BL: hősiesen küzdött 9 emberrel a gibraltári bajnok, de kiesett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.04. 22:43
Hosszabbításban elszenvedett vereséggel búcsúzott a labdarúgó Bajnokok Ligája első selejtezőkörében a gibraltári bajnok Europa FC a walesi The New Saints ellen. A vendégek a 104. percben szerezték a mindent eldöntő találatot – ráadásul úgy, hogy az Europa FC az 59. perctől kezdve kettős emberhátrányban futballozott.

Érdekesség, hogy a világ- és Európa-bajnok Joan Capdevila utolsó profi mérkőzését játszotta a Santa Coloma színeiben. A 39 éves spanyol futballista – aki megfordult többek között az Atlético Madridban, a Deportivóban, a Villarrealban, a Benficában és az Espanyolban is – már korábban bejelentette, hogy felhagy a labdarúgással, és az Alaskert elleni BL-selejtezőn el is búcsúzott. Joan Capdevila utolsó profi mérkőzését játszotta a Santa Coloma színeiben. A 39 éves spanyol futballista – aki megfordult többek között az Atlético Madridban, a Deportivóban, a Villarrealban, a Benficában és az Espanyolban is – már korábban bejelentette, hogy felhagy a labdarúgással, és az Alaskert elleni BL-selejtezőn el is búcsúzott.

Ezzel véget ért az első selejtezőkör, és teljessé vált a második forduló párosítása.

BAJNOKOK LIGÁJA
1. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓK

FC Santa Coloma (andorrai)–Alaskert (örmény) 1–1
Továbbjutott: az Alaskert, 2–1-es összesítéssel

Trepca'89 (koszovói)–Víkingur (feröeri) 1–4
Továbbjutott: a Víkingur, kettős győzelemmel, 6–2-es összesítéssel

FCI Tallinn (észt)–Hibernians (máltai) 0–1
Továbbjutott: a Hibernians, kettős győzelemmel, 2–0-s összesítéssel

Europa FC (gibraltári)–The New Saints (walesi) 1–3 – hosszabbítás után
Továbbjutott: a The New Saints, 4–3-as összesítéssel

La Fiorita (San Marinó-i)–Linfield (északír) 0–0
Továbbjutott: a Linfield, 1–0-s összesítéssel

2. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Július 12. (szerda), 19.00: Hapoel Beer-Seva (izraeli)–Budapest Honvéd (magyar)
VISSZAVÁGÓ
Július 19. (szerda), 21.15: Budapest Honvéd
(magyar)–Hapoel Beer-Seva (izraeli)

A TOVÁBBI PÁROSÍTÁSOK
APOEL Nicosia (ciprusi)–Dudelange (luxemburgi)
Zalgiris Vilnius (litván)–Ludogorec (bolgár)
Qarabag (azeri)–Szamtredia (grúz)
Partizan Beograd (szerb)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
Hibernians (máltai)–Red Bull Salzburg (osztrák)
Sheriff Tiraspol (moldovai)–Kukësi (albán)
Asztana (kazah)–Spartaks Jürmala (lett)
BATE Boriszov (fehérorosz)–Alaskert (örmény)
Zilina (szlovák)–FC Köbenhavn (dán)
Rijeka (horvát)–The New Saints (walesi)
Malmö (svéd)–Vardar Szkopje (macedón)
Zrinjski Mostar (bosnyák)–Maribor (szlovén)
Dundalk (ír)–Rosenborg (norvég)
FH (izlandi)–Víkingur (feröeri)
Linfield (északír)–Celtic (skót)
IFK Mariehamn (finn)–Legia Warszawa (lengyel)
A párharcok első meccseit július 11–12-én, a visszavágókat 18–19-én rendezik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik