BL, H-csoport: remek meccsen verte a Portót, nyolcaddöntős a Barcelona!

R. P.R. P.
2023.11.28. 22:58
null
A Barcelona jó meccsen vívta ki a továbbjutást (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája H-csoportjában a Barcelona 2–1-re legyőzte a Portót az 5. fordulóban, és bebiztosította a továbbjutását a kieséses szakaszba.

 

A barcelonai Olimpiai Stadionban két nagyon motivált együttes meccselt egymással. A katalánok bármilyen győzelemmel biztossá tehették a továbbjutást, míg a Portónak a három pont sem jelenthetett még nyolcaddöntőt.

Jó iramú futballt láthattak a nézők. A vendég portugálok szerezzék meg a vezetést, a 30. percben a brazil Pepê talált be (a portugál Pepe is a pályán volt). Ám a vendégek csak két percig örülhettek, mert ekkor jött Joao Cancelo, és pazar lövéssel egyenlített.

A második félidő rögtön Joao Félix óriási, lécen csattanó lövésével indult. Bár ez a helyzet kimaradt, éppen a 24 éves támadó volt az, aki az 57. percben megszerezte a vezetést a hazaiaknak.

A továbbra is látványos, nagy iramú találkozón mindkét kapu előtt sok helyzet adódott, de minden ziccer kimaradt, így a 2–1-es győzelemmel a Barcelona bejutott a legjobb 16 közé. A másik továbbjutás érő helyért tehát a Porto és a Sahtar Doneck küzd meg – a 6. fordulóban éppen egymás ellen játszanak.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ

H-CSOPORT
Barcelona (spanyol)–Porto (portugál) 2–1 (Cancelo 32., Joao Félix 57., ill. Pepê 30.)
Korábban
Sahtar Doneck (ukrán)–Royal Antwerp (belga) 1–0
(Matvijenko 12.)
Kiállítva: Muja (Sahtar, 90+7.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona 5 4 1 10–3 +7 12
2. Porto 5 3 2 10–5 +5 9
3. Sahtar Doneck 5 3 2 7–7 0 9
4. Antwerp 5 5 3–15 –12 0
Legfrissebb hírek

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
Tegnap, 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:09

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13
Ezek is érdekelhetik