BL: „Hitet adó ötös” az el Clásico előtt – spanyol lapszemle

BORBÉLY LÁSZLÓ, NAGY-PÁL TAMÁS, SMAHULYA ÁDÁM (Barcelona)BORBÉLY LÁSZLÓ, NAGY-PÁL TAMÁS, SMAHULYA ÁDÁM (Barcelona)
Vágólapra másolva!
2020.10.21. 09:22
null
A barcelonai lapok megkönnyebbülésről írnak a keddi győzelem után
A katalán lapok egyaránt a kezet jelentő Manitával (ami a labdarúgást illetően az ötöst jelenti) a címben tekintenek vissza az FC Barcelona Ferencváros elleni 5–1-es sikerére, a spanyol újságok bátran kezdő, becsületesen küzdő magyar csapatról írnak, a hazaiaknál pedig a két 17 éves gólszerzővel, Ansu Fatival és Pedrivel foglalkoznak kiemelten.
A helyi Mundo Deportivo a „hitet adó ötös” címlappal kezd, induló anyaga a Chiqui-fiesta, „babazsúr” címet kapta, jelezve, hogy Messi mellett a fiatalok (Pedri és Ansu Fati) vezérletével győzte le simán az FC Barcelona a Ferencvárost. Santi Nolla jegyzetében arról ír, hogy az el Clásico teljesen más meccs lesz, amire jó hangolás volt a keddi BL-ütközet. A mieink értékelésénél Dibusz Dénes, Isael és Tokmac Nguen kapott ötből hármas osztályzatot, Eldar Civic és Aissa Laidouni csak egyest. Előbbinek Trincao okozott nagyon nehéz pillanatokat, Nguen a meccs elején szerzett kellemetlen perceket a Barcának, lőtt egy hatalmas gólt, amit les miatt nem adtak meg, később egy tizenegyest is kiharcolt. Isaelnél kiemelik, hogy peches volt a lövésénél, ami a kapufáról pattant kifelé. A meccs embere a négyest kapó Fati lett a lapnál.

 

A szintén katalán Sport „Egy ötös az el Clásico előtt” címlappal indul. A lap hozzáteszi, hogy kényelmes visszatérés volt ez a Bajnokok Ligájába. Az induló anyagban a „jövő itt van” címmel Pedrivel és Ansu Fatival foglalkoznak, mint ismert, mindkét 17 éves futballista bevette a Ferencváros kapuját. Az összefoglalóban kiemelik, hogy gólzáporos győzelem született egy becsületesen küzdő Ferencváros ellen, amely „nem parkolta le a buszt”, és kétszer is megrángatta az oroszlán bajszát, előbb Nguen lesgóljánál, majd Isael kapufájánál. Az újság Dibusz védéseit is megemlíti. Értékelésében Nguen és a csereként beálló Heister kapott tízből 6-ost, a hazaiaknál a Coutinho, Fati, Messi, Pedri kvartett 8-ast. Piqué kiállítását tripla büntetésnek írják le, hiszen nem játszhat a Juventus otthonában.

A madridi Marcánál a címlapon csak eredmény szintjén említik a meccset, a Real és az Atlético összecsapásával indítanak. A mieink találkozójával a 20. oldalon kezdenek foglalkozni: „gólzáporos előétel az el Clásico előtt” címmel kezdenek. Hozzáteszik, a Ferencvárosnak abszolút nincs veszítenivalója ebben a sorozatban, még a Barcát is meglepte az együttes bátor kezdése, az első 20 percben a házigazda a Quique Sétien által irányított legrosszabb gárdát idézte, de aztán jött Messi és rákapcsolt a csapat. Hátrányba kerülve a Ferencváros kiszállt a mérkőzésből, egyetlen célja az lehetett, hogy ne fusson bele nagy vereségbe. A szépítésnél a magyar csapat visszajött a meccsbe, de érthetetlenül lecserélték Nguent, az újabb két góllal pedig kiütéses lett a sikert. A Marcánál Dibusz, Nguen, Zubkov és Isael kapott két csillagot a háromból, a meccsen egyedül Messi kapta meg a maximális három csillagot.

A katalán lapok szerint jól hangolt az FC Barcelona a Real Madridra (Fotó: Török Attila)
A katalán lapok szerint jól hangolt az FC Barcelona a Real Madridra (Fotó: Török Attila)

Az ugyancsak madridi As is csak eredményt közöl a címlapján, szintén három csillagig osztályoz, a maximális értékelést Messi mellett Ansu Fati kapta meg, a mieink védelméből Kovacevic és Civic nem kapott értéket. A beszámoló indításában arról írnak, hogy a Ferencváros jól kezdte a mérkőzést, de lehet úgy is mondani, hogy a vendéglátó játszott rosszul. A Barca lassan kezdett, nem találta a ritmust, ellentétben a magyar csapattal, amely labdaszerzések után rögvest Nguent kereste, ő be is talált, de les miatt nem adták meg. Kiemelik még Isael kapufáját, és hogy Messi gólja mindent megváltoztatott.

A Sport féloldalas cikket szentel a Kubala-szobor koszorúzásának, a Marca is beszámolt az eseményről, ahogyan a Mundo Deportivo is.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
G-CSOPORT

FC BARCELONA (spanyol)–FERENCVÁROS 5–1 (2–0)
Barcelona, Camp Nou, zárt kapuk mögött. Vezette: Schärer (svájci)
BARCELONA: Neto – Sergi Roberto (Firpo, 62.), Piqué, Lenglet, Dest – Pjanic (S. Busquets, 76.), F. de Jong – Trincao (O. Dembélé, 63.), Coutinho (Araújo, 71.), Fati (Pedri, 63.) – Messi. Vezetőedző: Ronald Koeman
FTC: Dibusz – Botka (Lovrencsics G., 77.), Blazic, Kovacevic, Civic (Heister 63.) – Haratin, Sigér D., Laidouni (Somália, 63.) – Isael, Zubkov (Mak, 71.) – Nguen (F. Boli, 71.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Messi (27. – 11-esből), Fati (42.), Coutinho (52.), Pedri (82.), O. Dembélé (89.), ill. Haratin (70. – 11-esből)
Kiállítva: Piqué (69.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A csoport másik mérkőzésén
Dinamo Kijev (ukrán)–Juventus (olasz) 0–2 (Morata 46., 84.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Barcelona 1 1 5–1 +4 3
2. Juventus 1 1 2–0 +2 3
3. Dinamo Kijev 1 1 0–2 –2 0
4. FERENCVÁROS 1 1 1–5 –4 0

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Borbély László, Smahulya Ádám (szöveg),Nagy-Pál Tamás(videó) és Török Attila (fotó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik