R. Gy.
2022.10.26 15:46 Frissítve: 2022.10.26 19:43

Taktikus játékkal szerzett kétgólos előnyt idegenben az MTK az ifi BL-ben

Folytatódtak a labdarúgó ifi BL küzdelmei, és a bajnoki ágon a második körben az MTK taktikus játékkal győzött idegenben két góllal az izraeli Asdod ellen. A visszavágó hazai pályán, november 2-án lesz.

Kétgólos MTK-siker! (Fotó: mtkbudapest.hu)

 

UEFA IFJÚSÁGI LIGA, BAJNOKI ÁG
2. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
ASDOD (izraeli)–MTK BUDAPEST 0–2 (0–0) 
Asdod, Jud-Alef Stadion. Vezette: A. Kurgeli (fehérorosz)  
MTK BUDAPEST: Csenterics – Varga D., Matviiv, Vidnyánszky, Merényi – Szőke, Lépő – Horváth A. (Hegedűs, 83.) – Molnár Á., Barkóczi (Vasvári, 83.), Kovács Mátyás.
Gólszerző: Barkóczi (59.), Molnár Á. (80.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Az ifi BL-ben a lett Jeglava kiverése után Izraelbe utazott az MTK, hogy az Asdod ellen vegye fel a küzdelmet a második fordulóban. Előzetesen úgy tűnt, érdemes nagyon odafigyelni az Asdodra, hiszen az izraeli utánpótlás az utóbbi időben ugyancsak veretes eredményeket tudott felmutatni.

Az első félidőben az MTK ennek megfelelően inkább visszahúzódott a saját térfelére, semmilyen kockázatot nem vállalt, a hazaiak támadásait igyekezett még csírájában elfojtani. Így aztán nem is nagyon alakult ki folyamatos játék, egymás hibáiból éltek a csapatok. Egy-egy villanást lehetett látni mindkét oldalon, de igazán nagy helyzet nem alakult ki.

A második félidőben bátrabban futballozott az MTK, egyre többször jutott el az Asdod kapuja közelébe, és egy ilyen alkalommal az 59. percben a vezetést is megszerezte. A hazaiak védője, Belifante előbb lefülelt egy átadást, majd rossz helyre passzolt, éppen Barkóczi elé, aki 15 méterről óriási erővel lőtt a jobb felsőbe. 0–1

A gól megnyugtatta az addig sem túlságosan ideges MTK-t, az Asdodot pedig arra kényszerítette, hogy többet támadjon. Ezért fel is lazult a védelme, így a kék-fehérek kontrái egyre több veszélyt jelentettek. Egy ilyen után Barkóczi szerezhette volna meg szép cselek után a második gólját a 77. percben, ám mellélőtt. Három perc múlva viszont már semmi sem mentette meg a hazaiakat. Molnár Ádin ugrott ki a leshatáron, elhúzta a kapus mellett is a labdát, és kissé kisodródva a hálóba lőtt. 0–2

A hátralévő időben nagyon nyomott az Asdod, Csenterics kapusnak több nagy bravúrt is be kellett mutatnia, de az állás nem változott, az MTK kétgólos előnyt szerzett a jövő szerdai visszavágóra. Ha sikerül továbbjutni, akkor következik a playoffkör a legjobb 16 közé jutásért. 

 

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

90+5. perc: Vége a meccsnek, a kétgólos győzelemmel biztató előnyt szerzett a visszavágóra az MTK. 0–2 

90+4. perc: Mi maradt ki?! Jobb oldali szabadrúgás után Orjiakor lőhetett 4 méterről, de onnan sem találta el a kaput.

90+2. perc: Szvissza került lövőhelyzetbe 20 méterre a kaputól, jobbal nem sokkal lőtt a jobb alsó mellé.

90. perc: Négy perc a hosszabbítás. 

87. perc: Óriási Csenterics-védés! Nyomott az Asdod, Szasszon maradt egyedül 6 méterre a kaputól, és a lövését lábbal védte az MTK kapusa.

