A sajtótájékoztatón a Külügyminisztérium képviseletében részt vett Illés Boglárka kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkár, a Kozma-akadémiát Németh Szilárd, a KIMBA alapítója, a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) elnöke, Süle László, a KIMBA kurátora és Lőrincz Tamás, a KIMBA szakmai igazgatója képviselte.
Kiderült, az együttműködés célja, hogy a külügyminisztérium és a KIMBA szellemi és infrastrukturális erőforrásaik felhasználásával egymás tevékenységét segítsék és erősítsék – különös tekintettel a hazai és nemzetközi sportdiplomáciához kapcsolódó partnerkapcsolat-kialakítási, képzési, kutatási, szakértői és népszerűsítő feladatokra.
Az eseményen külön köszöntötték Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszót, a külügyminisztérium főosztályvezetőjét, valamint Bacsa Pétert, az MBSZ ügyvezető alelnökét, a KIMBA operatív igazgatóját.
Illés Boglárka beszédében úgy fogalmazott: „Ezt megelőzően eddig csak egy ehhez hasonló megállapodást kötött a minisztérium. Rendkívüli értéke van, nagyon pontos előkészítő munka előzte meg. Megvizsgáltuk, milyen munkát végzett a KIMBA, látjuk, mennyire sikeres, mekkora jövő áll előtte és a sportolói előtt. Tudunk segíteni abban, hogy minél többen lássák a nemzetközi partnereink közül, és segítsük az edzőtáborokban, a partnerintézményekkel való közös munkában, vagy akár a szakmai tapasztalatcsere megszerzésében. Megtiszteltetés és büszkeség, hogy a külügyminisztérium eszközrendszerével hozzájárulhatunk ehhez.”
Németh Szilárd külön megköszönte Szijjártó Péter külügyminiszternek és Illés Boglárkának azt a segítséget, amelynek hála létrejöhetett az együttműködés, felhívta a figyelmet arra, hogy július 17. és 20. között a BOK-csarnokban otthont adunk a Polyák Imre–Varga János-emlékversenynek, amelyen öt kontinensről, több mint 50 országból érkeznek sportolók. Továbbá bejelentette, hogy július 21-én különleges eseményt rendezünk, hiszen a békét képviselve csapattalálkozó keretein belül megmérkőzik egymással az orosz és az amerikai szabadfogású-válogatott. Mindemellett gratulált az U20-as válogatottnak, amely múlt héten két-két arany-, ezüst- és bronzérmet szerzett a Caorléban rendezett korosztályos Európa-bajnokságon.
Süle László elmondta, hogy a magyarkanizsai Vajdasági Birkózóakadémia révén határon túli együttműködésben is érdekelt a KIMBA, Lőrincz Tamás Gyurta Dánielnek is megköszönte a munkáját, aki szintén mindent megtett annak érdekében, hogy megvalósuljon a hétfőn aláírt kontraktus.
„Az elmúlt négy évben minden követ megmozgattunk, hogy fiataljaink a lehető leghatékonyabban fejlődjenek, és megfelelően felvegyék a versenyt a nemzetközi mezőnnyel. Ez az együttműködés lehetővé teszi, hogy még szélesebb spektrumban gondolkozhassunk, és a sportolók mindennapjait látva állítom, mindent megtesznek annak érdekében, hogy meghálálják a segítséget. Mi töretlenül hiszünk abban, hogy a jövő bajnokai innen kerülnek ki” – fogalmazott Lőrincz Tamás.
Az esemény a megállapodás ünnepélyes aláírásával zárult.