BL: csoportkörben a PSV és a Benfica; salzburgi sokk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.29. 22:54
null
A PSV kettős győzelemmel jutott fel a BL főtáblájára (Fotó: AFP)
Az idegenbeli 3–2-es siker után a PSV hazai pályán is legyőzte a fehérorosz BATE Boriszovot a Bajnokok Ligája playoffkörében, így a holland csapat jutott fel a sorozat főtáblájára. A PSV mellett a Crvena zvezda és a Benfica kvalifikálta magát utolsóként a BL csoportkörébe.

 

Az odavágón a PSV 3–2-re nyert idegenben a fehérorosz BATE Boriszov ellen, és a hollandoknak a visszavágón sem kellett túlságosan sokáig izgulniuk, mivel 36 perc után már kétgólos előnyben voltak.

A PSV végül a második mérkőzésen is diadalmaskodott (3–0), s kettős győzelemmel jutott be a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

A Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató Red Bull Salzburg a 48. percben már 2–0-ra vezetett otthon a Crvena zvezda ellen, az osztrákok aztán a 65. és a 66. percben is kaptak egy-egy találatot, amit követően máris a szerbek álltak továbbjutásra idegenben lőtt góllal.

A Salzburg a sokk után már nem tudott felállni, így a Crvena zvezda örülhetett a végén – a gól nélküli döntetlent hozó odavágó után elég volt a 2–2-es döntetlen a visszavágón.

A Benfica azok után, hogy az első felvonáson, hazai pályán ikszelt (1–1) a PAOK-kal, ezúttal már ellentmondást nem tűrően játszott, s hengerelt – a vezetést még a görögök szerezték meg, ezt követően viszont a portugálok négyet vágtak ellenfelüknek, végül simán, 5–2-es összesítéssel jutottak be a BL-csoportkörbe.

BAJNOKOK LIGÁJA
PLAYOFFKÖR, VISSZAVÁGÓK

• BAJNOKI ÁG
PSV (holland)–BATE Boriszov (fehérorosz) 3–0
(Bergwijn 14., L. de Jong 36., Lozano 62.)
Továbbjutott: a PSV, 6–2-es összesítéssel.
Red Bull Salzburg (osztrák)–Crvena zvezda (szerb) 2–2 (Dabbur 45., 48. – a másodikat 11-esből, ill. Ben Nabouhane 65., 66.)
Továbbjutott: a Crvena zvezda, 2–2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal.

NEM BAJNOKI ÁG
PAOK (görög)–Benfica (portugál) 1–4
(Prijovics 13., ill. Jardel 20., Salvio 26., 50. – mindkettő 11-esből, Pizzi 39.)
Továbbjutott: a Benfica, 5–2-es összesítéssel.

Legfrissebb hírek

El: a Stuttgart Svájcban a Baseltől, a Forest otthon a Midtjyllandtól kapott ki

Európa-liga
2025.10.02. 23:01

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 23:01

Szívélyes fogadtatásra számíthat José Mourinho Londonban

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:42

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Női kézilabda El: Katrine Lunde szerb csapata vár az Esztergomra

Kézilabda
2025.09.28. 18:00

Rekordot döntött az Európa-ligában az osztrák válogatott csatár

Európa-liga
2025.09.25. 17:57

Mourinho a videobírót kritizálta a Nikitscherék elleni döntetlen után

Minden más foci
2025.09.24. 10:33
Ezek is érdekelhetik