Birkózás: Nagy Bernadett már az Eb-n visszatérne

Vágólapra másolva!
2025.02.02. 15:53
Októberben operálták meg Nagy Bernadettet (Fotó: Koncz Márton)
Nagy Bernadett kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes birkózó októberi térdműtétét követően már szőnyegre lépne az áprilisi kontinensbajnokságon.

Az újpestiek 76 kilós birkózójának jobb térdét tavaly októberben porcleválás miatt kellett megoperálni, akkor hathetes kihagyást jósoltak neki az orvosok. A VPB Kommunikáció szerint a 2024-es év legjobb magyar női birkózója komolyan gondolja a felkészülést, és idén két világversenyen is megméretné magát. 

„A tavalyi év zárásaként felemelő érzés volt átvenni az év legjobb női versenyzőjének járó díjat. Ezt 2022 után másodszor érdemeltem ki. Jó lenne, ha idén sem alakulna másképp, mert az azt jelentené, hogy a pozsonyi kontinensbajnokság, valamint a zágrábi vb és a többi nagy verseny is jól sikerült számomra 2025-ben” – mondta a párizsi olimpikon, aki a világversenyek mellett a nemzetközi szövetség (UWW) valamely rangsorversenyén is elindulna. 

„Lesz egy nemzetközi edzőtábor is Tatán, ezeket nagyon szeretem, hiszen olyan ellenfelekkel készülhetek, akikkel általában csak versenyeken találkozom. Eltökélt vagyok és bízom abban, hogy minden nagy versenyem úgy alakul, ahogy azt megálmodtam” – hangsúlyozta. 

Nagy Bernadett az UWW honlapja szerint nem szerepel a szerdától vasárnapig tartó zágrábi rangsorverseny indulói között, amelyre 33 magyar birkózó nevezett. Utána Tirana (február 26-március 2.) és Ulánbátor (május 29-június 1.) lesz a következő állomások házigazdája, a 2025-ös széria negyedik versenyét pedig Budapesten rendezik majd július 17. és 20. között. Nagy Bernadett 2022-ben súlyos térdsérülést szenvedett, emiatt másfél évet kihagyott, és tavaly februárban, a bukaresti Európa-bajnokságon tért vissza.

 

Legfrissebb hírek

Bayern München: Musiala az év végén térhet vissza

Német labdarúgás
2025.07.31. 17:31

Kerékpár: „háztartási balesetben” megsérült a Tour legjobb franciája

Kerékpár
2025.07.30. 12:44

Bognár Erika éremért birkózna a szeptemberi világbajnokságon

Birkózás
2025.07.30. 09:05

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
2025.07.28. 19:53

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
2025.07.28. 07:56

Fókusz: repültek a szőnyegen

Képes Sport
2025.07.27. 18:25

Súlyosan megsérült Juhász Roland

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 14:03

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16
Ezek is érdekelhetik