BORBOLA BENCE
2023.07.17 09:51

BL: Nem rohanhatunk fejjel a falnak – Kristoffer Zachariassen

A cél egyértelmű: hazai pályán legyőzni a Klaksvíkot. A szerdán 18 órakor kezdődő BL-selejtezőn Kristoffer Zachariassen szerint minden a Fradinak kedvez majd.

Kristoffer Zachariassen (jobbra) a visszavágón nem hagyja majd, hogy a feröeri játékosok elnyomják (Fotó: Imago Images)

 

Egy biztos: a körülmények egészen mások lesznek. Míg múlt hét kedden Feröeren nyolc Celsius-fok, szitáló eső, erős szél és kicsivel több mint ezer drukker várta a szabványosnál kisebb műfüves pályán a csapatokat a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában, a szerdai visszavágó időpontjára 30 Celsius-fokot jósolnak, az előrejelzések szerint csaknem húszezren lesznek a Groupama Arénában, az igazi fűvel borított gyep pedig sokkal inkább kedvez a Ferencvárosnak.

A magyar bajnok a BL-selejtező visszavágóján szerdán 18 órától fogadja a feröeri KÍ együttesét, és Sztanyisz­lav Csercseszov vezetőedző csapatának az éghajlati adottságokat és a hazai pálya előnyét is ki kell használnia. Kristoffer Zachariassen, a zöld-fehérek norvég szélsője (is) úgy érzi, a visszavágón teljesen más típusú mérkőzés vár rájuk.

„A párharc első felvonásán valóban szenvedtünk, kifejezetten nehéz kilencven perc volt – mondta lapunknak a 29 esztendős támadó. – Véletlenül sem szeretnék kifogásokat keresni, de a pálya kis mérete és a műfű egyaránt megnehezítette a helyzetünket, a harcmezőn még inkább szűknek éreztem a területet. Amint átvettük a labdát, máris két-három feröeri játékos ott volt. A szerdai visszavágón teljesen más mérkőzés vár ránk, saját stadionunkban sokkal több területünk lesz. Ezt ki kell használnunk!”

A nagyobb pálya mellett a klíma és az igazi fű is a Ferencvárost segítheti. A hűvös (12-16 Celsius-fokos) nyárhoz szokott feröeri játékosok – leszámítva az idegenbeli nemzetközi találkozóikat – műfüvön játsszák meccseiket, és hiába utazott az első találkozó másnapján Dániába a csapat, hogy szokja az európai időjárást, a szervezet néhány nap alatt nem tud teljesen átállni a hőség elviselésére.

„Aligha bírják majd olyan jól a tempót, mint a kinti mérkőzésen nyolc fokban – folytatta a norvég játékos. – De nekünk nem is ezzel, sokkal inkább magunkkal kell foglalkoznunk. Az első összecsapáson valóban akadtak helyzetei, lehetőségei a Klaksvíknak, ám az elmúlt napokban ezekre még inkább készültünk. Másfelől mi akarjuk irányítani a mérkőzést, elbizonytalanítani az ellenfelet.”

Magne Hoseth, a KÍ vezetőedzője az első mérkőzést követően kérdésünkre elmondta, a 0–0-s első összecsapást követően igenis hisz a csodában, elképzelhetőnek tartja, hogy a feröeri bajnok megtréfálja a magyar aranyérmest. A norvég tréner azért gondolja így, mert odahaza több helyzetet, lehetőséget kidolgoztak, és szerinte erre Budapesten is képesek lesznek. Kristoffer Zachariassen nem akar ezzel vitatkozni, tény, a Ferencvárosnak sokkal okosabban kell a második összecsapáson futballoznia.

„Nem rohanhatunk fejjel a falnak – jelentette ki a zöld-fehérek légiósa. – Szeretnénk támadni, helyzeteket kialakítani, de a védekezésre is ügyelnünk kell. Hallottam, hogy több mint tizenötezren már jegyet váltottak a visszavágóra, remélem, örömet szerzünk nekik. A vendégek nincsenek hozzászokva az ilyen hangulathoz, mi viszont igen.”

