BL: Rooney és Neymar a múlté – Milner az új gólpasszkirály!

Vágólapra másolva!
2018.04.25. 09:10
null
Immár James Milner (vörösben)az elitsorozat asszisztkirálya – már ami az egy idényre vonatkozó rekordot illeti (Fotó: AFP)
Ha egy kvízműsorban kapjuk kérdésként, most már James Milner nevét kell mondanunk, ha az jön szóba, melyik labdarúgó jegyezte egy BL-idény során a legtöbb gólpasszt.

 

A Liverpool középpályása a Roma elleni elődöntő első felvonásán a 69. percben szögletből tekert Robert Firmino fejére, a bólintás után pedig már 5–0-ra vezetett az angol gárda – amely végül „csak” 5–2-re nyert.

Az angol futballista ebben a BL-kiírásban már a kilencedik Liverpool-gólt készítette elő, és ezzel az elitsorozat 2003–2004-es idényben bevezetett formájában első játékosként érte el ezt a mennyiséget.

Az eddigi csúcsot Wayne Rooney (Manchester United, 2013–2014) és Neymar (Barcelona, 2016–2017) tartotta közösen; érdekesség, hogy a Liverpoolban a ma Mohamed Szalahnak két gólpasszt kiosztó Roberto Firmino is eljutott már hétig a mostani szezonban, azaz Milner egyelőre nem ülhet a babérjain.

A LEGTÖBB GÓLPASSZ EGY BL-IDÉNYEN BELÜL
9: James Milner (Liverpool), 701 perc, 2017–2018
8: Wayne Rooney (Manchester United), 765 perc, 2013–2014
Neymar (Barcelona), 797 perc, 2016–2017
7: Roberto Firmino (Liverpool), 879 perc, 2017–2018
Ryan Giggs (Manchester United), 605 perc, 2006–2007
Zlatan Ibrahimovic (Paris Saint-Germain), 793 perc, 2012–2013
Xavi Hernández (Barcelona), 971 perc, 2008–2009

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
LIVERPOOL (angol)–ROMA (olasz) 5–2 (2–0)
Liverpool, Anfield. V: Brych (német).
LIVERPOOL: Karius – Alexander-Arnold, Lovren, Van Dijk, Robertson – Oxlade-Chamberlain (Wijnaldum, 18.), Henderson, Milner – Szalah (Ings, 75.), Firmino (Klavan, 93.), Mané. Menedzser: Jürgen Klopp
ROMA: Alisson – Fazio, Manolasz, Juan Jesus (Perotti, 67.) – Florenzi, Strootman, De Rossi (Gonalons, 67.), Kolarov – Nainggolan – Cengiz Ünder (Schick, a szünetben), Dzeko. Vezetőedző: Eusebio Di Francesco
G: Szalah (35., 45.), Mané (56.), Firmino (62., 69.), ill. Dzeko (81.), Perotti (85. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

NS-infó: Pécsi Ármin Angliába utazott – a Liverpoollal tárgyal

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 13:02

Neymar piros lapot kapott, a Santos nagy bajban van – videó

Minden más foci
2025.06.02. 07:34

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
2025.05.31. 19:51

Neymarék legyőzésével búcsúzott az RB Leipzigtől Lőw Zsolt

Német labdarúgás
2025.05.29. 18:49

A történelem legnagyobbja a bolygó legnagyobb csapatánál – sajtóreakciók Ancelotti brazil kapitányi kinevezésére

Minden más foci
2025.05.13. 11:27

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool ikszelt az Arsenallal

Angol labdarúgás
2025.05.11. 19:29

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48
Ezek is érdekelhetik