BL: Nehéz feladat volt, amit végül könnyedén vettünk – Flick

H. K.H. K.
2020.10.22. 10:04
null
Hansi Flick elégedett volt a csapatával (Fotó: AFP)
Hansi Flick, a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője a szerda esti, Atlético Madrid elleni 4–0-s siker után csapata hatékonyságát dicsérte.

 

Mint ismert, a címvédő bajorok zsinórban a 12. összecsapásukat nyerték meg a legrangosabb európai kupasorozatban– Hansi Flick alakulata védekezésével is maximálisan elégedett volt.

„Nehéz feladat volt, amit végül könnyedén vettünk. Jól használtuk ki a lehetőségeinket, a hatékonyságunk ma rendkívül jó volt. A mutatott játékkal és az eredménnyel is nagyon elégedett vagyok. Négy gyönyörű gólt szereztünk, az egyik szebb volt, mint a másik” – értékelt a németek trénere.

„Kiélvezzük a Bajnokok Ligája kezdetét, fontos volt, hogy az első mérkőzésünket megnyerjük a sorozatban, ezt mindenképpen szerettük volna behúzni. Ami a védekezésben nagyon tetszett, hogy fizikailag is ott voltak a játékosok.”

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT
BAYERN MÜNCHEN (német)–ATLÉTICO MADRID (spanyol) 4–0 (2–0)
München,
Allianz Aréna,zárt kapuk mögött. Vezette:Michael Oliver (angol)
BAYERN:Neuer – Pavard (B. Sarr, 73.), Süle, Alaba, L. Hernández – Kimmich, Goretzka (Javi Martínez, 83.) – Th. Müller (A. Davies, 83.), Tolisso, Coman (Douglas Costa, 73.) – Lewandowski (Choupo-Moting, 83.).Vezetőedző:Hansi Flick
ATLÉTICO:Oblak – Trippier, Szavics, Felipe, Renan Lodi – M. Llorente (Lemar, 79.), H. Herrera, Koke (Torreira, 79.), Carrasco (Vitolo, 76.) – Luis Suárez (Á. Correa, 76.), Joao Félix.Vezetőedző:Diego Simeone

Gólszerző:Coman (28., 72.), Goretzka (41.), Tolisso (66.)

Legfrissebb hírek

Kane csak gólpasszig jutott, a Bayern kettővel nyert az Atlético otthonában

Bajnokok Ligája
3 órája

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
7 órája

A Bayern támadóját már meg is műtötték a szombati rangadó után – tavasszal térhet vissza

Német labdarúgás
2026.11.01. 13:54

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Táncelőadás lehet a német Bundesliga csúcsmérkőzéséből

Német labdarúgás
2026.10.31. 11:13

Hatot lőtt a Bayern a Magdeburgnak; japán duplák és drámai fordítás Freiburgban

Német labdarúgás
2026.10.28. 22:50

Agyhártyagyulladást kapott Vincent Kompany, otthonában gyógyul tovább

Német labdarúgás
2026.10.28. 21:51

Kenyában játszik stadionavató meccset a Bayern München és az Ajax

Minden más foci
2026.10.28. 17:33