83. perc: Kettőt cserélt az MTK, lejött Barkóczi és Horváth Artúr, bejött Vasvári és Hegedűs.

80. perc: GÓÓÓL! OTT A MÁSODIK! Kitámadott az Asdod, és erre ráfázott, mert Molnár ugrott ki Horváth passzával a leshatáron a védők közül, elhúzta a labdát a kapus mellett, majd 4 méterről az üres kapuba lőtt. 0–2

77. perc: Te jó ég! Barkóczi szelídítette meg a labdát a hazai tizenhatos előterében, három embert is kicselezett, majd 10 méterről, ballal nem találta el a kaput... 

76. perc: Meglódult az Asdod jobb oldala, nem is lehetett már utolérni a szélsőt, aki szerencsére egészen rosszul adott középre, így Csenterics könnyedén felkapta a labdát. 

73. perc: Bal oldali Asdod-szöglet után szabadon maradt Szvissza, de 5 méterről csúnyán elhibázta. 

69. perc: Jött előre az Asdod, Getahun lőtte el 20 méterről, Csenterics vetődve ütötte szögletre a labdát.

65. perc: Négy a négy ellen támadhatott az MTK, és az utolsó passz sem lett volna rossz, ha Szasszon nem szerel remek ütemben.

59. perc: GÓÓÓÓL! VEZET AZ MTK! Barkóczi csapott le Belifante rossz felszabadításra, és 15 méterről, jobbal, óriási gólt lőtt a jobb felsőbe. 0–1

57. perc: Szöglethez jutott az MTK a jobb oldalról, Horváth szögletét Vidnyánszky piszkálta rá éles szögből, Ariha azonban védett.

55. perc: Kissé szerencsésen került Abergel elé a labda, de ő ezzel mit sem törődött, rálőtte 17-ről, éppen Csenterics kezébe.

53. perc: Ebből lehetett volna valami, de Kovács passza nem volt jó a tizenhatoson belül, nem jutott el középre a labda.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

ELSŐ FÉLIDŐ

45+1. perc: Vége az első félidőnek, kiegyenlített a küzdelem, gól nincs. 0–0 

45+1. perc: Getahun szerzett labdát az MTK tizenhatosa előtt, az ötös jobb sarkáról lőhetett, de nagyon rosszul – szerencsére. 

40. perc: Molnár került helyzetbe, de 14 méterről nagyon sután találta el a labdát. 

39. perc: A szöglet után nem alakult ki helyzet, de maradt a labda a hazai kapu előterében. 

39. perc: Kovács cselezte ki a rárontó védőt, majd egy újabb csel után 18 méterről lőtt, a kapus szögletre mentett. 

35. perc: A jobb oldalról jött az Asdod szöglete, legurították, onnan jött a beadás, amelyből Abergel fejelt fölé. 

32. perc: Egy sistergős lövés jött 22 méterről Getahuntól, amelyet Csenterics remekül védett.

32. perc: A szögletből nem lett semmi. 

31. perc: Na, most nem! Szép MTK-támadás futott a pályán, melynek a végén Kovács elől az utolsó pillanatban szereltek szögletre a védők.

30. perc: Sok a rossz passz, mindkét csapat viszonylag gyorsan labdát veszít a félpályán.

26. perc: Barkóczi kapott sárga lapot, mert az oldalvonal közelében túlságosan magasra emelt lábbal eltalálta az ellenfelét. 

25. perc: Horváth tartotta meg jól a labdát az asdodi tizenhatos előterében, majd remekül emelt a tizenhatosra befutó Kovács elé, a kapus viszont gyorsabb volt. 

23. perc: Varga rendbe jött, a szabadrúgás meg igen gyatrára sikerült.  

22. perc: Varga rossz becsúszása után jöhetett szabadrúgással az Asdod 22 méterre a kék-fehérek kapujától, ráadásul meg is sérült a magyar játékos.

