Videó: amikor a svéd „angyalok” pokoli leckét adtak a Fradinak

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2020.08.18. 09:56
Megkezdődött a labdarúgó NB I 2020–2021-es idénye, és nemsokára a nemzetközi kupákban is pályára lépnek a magyar csapatok. A héten korábbi évadok emlékezetes európai kupamérkőzéseire tekintünk vissza, másodikként a Ferencváros legutóbbi BL-selejtezőjére a svéd aranyérmes ellen, hiszen a magyar bajnok idén a Djurgarden ellen kezdi meg szereplését. 1996 nyarán a Fradi az IFK Göteborggal csapott össze.

Az 1995–1996-os idényben a Ferencváros „beiratkozott Európa elitjébe”, első magyar csapatként kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája főtáblájára. A zöld-fehérek a BVSC-vel folytatott versenyfutás után ismét megnyerték a bajnokságot, és szurkolóik azt várták, hogy 1996–97-ben megismétlik a BL-bravúrt.

Az álmok és a realitás között „kék angyalok” álltak: Svédország patinás, kétszeres UEFA-kupa-győztes csapata, az IFK Göteborg. A göteborgiak az 1992–93-as, illetve az 1994–95-ös idényben is BL-csoportkörösek voltak, megverték a Portót, a PSV-t, a Manchester Unitedet, ikszeltek a Barcelonával, a Bayern München az 1994–95-ös negyedöntőben csak idegenben szerzett gólokkal ejtette ki őket a negyeddöntőben. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az aktuális vb-bronzérmes svéd válogatott jó pár játékosa (Thomas Ravelli, Hakan Mild, Jesper Blomqvist, Magnus Erlingmark) is a Göteborg mezét viselte, láthatjuk, igen nehéz feladat várt a Fradira.

Az első mérkőzést 1996. augusztus 7-én Norrköpingben játszották, az előző idény BL-selejtezőjén (a Göteborg a lengyel Legia ellen esett ki) ugyanis a heveskedő hazai ultrák megdobálták az egyik partjelzőt, erre az UEFA betiltotta az Ullevi Stadiont. Ez sem zavarta különösebben az IFK-t: a később a Manchester Uniteddel Bajnokok Ligáját nyerő Jesper Blomqvist az első félidő végén megszerezte a vezetést a hazaiaknak, a második elején Aranyos Imre elképesztő hibája után Stefan Pettersson megduplázta az előnyt, a magyar bajnokot pedig végül Andreas Andersson küldte a padlóra (3–0). A visszavágón Horváth Ferenc korai gólja ellenére is csak 1–1-re végeztek a csapatok, a svédek simán továbbjutottak.

Az FTC vezetőedzője, Novák Dezső súlyos kritikával illette játékosai teljesítményét és hozzáállását lapunkban. Aranyost megvédte, mondván, a középpályás hibázott, de az egész csapat kritikán aluli teljesítményt nyújtott.

„Óriási lehetőséget szalasztottunk el, és most pontosan ott vagyunk, ahol két éve – a pocsolyában” – panaszolta.

A futball örök törvénye azonban, hogy edzőt könnyebb váltani, mint csapatot: szeptember elején Novák lemondott, utóda ideiglenesen Mucha József, majd végleges megoldásként Varga Zoltán lett. A norrköpingi mérkőzés hibáját nehezen megemésztő és a szurkolók által „megtalált” Aranyos Imre is távozott, méghozzá a Vasashoz. Az UEFA-kupába „átesett” Fradi kiejtette a görög Olympiakoszt, emlékezetes meccsen legyőzte a csúcséveit élő angol Newcastle Unitedet (3–2), hogy aztán idegenben négygólos vereséggel búcsúzzon.

A Ferencváros a következő idényben is találkozott svéd csapattal, a Helsingborgot 1–0, 0–1 után tizenegyesekkel búcsúztatta a magyar rekordbajnok. Azóta nem került a Fradi útjába svéd ellenfél, egész mostanáig: augusztus 19-én következik a Djurgarden elleni, egymérkőzéses BL-párharc.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik