Hiányzott a gyilkos ösztön – Thury Gábor jegyzete

Nem tudok jobbat mondani a női kézilabda-válogatott világbajnoki hetedik helyére, mint az elcsépelt mondást a félig teli, félig üres pohárról. Ha azt nézzük, hogy 12 év után jutott az együttes a legjobb nyolc közé, akkor a fejlődés vitathatatlan, ha az olimpiai hatodik (2024) és Eb-3. (2024) pozíciót veszem, akkor talán a stagnálás a legjobb kifejezés, ám 2023-ban a vb-tizedik helynek is örültünk, igaz, olimpiai selejtezőt ért. Vélem, a legjobb mérce a játékosok célja és a valóság összevetése.

A lányok a négy közé jutást határozták meg egymás között, az ehhez vezető úton Románia és Dánia ellen jól játszottak, még akkor is, ha utóbbitól egy góllal kikaptak. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány értékelésében kimondta, pénteken és vasárnap is pályára lépett volna a csapat.

Hogy ehhez mi hiányzott? A Nemzeti Sport és az olvasók osztályzatai nagyjából fedik egymást, eszerint a kapus Szemerey Zsófi, az irányító Vámos Petra és a beálló Tóvizi Petra kapta a legjobb osztályzatot, hetest, akárcsak az ugyancsak irányító Simon Petra és a jobbátlövő Albek Anna. Ugyanakkor az együttes ásza, a szintén jobbátlövő, a 2024-es olimpián és Eb-n az álomcsapatba beválasztott Klujber Katrin halványabban teljesített, hatost kapott.

Az együttes az érés folyamatában van, elengedhetetlen, hogy kinője magát legalább egy klasszis, aki a szó konkrét és átvitt értelmében is kezébe veszi az irányítást. Lehet ezt a posztra érteni, Kökény Bea és Görbicz Anita kiváló példa erre, de átlövőként is – mi az hogy! – lehet valaki vezéregyéniség, elég Sterbinszky Amáliát, Radulovics Bojanát és Farkas Ágnest említeni. A legjobb értékelést kapó lányok mindegyikében megvan a képesség, hogy vezérré váljanak még akkor is, ha kívülről úgy tűnik, erős a csapategység.

A vb-n nem kerültünk nehéz csoportba és ágra, mégis Japán ellen kínkeserves döntetlen született, és ismerjük el, a mostani román csapat már nem annyira erős, mint a 2000-es, 2010-es években volt… És ne tegyük ki az ablakba a hollandoktól indításból kapott gólokat.

Vesszőparipám a gyilkos ösztön megléte vagy hiánya – még hölgyek esetében is. Ha a legjobb négy közé jutott válogatottakat nézem (Norvégia, Hollandia, Németország, Franciaország) és vetem össze a magyarral, talán e tekintetben van a legnagyobb lemaradásunk.

Nekem emiatt félig üres a pohár.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!