Leipzig–Liverpool: Puskás Aréna!; FTC: 16 pont előny

2021.02.07. 23:17
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

Az ősszel látott Dinamo Kijev, Juventus és Barcelona után újabb két európai nagycsapat lép pályára Budapesten Bajnokok Ligája-mérkőzésen! Az RB Leipzig vasárnap délután a hivatalos Twitter-oldalán megerősítette, hogy február 16-án a Puskás Arénában fogadja a Liverpoolt a BL nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy az utóbbi időben milyen fontos nemzetközi mérkőzés helyszíne volt Budapest, illetve milyen meccsekre kerül sor a közeljövőben. Az is kiderül, hogy a szintén póthelyszínt kereső Mönchengladbachnak a Manchester City elleni találkozója mellett még melyik BL-nyolcaddöntő „vészhelyszíne” lehet esetleg a Puskás Aréna.

A női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányát kérdeztük azt követően, hogy a csapat nem jutott ki az idei Európa-bajnokságra. Székely Norbert lapunknak elmondta, nagy csalódásként éli meg a történteket, egyúttal elismerte, hogy ő is hibázott, ám arról már nem akart beszélni, mit csinálna másképp, ha újra nekivághatnának a sorozatnak. Szóba került a fiatalok lassú szakmai fejlődése, amit nem cáfolt, de hozzátette, ő is de alapvetően 2023-ra ígérte, hogy ütőképes lesz a válogatott, amelynek gerincét már esetleg az 1999-es generáció adja. Hogy a kudarc után gondolkodik-e a távozáson, kiderül cikkünkből.

Magyarországot 65 ökölvívó képviseli a hétfőtől péntekig zajló Bocskai-emlékversenyen, válogatottjaink közül gyakorlatilag mindenki. Számottevő riválisban nincs hiány, befutottak a hajdúsági fővárosba az angolok, a franciák, az olaszok, a törökök és a félelmetes kazahok is, a mieinkkel és az utolsó pillanatban bejelentkező walesiekkel együtt 23 ország több mint 200 ökölvívója. A torna nyitánya előtt a 63 kilós magyar bajnok Fodor Milánt kérdeztük, aki több mint egy év csúszással bokszolhat a tavaly márciusban félbeszakított londoni olimpiai selejtező nyolcaddöntőjében.

Legfrissebb hírek

Hétfő estig biztosan hat pont a Győr előnye; Bognár Istvánban bízik az MTK a Fradi ellen

E-újság
10 órája

Újra nyert, és menekül az Újpest; Kompany szerint rasszisták vagyunk

E-újság
2026.02.21. 23:45

Robbie Keane: Jobban fel kell pörögni, hogy meglegyen a továbbjutás; A világ legjobb középpályásai között Szoboszlai Dominik

E-újság
2026.02.20. 23:50

A vereség után nem vár könnyű visszavágó a Fradira; Újra a középpályán futballozhat Szoboszlai Dominik

E-újság
2026.02.20. 00:05

Fradi: irány a legjobb 16!; Nyéki Balázs szerint ez minden idők legerősebb BL-je

E-újság
2026.02.19. 00:04

Tíz hét szünet után nagy rangadókkal folytatódik a férfi kézilabda BL csoportköre

E-újság
2026.02.17. 23:36

Szendrei Norbert: A nyári felkészülés során éreztem, hogy ebből valami jó is kikerekedhet

E-újság
2026.02.16. 23:59

Szalah dicsérte Szoboszlait; A héten Pécs–Sopron kosárrangadó következik

E-újság
2026.02.15. 23:45
Ezek is érdekelhetik