A rutinos szélső nagyszerűen kezdte a legutóbbi idényt, a Slovan Bratislava elleni BL-selejtező mindkét mérkőzésén a kapuba talált, és a bajnokságban is szórta a gólokat. Nem bánná, ha a most is hasonló repülőrajtot venne.

„A legutóbbi évad elején valóban rögtön jó formába lendültem, remélem, az idén is így alakul. Jó lenne már szerdán megszerezni idénybeli első gólomat, az önbizalmamnak biztosan jót tenne. De a lényeg a győzelem és a továbbjutás.”

A cserék közé nevezhetik a KÍ házi gólkirályát 
A Klaksvík nem bízta a véletlenre, a múlt hét keddi, Ferencváros elleni BL-selejtező mérkőzés másnapján Dániába utazott, hogy a kontinensen készüljön a visszavágóra. A Feröer-szigeteken nincs füves futballpálya, az összes játékteret műfű borítja, így az akklimatizálódás érdekében öt napot tölt Herningben. Fontos érv volt az utazás mellett, hogy a KÍ játékosai az évad előtt nem voltak edzőtáborban, az összetartáson jobban összecsiszolódhat a társaság, illetve az is, hogy melegebb helyszínen gyakoroljon a csapat, hogy hozzászokjon a várható budapesti hőséghez – ebből a szempontból nem volt sikeres a helyszínválasztás, Herningben ugyanis 20 Celsius-fok körüli a hőmérséklet. Mivel a feröeri futballisták kivétel nélkül dolgoznak a futball mellett, arra is csak most van lehetőségük az idényben, hogy napi kétszer eddzenek – a kedvező helyzetet igyekszik meglovagolni Magne Hoseth vezetőedző és stábja. A hazája bajnokságában százszázalékos mérleggel listavezető gárda információnk szerint hétfőn utazik Budapestre, majdhogynem teljes kerettel, csak az egyébként sem meghatározó fiatalok maradnak otthon. Az első felvonást eltiltás miatt kihagyó Odmar Faerö immár bevethető, míg a Klaksvíkban a cserék közé nevezett Hallur Hansson bemutatkozhat a csapatban, az áprilisban szerződtetett 73-szoros feröeri válogatott középpályás egyre jobb erőben van. Kérdéses ugyanakkor, hogy az együttes házi gólkirálya, a 13 bajnokin tizennégy gólt szerző Páll Kletts­kard   játszhat-e, úgy tudjuk, valószínűleg csereként lehet a KÍ segítségére.  (B. L.)

 

Garantálva a jó hangulat a Groupama Arénában 
Jól fogynak a jegyek a Ferencváros Klaksvík elleni szerdai BL-visszavágójára: az ulloi129.hu számításai szerint 16 825 helyfoglalás történt vasárnap délutánig. A B-közép szektoraiba már alig néhány tucat elérhető belépő van, s az oldallelátón sincs sok szabad hely, ellenben az Albert Flórián út felőli lelátó telítettsége mintegy 64 százalékos a Groupama Arénában.   A Ferencváros az előző idényben is szépszámú közönség előtt kezdte a Bajnokok Ligája-selejtezőt hazai pályán, 17 347 néző látta a helyszínen a kazah Tobol ellen 5–1-re megnyert meccsét. (B. L.)
2023.11.29 18:44:45

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A csoport élén végez majd a tartalékosan is lehengerlő Real, de nagyon közel áll a továbbjutáshoz a Napoli is.

2023.11.29 16:41:19

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Hatgólos mérkőzés után a törökök hajszállal közelebb kerültek a továbbjutáshoz, de az angolok esélyei is megmaradtak.

2023.11.28 20:32:57

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Az első félidőben Isak révén vezetést szereztek az angolok, Mbappé a 98. percben egyenlített, egy vitatott döntés után.

2023.11.28 19:26:06

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Három gólt kapott hazai pályán a Milan, amely tizenegyest is hibázott, és kevés esélye maradt a továbbjutásra.

2023.11.28 19:57:37

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A Young Boys már az első félidőben eldöntötte a Zvezda elleni meccset: megy az Európa-ligába.