Lukaku lett a nyerőember a masszívan játszó Porto ellen

Vágólapra másolva!
2023.02.22. 20:48
null
Óriási küzdelmet és egy gólt hozott a találkozó (Fotó: Getty Images)
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén fogadta az olasz Internazionale a portugál Porto csapatát, és csak akkor tudott gólt szerezni, amikor a vendégek már tíz emberre fogyatkoztak. Lukaku gólja azt jelenti, hogy előnnyel utazik Portugáliába az Inter, de a meccs képe alapján a továbbjutás kérdése teljesen nyílt.

 

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK

Internazionale (olasz)–Porto (portugál) 1–0 (0–0)
Milánó,
San Siro Stadion, 75 817 néző.Vezette: Jovanovics (szerb)
INTER: A. Onana – Skriniar (Dumfries, 81.), Acerbi, Bastoni – Darmian, Barella, Calhanoglu, Mhitarjan (Brozovic, 72.), Dimarco (Gosens, 58.) – Lautaro Martínez, Dzeko (R. Lukaku, 58.). Vezetőedző: Simone Inzaghi
PORTO:
Diogo Costa – Joao Mário (Goncalo Borges, 90+2.), Pepe, Marcano, Zaidu – Otávio, Uribe, Grujic, Galeno (Evanilson, 51.) – Taremi (Wendell, 83.), Pepê. Vezetőedző: Sérgio Conceicao
Gólszerző: R. Lukaku (86.)
Kiállítva:Otávio (78.)

ÖSSZEFOGLALÓ

A mérkőzés első nagyobb helyzete Lautaro Martínez előtt adódott a 12. perc végén, az argentin fölé fejelte Federico Dimarco beadását. A 37. percben a portugálok veszélyeztettek: Mehdi Taremi sarokkal tette vissza a labdát Marko Grujicsnak, a szerb lövését kivédte Andre Onana, a kipattanót pedig Galeno a jobb kapufa mellé fejelte.

Az első félidő hosszabbításában Diogo Costa óriásit védett. Dimarco szabadrúgását Alessandro Bastoni megcsúsztatta, a portugál kapus pedig bravúros reflexmozdulattal hárítani tudott.

A második játékrész elején a Portónak több lehetősége volt gólt szerezni. Kontratámadás végén Taremi lövését Onana kiütötte, majd ismét Onanának kellett iparkodnia, előbb Zaidu, aztán Taremi lövésénél. A játékrész feléhez közeledve életjelt adott magáról a hazai együttes, a csereként beálló Romelu Lukaku mellel lekészítette a labdát, Barella pedig 22 méterről kapásból a kapu fölé bombázott. Néhány perccel később ismét a belga volt az előkészítő, Lautaro Martínez azonban nem tudta kapuba juttatni a labdát.

A mérkőzés hajrájára emberelőnybe került az Inter: Otávio megkapta a második sárga lapját, miután buktatta Calhanoglut.

Az emberelőnyt ki is használták az olaszok. Barella beadása nyomán Lukaku a kapufára fejelt, a kipattanó labda azonban pont hozzá pattant, és második alkalommal már nem hibázott. 1–0

Az Inter próbálta növelni előnyét, a második gól viszont nem jött össze a hátralévő időben, így egygólos előnnyel utazhat a portugáliai visszavágóra.

 

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

90+4. perc: Vége a meccsnek, egygólos előnnyel utazik Portóba az Inter. 1–0

90+2. perc: Cserélt a Porto, Joao Mário helyére jött Borges.

90. perc: Négy perc lesz a hosszabbítás.

86. perc: GÓÓÓÓL! VEZET AZ INTER! Barella remek beadását Lukaku 7 méterről a jobb kapufára fejelte, a kipattanóra azonban ő reagált a leggyorsabban, és az ötös vonaláról a kapuba lőtt. 1–0

84. perc: Beszorult a Porto, Barella tüzelt 20 méterről, a kaput azonban nem találta el.

