BL: közbeszólt a hó, elhalasztották az Atalanta–Villarrealt

T. D.T. D.
2021.12.08. 21:23
null
A játékvezetői csapat elemzi a helyzetet a Gewiss Stadiumban (Fotó: AFP)
A szűnni nem akaró havazás miatt az UEFA elhalasztotta az Atalanta–Villarreal mérkőzést a Bajnokok Ligája F jelű csoportjából. A találkozót csütörtökön játsszák le.

 

A Bergamóra zúduló hó miatt már a meccskezdésre kijelölt időpont előtt is látszott, hogy az időjárás bizony megtréfálhatja a futballozni készülő játékosokat, hiszen a játéktér a megszokott zöld helyett gyakorlatilag teljes egészében fehérben pompázott.

Az UEFA először húsz perccel késleltette az eredetileg este kilenc órára kitűzött kezdést, ám az állandó havazást látva Anthony Taylor játékvezető a szervezet illetékeseivel egyeztetve úgy döntött, hogy csütörtökön játsszák le a találkozót. Az UEFA tájékoztatása szerint 19.00-kor kezdődhet a meccs.

Mindkét csapat számára fontos ez a mérkőzés, hiszen a csoportelső Manchester United és a szerdai manchesteri mérkőzésnek négy ponttal nekifutó Young Boys között a második és a harmadik pozíciót foglalják el. A spanyoloknak hét, az olaszoknak hat pontja van, így még bármelyik alakulat továbbjuthat.

 

 

Legfrissebb hírek

„Cserbenhagytam a játékosokat” – Gulácsiék edzője a PSG elleni blama után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:08

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:56

Gulácsi Péternek a címvédő PSG rohamait kell állnia a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 11:12

La Liga: két védés Gulácsitól, a Villarreal kikapott otthon az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
2026.10.30. 22:54

Hétgólos meccsen pottyant ki a Király-kupából az Espanyol, majd azon melegében menesztette az edzőjét

Spanyol labdarúgás
2026.10.27. 23:33

Vendégként javított a Juventus; nyolcgólos döntetlent játszott az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.10.25. 20:15

Négy védés Gulácsitól, a ráadásban szerzett győztes gólt a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2026.10.24. 20:40

Nem jött be Sarri meccsterve, az Ajax a hajrában fektette két vállra az Atalantát

Konferencialiga
2026.10.22. 23:03