BL: Sajnos elöl nem voltunk elég kíméletlenek – Pep Guardiola

R. B.R. B.
2021.02.25. 07:56
null
Pep Guardiola nem volt maradéktalanul elégedett (Fotó: AFP)
A Manchester City 2–0-ra legyőzte a Borussia Mönchengladbachot a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő budapesti Puskás Arénában rendezett első mérkőzésén. Pep Guardiolának, az angol együttes menedzserének van hiányérzete a helyzetkihasználást illetően, míg Marco Rose, a német gárda mestere büszke csapatára.

 

 

„Össze kell tartanunk – idézi az UEFA honlapja Marco Rosét, a Gladbach német vezetőedzőjét. – A játékosaim nagyot küzdöttek, nem szabad lógatnunk a fejünket. Hűek maradunk a stílusunkhoz és a visszavágón igyekszünk meglepni az ellenfelet. Brutálisan jó csapat a Manchester City, piszkosul nehéz megállítani. Viszonylag jól védekeztünk, ami nem könnyű, ha így nekünk rontanak.”

„Összességében jó teljesítmény nyújtottunk, végig a kezünkben volt a mérkőzés – mondta Pep Guardiola, a sorozatban 19. tétmérkőzését megnyerő Manchester City spanyol menedzsere a találkozót követően. – Sajnos elöl nem voltunk elég kíméletlenek, főleg amikor a kapussal találtuk szemben magunkat. Ebben fejlődnünk kell. Az első mérkőzés mindig nehezebb, mint a visszavágó. A Bajnokok Ligájában tökéletesen kell futballozni, hogy továbbjusson a csapat.”

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

BORUSSIA MÖNCHENGLADBACH (német)–MANCHESTER CITY (angol) 0–2 (0–1)
Budapest, Puskás Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Artur Dias (portugál)
GLADBACH: Sommer – Elvedi, Zakaria, Ginter – S. Lainer (Lazaro, 63.), Neuhaus, Kramer, J. Hofmann (H. Wolf, 87.), Benszebaini – Pléa (M. Thuram, 63.), L. Stindl (Embolo, 74.). Vezetőedző: Marco Rose
MAN. CITY: Ederson – Walker, Rúben Dias, Laporte, Cancelo – Gündogan, Rodri, Foden (Ferran Torres, 80.) – Sterling (Mahrez, 69.), Gabriel Jesus (Agüero, 80.), Bernardo Silva. Menedzser: Pep Guardiola
Gólszerző: Bernardo Silva (29.), Gabriel Jesus (65.)

Legfrissebb hírek

Magyar Kupa: nyilvánosságra hozták a döntő pontos időpontját

Labdarúgó NB I
16 órája

A hatodik helyezés is Bajnokok Ligáját érhet a Premier League-ben – mutatjuk, hogyan

Angol labdarúgás
2026.04.22. 13:22

Bayern–Atlético BL-döntőt jósolnak Budapestre a nemzetközi szakírók

Minden más foci
2026.04.21. 20:53

Marco Rose lesz nyártól Tóth Alexék vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.20. 18:55

Marco Rose lehet Tóth Alex edzője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.04.15. 12:01

Budapest, futballhősök tere: fesztiválhangulat a Bajnokok Ligája-döntő körül – 50 nap a fináléig

Bajnokok Ligája
2026.04.10. 08:28

Harc a jegyekért a budapesti BL-döntőre

Bajnokok Ligája
2026.04.09. 07:00

Figo lesz az egyik csapatkapitány a budapesti BL-döntő előtti gálameccsen

Bajnokok Ligája
2026.04.01. 11:57
Ezek is érdekelhetik