BL: kiderült, miért kért autogramot a partjelző Haalandtól

Vágólapra másolva!
2021.04.08. 15:15
null
Haaland autogramját elárverezik jótékony célra (Kép: AFP)
Mint azt mi is megírtuk, a kedd esti Bajnokok Ligája-mérkőzés után az egyik partjelző autogramot kért a Borussia Dortmund klasszis játékosától, Erling Haalandtól. Rengeteg kritikát kapott ezért, azonban a háttérben egy nemes gesztus áll.

Octavian Sovre partjelző a Manchester City–Borussia Dortmund BL-meccs után a játékoskijáróban várta meg a norvég válogatott klasszist, hogy aláírást kérhessen tőle. Az erről készült videó bejárta a világot, különböző érzelmeket kiváltva az emberekből.

A román Gazeta Sporturilorkiderítette, miért is volt fontos a nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkező partjelzőnek az aláírás.

A tett mögött érzelmi okok állnak. Sovre több mint öt éve segít egy olyan központban, amelyhez súlyos autizmusban szenvedő gyerekek és felnőttek érkeznek Bihar megyéből terápiára. Ezt a központot az SOS Autism Bihor nevű alapítvány üzemelteti, amely kizárólag adományokból és értéktárgyak árveréséből tartja fent magát.

A partjelző 2015 óta támogatja a szervezetet különböző tárgyakkal, amelyeket a nemzetközi meccseken gyűjtött: játékosok mezeit, fényképeit és főként kártyákon vagy zászlókon lévő aláírásait. A Haland által aláírt kártyák az alapítványhoz kerülnek, és ezeket egy éves gála keretein belül árverésre bocsátják.

Az UEFA szerint ugyanakkor elfogadhatatlan és méltatlan, hogy a mérkőzések hivatalos személyei aláírást kérjenek a futballistáktól, és ezt a véleményét – Roberto Rosettinek, a játékvezetői bizottság vezetőjének levelén keresztül – közölte is a bírói csapatokkal.

„Az UEFA törekvése az, hogy önöket ugyanúgy tiszteljék, mint a játékosokat, és önök segítik ezt a törekvést azzal, hogy sportosak, tisztelettudóak és profik” – írta Rosetti. „Ha azt akarják, hogy ugyanúgy tiszteljék önöket, mint a játékosokat, miért kérnének autogramot vagy egy mezt? Ők is kérnek önöktől? Ez egyszerűen elfogadhatatlan, ez méltóság kérdése. És ne feledkezzünk meg az UEFA-mérkőzéseken működő televíziós kamerákról: ezek mindent láttatnak.”

Legfrissebb hírek

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lehet

Német labdarúgás
4 órája

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
6 órája

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24
Ezek is érdekelhetik