83. perc: Cserélt a Porto is, Taremi helyett jött Wendell.

81. perc: Cserélt az Inter, Skriniar helyén Dumfries játszik, kell a gól.

78. perc: Tíz emberre fogyatkozott a Porto! Otávio buktatta Calhanoglut, kapott egy sárgát, és mivel ilyen volt már neki, mehetett zuhanyozni.

73. perc: Jött a Porto ellentámadása, és megint Taremi került helyzetbe, hogy aztán 17 méterről elcsavarjon a bal felső felett.

72. perc: Szép akció volt, de gól nem jött vele. Calhanoglu remek passzából Lukaku passzolt jobbról a hosszún érkező Lautaro felé, az argentin centikkel maradt le a labdáról.

72. perc:Újabb hazai csere, Mhitarjan helyére jött Brozovic.

68. perc: Lukaku készítette le mellel a labdát Barellának, aki 22 méterről rásuhintotta, a labda veszélytelenül zúgott el a léc felett.

63. perc: Pepé kapott sárga lapot, mert fellökte Calhanoglut.

58. perc: Cserélt az Inter, Dzeko helyett Lukaku, Dimarco helyett Gosens a pályán.

57. perc: Egymás után háromszor is gólt szerezhetett volna a Porto, Onana kétszer is védett, Zaidu és Taremi lövését hatástalanítota, majd a partjelző lest jelzett.

55. perc:Kontrára infult a Porto, a villámgyors akció végén Taremi kapta a labdát, aki a tizenhatoson belül érve el is lőtte, Onana oldalra ütötte, majd a védők felszabadítottak.

52. perc: Barella kapott jó indítást, majd jobbról, kissé éles szögből, belsővel alig-alig lőtt a hosszú sarok mellé.

51. perc: Galeno helyett Evanilson érkezett.

48. perc: Sérülések... Barella az ujján, Galeno a lábán, Barella maradt a pályán, Galenót lecserélték.

46. perc: Elkezdőödtt a második félidő, csere nincs.

ELSŐ FÉLIDŐ

45+2. perc: Vége az első félidőnek, mindkét oldalnak voltak lehetőségei, gól azonban nem született. 0–0

45+2. perc:A félidő végére jutott még egy hazai szabadrúgás a jobb oldalról, a tizenegyesponttal egy magasságban. Jött is beadás, és vele egy kiváló fejes Bastonitól 4 méterről, Diogo Costaviszont egészen hihetetlen reflexmozdulattal hárított.

41. perc: Végül a két legnagyobb dumás, Otávioés Dimarco kapott egy-egy sárgát.

40. perc: Fel is paprikázódott a hanulat, a két csapat játékosai összeugrotrtak, elhangzott egy-két-száz beszólás, az egyik fél egy tizenegyest, a másik egy visszahúzást reklamált, ráadásul a Porto nem adta vissza azt a labdát, amelyet ápolás miatt rúgott ki taccsra Onana...

39. perc: Darmian kapott egyet látszólag a tizenhatoson belül, a bíró nem ítélt tizenegyest, és aztán a videobíró is neki adott igazat.

37. perc: Mi maradt ki?!Taremi tette vissza az ötös közeléből sarokkal az érkező Grujicsnak, aki 11 méterről, kissé jobbról lőtt, a labda kipattant Onanáról, még mindig ott volt a helyzet, Galeno fejese azonban elment a jobb kapufa mellett.

33. perc: Bal oldali Inter-szöglet jött, Calhanoglu egyből kapura tette, de figyeltek a védők és kifejlték a labdát.

32. perc: Támadott a Porto, és volt is néhány meleg pillanat az Inter kapuja előtt, egyszer például Lautaro testéről pattant le egy lövés.

29. perc: Mhitarjan kapott egy szép kötényt, majd utána lerántotta az „adakozót”,Otáviót. Hiába reklamált a Porto játékosa, a bíró nem adott sárgát.

