújított síremlékek avatásán a magyar szövetség vezetőin kívül megjelent Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes, Nébald György, az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke, továbbá ott voltak a Vasas SC képviselői is, valamint a magyar birkózás nagyjai közül többen, olimpiai, világ- és Európa-bajnokok, érmesek, helyezettek, edzők, mesterek.

Székelyföldről is érkezett küldöttség, élén Bokor Sándorral, Parajd polgármesterével és Albert Mátyással, a székely birkózók vezetőjével.

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
14 órája

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12