BL: Neymar állapota nem javult, nem játszhat Szoboszlaiék ellen

2021.10.18. 16:22
null
Neymar részt vett ugyan a hétfői edzésen, de kedd este nem lép pályára (Fotó: AFP)
A Bajnokok Ligája-csoportkör 3. fordulója előtt nincs könnyű helyzetben a PSG-t trenírozó Mauricio Pochettino, ugyanis sérült játékosok sorát kell nélkülöznie a Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik személyében három magyar válogatottat is foglalkoztató RB Leipzig ellen – közölte az MTI.

 

A párizsi csapat jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti az A-csoportot a hozzá hasonlóan négypontos Bruges előtt, amelynek vendégeként az első fordulóban 1–1-es döntetlent játszott. Ezután viszont remek játékkal győzte le 2–0-ra otthon a Manchester Cityt, a hatszoros aranylabdás Lionel Messi pedig azon a találkozón szerezte meg első gólját a PSG színeiben.

Mauricio Pochettino vezetőedző a Leipzig elleni meccsen nem számíthat az ágyéksérüléssel küzdő kapusára, Keylor Navasra, aki viszont az Európa-bajnok olasz Gianluigi Donnarumma nyári leigazolása óta amúgy is inkább a második számú hálóőr a csapatnál. Piros lapos eltiltás miatt szintén nem léphet pályára kedd este Ángel Di María, és nem lesz bevethető a régóta sérült Sergio Ramos mellett az izomproblémákkal bajlódó Leandro Paredes sem.

A PSG hétfőn közölte, hogy Neymar sem játszik kedden. A brazil légiós kisebb sérüléssel bajlódva tért vissza a válogatottból, amelyben csütörtökön még végigjátszotta – góllal és két gólpasszal zárta – az Uruguay ellen 4–1-re megnyert hazai világbajnoki selejtezőt. A támadó combizomsérülése azonban nem jött rendbe, így kedden még biztosan nem állhat rendelkezésre. A klub nyitva hagyta annak lehetőségét, hogy Neymar vasárnapra, az Olympique Marseille elleni idegenbeli rangadóra felépül-e.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
A-CSOPORT
3. FORDULÓ
OKTÓBER 19., KEDD
18.45:
FC Bruges–Manchester City
21.00: PSG–RB Leipzig (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 2 1 1 – 3–1 +2 4
2. FC Bruges 2 1 1 – 3–2 +1 4
3. Manchester City 2 1 – 1 6–5 +1 3
4. RB Leipzig 2 –
–
2 4–8 –4 0
(MTI)
Legfrissebb hírek

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 23:50

Luis Enrique: Nem szeretek 3–0-ra vezetni a félidőben

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 09:34

Gólrekordot hozott a BL-alapszakasz második fordulója – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 08:34

Erling Haaland: Most kell összetartanunk

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 14:03

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 09:14

A PSV tizenegyest hibázott, Willi Orbánék begyűjtötték a három pontot

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Legyűrte a PSG a Le Mans-t

Francia labdarúgás
2026.10.10. 23:22