27. perc: Skriniar hajmeresztő felszabadítására lecsaptak a vendégek, majd a labda Grujics elé került, ő pedig 18 méterről nagy erővel fölélőtt.

19. perc: Szögletre szöglet, mert Calhanoglu lövését kiszedte Diogo Costa a jobb felsőből. A második szögletből nem lett semmi.

18. perc: Calhanoglu remek beadását Martínez lőtte volna be a jobb kapufa közeléből, ha Zaidu nem ent előle szögletre.

15. perc: Barella vállalta el majdnem negyven méterről, a lövés inkább a bátorságát dicséri, mint a kivitelezését.

13. perc: Nagy Inter-helyzet: Bal oldalról érkezett egy remek beadás Dimarcótól, Lautaro Martínez teljesen egyedül maradt a tizenhatoson belül, kissé jobbra, a fejese azonban gyenge volt 8 méterről, a labda elszállt a léc felett.

11. perc: Eltelt tíz perc különösebb esemény nélkül, egyelőre óvatoskodnak a csapatok.

6. perc: Letámad a Porto, már az Inter térfelén igyekszik megzavarni a labdakihozatalt.

3. perc: Acerbi kapott egy nagyot a bokájára még az Inter térfelén. Fájt neki rendesen, de azért folytatni tudta a meccset.

1. perc: Elkezdődött a találkozó, az Inter fekete-kék csíkos mezben, fekete nadrágban, a Porto tiszta sárgában játszik.

 

 

ELŐZMÉNYEK

Könnyebb lesz-e az Internazionalénak, mint egy évvel ezelőtt? A milánóiak tavaly a későbbi döntős Liverpoollal játszottak a nyolc közé kerülésért, és szoros csatában, 2–1-es összesítéssel alulmaradtak. Most papíron könnyebb helyzetben vannak, a Porto ellen a két csapat játékerejét tekintve ők számítanak esélyesebbnek. Ennek ellenére hiba lenne azt gondolni, hogy két könnyű meccs vár az olaszokra.

„Az Internek vigyáznia kell, nem lesz sétagalopp ez a két csata – mondta az O Jogónak Ricardo Quaresma, aki 2008-ban a Portótól igazolt az Interhez, és 2010-ben BL-t nyert a milánóiakkal. – A Porto sohasem adja fel, mindig a végsőkig harcol. Az biztos, hogy a Giuseppe Meazza Stadionban fantasztikus lesz a hangulat. Ki ne akarna ilyen atmoszférában futballozni a Bajnokok Ligájában?”

Hogy a hazaiakra mennyire nehéz összecsapás vár szerda este, arról csak annyit: a Porto sorozatban tíz tétmérkőzést nyert meg, és ezeken csak két gólt kapott. A csoportkörben pedig úgy végzett az élen az FC Bruges-t, a Leverkusent és az Atléticót megelőzve, hogy a tizenkét góljából nyolcat idegenben szerzett. Érdekesség, hogy a Porto legutóbb két éve, a 2020–2021-es kiírásban jutott nyolc közé, és akkor éppen egy olasz csapatot, a Juventust ejtette ki a nyolcaddöntőben, azt megelőzően, 2019-ben pedig az AS Romát.

„A Porto hozzá van szokva a kieséses párharcokhoz, a tízmérkőzéses győzelmi széria pedig önmagáért beszél – idézte a La Gazzetta dello Sport Simone Inzaghit, az Internazionale vezetőedzőjét. – Résen kell lennünk, ez már nem a csoportkör, nem hibázhatunk. A portugálokat irányító Sergio Conceicaót jól ismerem, csapattársak voltunk a Lazióban, kedvelem őt, hasonló a futballról alkotott felfogásunk. Tavaly véletlenül összefutottunk Rómában, jó lesz újra találkozni. Nem lesz könnyű, de magabiztosan várjuk a mérkőzést. A csoportkörben mindenki szerette volna elkerülni a Bayern Münchent és a Barcelonát, mi mindkettőt megkaptuk, mégis itt vagyunk a kieséses szakaszban.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik