Agüero és Negredo vezérletével nyert a Man. City a CSZKA Moszkva ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.05. 20:40
null
Nagy az öröm: gólerősen játszott a City
A Bajnokok Ligája 4. fordulójában a Manchester City hazai pályán 5–2-re legyőzte a CSZKA Moszkvát, Sergio Agüero duplázott, míg Álvaro Negredo három gólig jutott a mérkőzésen. A csoport másik találkozóján a Bayern München idegenben nyert 1–0-ra Mario Mandzukic góljával, így a németek és az angolok is továbbjutottak már a kvartettből az utolsó két forduló eredményeitől függetlenül.



Manchester City–CSZKA Moszkva

Gólokban gazdag első játékrészt produkáltak a csapatok. Már a 3. percben megszületett a találkozó első találata, miután Tosics buktatta David Silvát a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Sergio Agüero lőtte a bal felső sarokba. 1–0

A 11. percben óriási egyenlítési lehetőséghez jutott a CSZKA Moszkva, de Seydou Doumbia öt méterről a kapu fölé lőtt hatalmas ziccerben. A kihagyott helyzet meg is bosszulta magát, a 20. percben Nasri indítása után Agüero vette át gyönyörűen a labdát, majd 14 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. 2–0

Ezzel az argentin csatár a legutóbbi hét BL-meccsén már a hetedik gólját szerezte, nem mellesleg megdöntötte a City leggyorsabban szerzett BL-gólját is, amelyet eddig Nasri tartott, aki a 22. percben volt eredményes az Ajax ellen.

A második gólt követően is a City maradt támadásban, a 30. percben meg is lett a harmadik hazai gól: a kontra végén Agüero szolgálta ki Álvaro Negredót, akit öt méterről az üres kapuba terelte a labdát. 3–0

A félidőt viszont a moszkvaiak szépítő gólja zárta, Wernbloom indításával Doumbia lépett ki, elhúzta a labdát Pantilimon mellett, majd három méterről a kapuba lőtt. 3–1

Moszkvában huhogtak, Manchesterben nem kérnek a rasszizmusból
Moszkvában huhogtak, Manchesterben nem kérnek a rasszizmusból

A második játékrész hasonló módon kezdődött, mint az első, vagyis City-góllal. Az 51. percben Yaya Touré emelt a védők mögé, a berobbanó Nasri jobb külsővel készített le Negredo elé, aki négy méterről nem tudott az üres kapu mellé lőni. 4–1

A negyedik találatot követően visszavett a tempóból a hazai csapat, de a vendégek így sem jutottak közel Pantilimon kapujához, ám Clichy a segítségükre sietett a 71. percben, amikor Doumbiát buktatta a tizenhatoson belül. A tizenegyest maga a sértett vágta be a jobb alsó sarokba. 4–2

Maradt slusszpoén a végére is, Milner beadása után Negredo fejelt öt méterről a jobb alsó sarokba, így a spanyol csatár három gólig jutott. 5–2

Mivel nyertek az angolok, és a Bayern nem kapott ki a Plzentől, így Manuel Pellegrini csapata is továbbjutott a csoportból.

Viktoria Plzen–Bayern München

Annak tudatában lépett pályára a címvédő Bayern, hogy ha több pontot szerez a Viktoria Plzennel szemben, mint a CSZKA Moszkva a Manchester City ellen, továbbjut. Ugyanakkor Pep Guardiola óvatosan fogalmazott a találkozó előtt: „Ez más meccs lesz, mint a hazai.” Akkor, két héttel ezelőtt a Bayern gyakorlatilag az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát, hiszen a szünetben már két góllal vezetett, végül öt találatot szerezve rendezett gálamérkőzést.


A „visszavágóra” azonban megacélozta magát a cseh csapat, és bár az első percektől nagy fölényben játszott a német bajnok – Schweinsteiger a kapufát is eltalálta –, a félidőig a hazaiak sikerrel verték vissza a rohamokat. Sőt olykor-olykor Neuer kapujáig is eljutottak, ám legígéretesebb helyzetüket Kolár elpuskázta.

A szünet után sem változott sokat a játék képe, az első percekben többször is helyzetbe kerültek a vendégek, a védők, Kozácik vagy a vakszerencse azonban megóvta a hazai kaput. Az 59. percben aztán Pep Guardiola megunta a meddő mezőnyfölényt, és egy vérbeli csatárt küldött a pályára, Mario Mandzukic pedig meg is hálálta a bizalmat: Lahm beívelését követően szépen bólintott a kapu bal oldalába. 0–1

A gól nemcsak a spanyol edző idegeire volt nyugtató hatással, hanem a Bayern-játékosokéra is, legalábbis a támadásokat már nem erőltették. A csehek sem, igaz, próbálkoztak, de csak elvétve jutottak el Neuer kapujáig.

És mivel Manchesterben a hazaiak pont nélkül küldték haza a CSZKA Moszkvát, már most, a 4. forduló után eldőlt, hogy a City mellett a címvédő is továbbjut a D-csoportból.

Érdekesség, hogy már csak a Bayern és az Atlético Madrid százszázalékos az idei BL-sorozatban, mivel ma este a Real Madrid és a PSG is ikszelt.

Franck Ribéry ma nem szerzett gólt, de így is továbbjutott a Bayern (Fotók: Reuters)
Franck Ribéry ma nem szerzett gólt, de így is továbbjutott a Bayern (Fotók: Reuters)

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
D-CSOPORT

Manchester City (angol)–CSZKA Moszkva (orosz) 5–2
Manchester, City of Manchester Stadium, 38 512 néző. Vezette: Velasco Carballo (spanyol)
Gólszerző: Agüero (3. – 11-esből, 20.), Negredo (30., 51., 92.), ill. Doumbia (45+1., 71.)

Viktoria Plzen (cseh)–Bayern München (német) 0–1
Plzen, Struncovy Sady Stadion, 11 360 néző. Vezette: Mateu Lahoz (spanyol)
Gólszerző: Mandzukic (66.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
D-CSOPORT M Gy D V L-K Gk P
1. Bayern München 4 4 12– 1 +11 12
2. Manchester City 4 3 1 11– 6 +5 9
3. CSZKA Moszkva 4 1 3 6–12 –6 3
4. Viktoria Plzen 4 4 2–12 –10 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik