BL: mekkora trollok! Az orosz csapat a Man. City sikertelenségén viccelődött

B. D. K.B. D. K.
2022.05.05. 12:45
null
Guardioláék nyert helyzetből estek ki (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Real Madrid hosszabbítást követően 3–1-re legyőzte a Manchester Cityt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének szerdai visszavágóján, és a párharcot kétgólos összesített hátrányból megfordítva bejutott a döntőbe. A mérkőzés után a Szpartak Moszkva egy tényre hívta fel a figyelmet.

 

„Megerősíthetjük, hogy ugyanannyi Bajnokok Ligája-trófeánk van, mint a Manchester Citynek.”


Tettek egy másik kijelentést is, ezzel sem lehet nagyon vitatkozni.

„A futball a legcsodálatosabb sport a világon.”


Az orosz csapat egyébként nem először trollkodik a közösségi oldalain, tavaly ősszel például a másik manchesteri csapattal, az MU-val „érzett együtt”, amely hozzájuk hasonlóan nagy pofonba szaladt bele.

A MÉRKŐZÉS ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSA ITT!

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
REAL MADRID (spanyol)–MANCHESTER CITY (angol) 3–1 (0–0, 2–1) – hosszabbítás után
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 61 416 néző. Vezette: Orsato (olasz)
REAL MADRID: Courtois – Carvajal, Militao (Vallejo, 115.), Nacho, F. Mendy – T. Kroos (Rodrygo, 68.), Casemiro (Camavinga, 75.), Modric (Asensio, 75.) – F. Valverde, Benzema (Ceballos, 104.), Vinícius Júnior (Lucas Vázquez, 115.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
MANCHESTER CITY: Ederson – Walker (Zincsenko, 72.), Rúben Dias, Laporte, Cancelo – De Bruyne (Gündogan, 72.), Rodri (Sterling, 99.), Bernardo Silva – Mahrez (Fernandinho, 85.), Gabriel Jesus (Grealish, 78.), Foden. Menedzser: Josep Guardiola
Gólszerző: Rodrygo (90., 90+1., Benzema 95. – 11-esből), ill. Mahrez (73.)

Továbbjutott: a Real Madrid, 6–5-ös összesítéssel

A MÁSIK ÁGON
Első mérkőzés
Liverpool (angol)–Villarreal (spanyol) 2–0
Visszavágó
Villarreal (spanyol)–Liverpool (angol) 2–3

A Liverpool kettős győzelemmel, 5–2-es összesítéssel jutott be a döntőbe.

Döntő
Május 28., Saint-Denis (Párizs), Stade de France

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58

Labdarúgás: Legyőzte a szlovénokat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.09.17. 15:46

Labdarúgás: női U17-es válogatott: két meccs az olaszok ellen

Utánpótlássport
2026.09.14. 19:51

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Labdarúgás: legyőzte a bosnyákokat az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.09.09. 14:04

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19