Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, kiesett a vb-n

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
• Zágráb
2025.09.14. 16:56
null
Kuramagomedov Murad (74 kg) két győztes mérkőzés után a negyeddöntőben kikapott és így kiesett vasárnap, a Zágrábban zajló birkózó-világbajnokság szabadfogású versenynapján.

Két magabiztos győzelemmel nyitott háromszoros Európa-bajnoki ötödik helyezettünk, Kuramagomedov Murad az Arena Zagrebben. Elsőként a kazah Alibek Abdikasszimovot verte meg szép akciókkal, majd a dél-koreai Han De Gilnek sem kegyelmezett. Mondhatni, hozta a papírformát. 

Noha a Tatabánya kiválósága közel van a szűk elithez, az egyik legkeményebb súlycsoport lévén nem lehetett azzal számolni, hogy a következő körben is biztos siker következik. Különösen akkor nem, ha a negyeddöntős akadályt a súlycsoport legendája, a címvédő, olimpiai bajnok és háromszoros világbajnok orosz Zaurbek Szidakov jelentette. Nem is olyan rég, áprilisban a somorjai Európa-bajnokság elődöntőjében találkoztak egymással, akkor Szidakov nyert 2:0-ra.

Ezúttal is óvatosan birkóztak, felmérték egymást a felek. Nem sokáig örülhetett Kuramagomedov a passzivitási pontból szerzett előnyének, rögtön levitellel reagált rá Szidakov (1:2). A második menetben tovább nőtt a különbség, Szidakov passzivitási ponttal és levitellel 5:1-re nyert, és biztosította elődöntős helyét, amelyben az albán színekben versenyző olimpiai bronzérmes, idei Európa-bajnok Chermen Valievvel találkozott. Valiev az utolsó tíz másodpercben megfordította a meccset, és nyert, ezzel Kuramagomedov búcsúzott a világbajnokságtól.

VILÁGBAJNOKSÁG, ZÁGRÁB
Szabadfogás
74 kg
A 16 közé jutásért: Kuramagomedov–Abdikasszimov (kazah) 8:1
Nyolcaddöntő: Kuramagomedov–Han De Gil (dél-koreai) 7:0
Negyeddöntő: Szidakov (orosz)–Kuramagomedov 5:1

 

Legfrissebb hírek

Szőke Alex: Még egy lapáttal rá kell tenni, tovább nyomni!

Birkózás
Tegnap, 8:07

Birkózás: Bácsi Péter szerint nem hangzik rosszul az eredménysorunk

Birkózás
2026.04.28. 09:15

Bajcajev Vlagyiszlav ezüstérmével zártuk a tiranai Európa-bajnokságot

Birkózás
2026.04.26. 19:40

Muszukajev Iszmail iskolabirkózást bemutatva Eb-bronzérmes Tiranában

Birkózás
2026.04.25. 19:14

Bajcajev Vlagyiszlav Európa-bajnoki döntőbe jutott!

Birkózás
2026.04.25. 17:56

Végh Eb-bronzmeccses, Bajcajev és Kuramagomedov elődöntős

Birkózás
2026.04.25. 13:01

Három másodpercen múlt Pók győzelme a világ- és Európa-bajnok ellen, Eb-ötödik lett Tiranában

Birkózás
2026.04.24. 20:38

Muszukajev nem bírt az ifjú moldovaival, Eb-bronzmeccses

Birkózás
2026.04.24. 17:38
Ezek is érdekelhetik