BL, E-csoport: a Chelsea kikapott Zágrábban a nyitányon

2022.09.06. 20:48
null
Nagy győzelemmel kezdte a BL-idényt a Dinamo (Fotó: AFP)
A Dinamo Zagreb 1–0-ra legyőzte a Chelsea-t a labdarúgó Bajnokok Ligája E-csoportjában az 1. játéknapon.



Hamar vezetést szerezhetett volna Zágrábban a Chelsea: a 2017 decembere óta az első Bajnokok Ligája-meccsét játszó Pierre-Emerick Aubameyang és Raheem Sterling összjátékát követő helyzet azonban Sztefan Risztovszki hatalmas mentésével végződött – néhány perc elteltével pedig a Dinamo jutott előnyhöz!

Egy kontratámadás során Mislav Orsic a felezővonalról vezette rá a labdát a Chelsea kapujára, majd a kimozduló Kepa mellett leheletfinom mozdulattal a kapu bal oldalába gurított. Az első félidőben a londoniak előtt is adódott nagy esély, de Orsic is meglőhette volna második gólját – hazai vezetésnél vonultak a szünetre a felek.

A második félidőben hiába forgatta fel csapatát Thomas Tuchel – többek között beállt Hakim Zijes, Armando Broja és Jorginho is –, a Chelsea nem tudott kifogni a fegyelmezetten védekező zágrábiakon, sőt, ha a játékrész elején Kepa nem tolja hatalmas bravúrral kapufára Risztovszki óriási, távoli löketét, még nagyobb gondba kerülhettek volna a londoniak.

A Dinamo megtartotta előnyét a nyolcperces hosszabbítással záruló mérkőzés végéig, így a 2019–2020-as idényt követően hatalmas sikerrel tért vissza a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

A csoport másik, késő esti mérkőzésén a Salzburg döntetlent játszott a Milannal – részletek itt!

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
E-CSOPORT
Dinamo Zagreb (horvát)–Chelsea (angol) 1–0
(Orsic 13.)
Salzburg (osztrák)–Milan (olasz) 1–1 (Okafor 28., Saelemaekers 40.)

A TÖBBI CSOPORTBAN
F-CSOPORT
Celtic (skót)–Real Madrid (spanyol) 0–3 (Vinícius Júnior 56., Modric 60., Hazard 77.)
RB Leipzig–Sahtar Doneck 1–4
(Simakan 58., ill. Sved 16., 58., Mudrik 76., Lassina Traoré 85.)

G-CSOPORT
Sevilla (spanyol)–Manchester City (angol) 0–4
(Haaland 20., 67., Foden 58., Dias 90+2)
Borussia Dortmund (német)–Köbenhavn (dán) 3–0
(Reus 35., R. Guerreiro 42., Bellingham 83.)

H-CSOPORT
Paris Saint-Germain (francia)–Juventus (olasz) 2–1
(Mbappé 5., 22., ill. McKennie 53.)
Benfica (portugál)–Maccabi Haifa (izrael) 2–0 (Rafa Silva 50.,Grimaldo 55.)

Legfrissebb hírek

Hatalmas verést kapott Zágrábban az Eszék

Minden más foci
2026.04.04. 16:55

Hiába dolgozta le kétgólos hátrányát a Dinamo Zagreb, ráadás után a Genk jutott tovább

Európa-liga
2026.02.26. 23:32

Magabiztosan nyert a PSG és az Aalborg is a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.18. 20:25

1. HNL: az Eszék simán kikapott a Dinamótól

Minden más foci
2026.01.25. 22:01

A duplázó Donyell Malent fejen találta egy söröspohár, de így is simán nyert a Villa

Európa-liga
2025.11.27. 21:09

Hiába támadta végig a meccset a Roma, kikapott odahaza a Plzentől

Európa-liga
2025.10.23. 23:24

El: a Stuttgart Svájcban a Baseltől, a Forest otthon a Midtjyllandtól kapott ki

Európa-liga
2025.10.02. 23:01

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17
Ezek is érdekelhetik