Jelen idő – Malonyai Péter jegyzete

Vágólapra másolva!
2020.09.29. 23:35

Ha valaki, én igazán a szívemen viselem a (sport)múltat, ám most azt mondom, álljunk meg egy pillanatra a szép emlékekkel! Gondolok most arra, hogy az elmúlt hetekben és persze korábban is rendre klasszikus, örökké emlékezetes történetként emlékeztünk meg a Fradi 1995-ös Bajnokok Ligája-szerepléséről, arról, mekkora élmény volt játékosnak és drukkernek egyaránt a csoportkörös szereplés.

A főszereplők megszólaltak persze a mai csapat BL-esélyei kapcsán is, s miközben felelevenítették felejthetetlen emlékeiket, sok sikert kívántak a maiaknak – a kedden pályára lépő utódoknak. Azt sugallva nekik, hogy ne teherként, lehetőségnek tekintsék a régóta várt alkalmat arra, hogy betörjenek Európa futballelitjébe.

Igen, a betörés kifejezés nem túlzás, hiszen a Ferencváros olyan csapatokon átjutva váltotta valóra az álmait, amelyek esélyesebbek voltak nála. Legalábbis előzetesen. Aztán a Celticet idegenben (ez azért sohasem lebecsülendő tett), a Dinamo Zagrebet itthon (a múlt miatt visszavágó jelleggel) múlta felül, Moldéban pedig a padlóról felállva mentette továbbjutásra esélyessé a meccsét. És persze a svéd Djurgarden legyőzése, a kezdet sem volt akármi.

Nálam az a leginkább figyelemre méltó, hogy a Fradi szisztematikus munkával jutott el idáig. Kitűzték célként a Bajnokok Ligáját, aztán – utólag persze könnyű okoskodni – mindent ennek alárendelve tettek. Az edző szerződtetését éppen úgy, mint a játékosok kiválasztását, akik között a kezdőcsapatban visszatérően több a külföldi, de úgy gondolták, ők alkalmasak arra, hogy a vágyakat erővel támogassák meg.

Ne értsenek félre, a legboldogabb akkor lennék, ha színmagyar Fradi érte volna el ezt a kimagasló sikert, ám az esetleges örömöm aligha üzleti, szakmai szempont az élfutballban. Meg aztán mindig a győztesnek van igaza, esetünkben a Ferencvárosnak, a fejétől a farkáig, tehát mindazoknak köszönhetően, akik tettek arról, hogy BL-csoportkörben szerepeljen a Fradi a 2020–2021-es kiírásban.

Ahol – biztosan halljuk majd eleget – minden mérkőzés élmény lesz a játékosoknak. Én – már bocsánat – ennél azért többet vágyom, elvégre az európai kupák csúcsáról van szó, nem gálameccsekről, ezért ott is illenék megmutatni a magyar bajnoknak, mit tud.

Ha már múlt időből jelen idejűvé tették azt, hogy Európa és – Bajnokok Ligája-csoportkör.

Legfrissebb hírek

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22

Szól a (sport)rádió! – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.14. 07:41

A legnagyobbakat is csodálhatjuk! – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.13. 07:43

Erő és irányítás – Gyenge Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.06.11. 23:08

Nem a mi játékunk – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.10. 23:19

A vb-selejtező jegyében – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.09. 22:55

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Jönnek a svédek! – Vincze András jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.05. 23:25
Ezek is érdekelhetik