17. perc: Csenterics óriási védésével maradt a 0–0, mert bizony a bal oldalon meglóduló Abergel egy csel után rálőtte, védenie kellett magyar kapusnak. 

14. perc: Merényi esett el az asdodi tizenhatoson belül, de nem kapott tizenegyest.

12. perc: Ígéretesnek tűnt az MTK ellentámadása, de a hazai tizenhatosnál elfogyott a tudomány. 

12. perc: Orjiakor vállalta el jó messziről, és jó messzire ment fölé a labda. 

10. perc: Labdát vesztett az MTK a saját térfele közepe táján, az izraeli támadást azonban sikerült végül megakadályozni

1. perc: Elkezdődött a találkozó, az MTK tiszta fehérben, az Asdod tiszta pirosban játszik.

 

ELŐZMÉNYEK

Az MTK Budapest U19-es csapata magabiztosan vette az ifi BL jelenegi kiírásának első akadályát, 4–0-s összesítéssel jutott tovább a lett Jelgava ellen a bajnoki ágon. A második fordulóban az izraeli Asdod lesz az ellenfél, először idegenben.

Horváth Dávid vezetőedző a helyszínen tekintette meg az ellenfelük FK Borac Banja Luka elleni visszavágóját, ami után a klubja honlapjának nyilatkozott.

„Az Asdod ugyanolyan meggyőző eredménnyel jutott ebbe a körbe, mint mi, és egyértelműen megállapítható, hogy nagyobb játékerőt képviselő csapat, mint a Jelgava volt. Egyéni képességekben és csapatszinten is komoly kihívás elé fognak állítani minket. A helyszínről könnyen megállapítható volt, hogy fizikailag is erős, dinamikus játékosok alkotják keretüket, komoly nyomásgyakorlásra képesek labda nélkül, míg labdabirtoklás esetén céljuk, hogy minél gyorsabban az ellenfél védőzónájába érjenek. Érett, modern futballra képesek attól függetlenül, hogy a felnőtt keretükben csak egy U19-es futballista van. Az izraeli felnőtt klubfutballt nem kell senkinek sem bemutatni, az utánpótlásukról pedig elég annyi, hogy U21-ben második helyen zártak a mi selejtezőcsoportunkban, míg U19-ben csak hosszabbításban veszítették el a döntőt Anglia ellen. Az elmúlt időszakban mindig itthon kezdtük a párharcokat, ez most másképp lesz. Ennek megvan a jó és a rossz oldala is, de már idegenben szeretnénk jó eredményt elérni. Hasonló játékkal készülünk mindkét meccsre, ilyen szempontból mindegy, hol rendezik az odavágót.” 

Azóta már Horváth Dávid a felnőttek vezetőedzője lett, így a mai találkozón Balogh Béla irányítja az MTK-t.

2023.02.08 15:32:56

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A 92. percben esélyt kapott az egyenlítésre Kanta József együttese, de kimaradt Kovács Mátyás büntetője.

2023.01.19 23:31:04

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Az európai fluktuációra jellemző, hogy az akkor a csoportkörben szereplő 16 együttes közül ma csak négy (Buducsnoszt Podgorica, Krim Ljubljana, illetve a két magyar csapat, a Győr, valamint a 2000-ben Herz-FTC néven szereplő Ferencváros) tagja a 2022-2023-as BL elitmezőnyének. Aligha véletlen, hogy a Bajnokok Ligája győzelmi örökrangsorának első három helyén is az ezen négyesből kikerülők osztoznak.

2022.11.09 00:24:33

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Sikertelenség esetén a kedvenceket mindenféle úton-módon felmenteni kész praktikák között a különböző sorsolások tisztaságának megkérdőjelezése is felvetődött már, főleg, ha a hasonló szóbeszédeket hivatalos személyek is hevítették.

2022.11.07 21:24:31

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Münchenben sem gyújtanak örömtüzeket...