H. D. 2020.10.19 13:45 Frissítve: 2020.10.19 15:06

BL: „Csapatként megnehezíthetik a dolgunkat” – Koeman az FTC-ről

Mint ismert, a labdarúgó Bajnokok Ligája G-csoportjának 1. fordulójában az FC Barcelona a Ferencvárost fogadja. A mérkőzés előtti hivatalos sajtótájékoztatón a a katalán együttes vezetőedzője, Ronald Koeman, illetve a csapat kapusa, Neto beszélt a várakozásairól.

Ronald Koeman kemény mérkőzésre számít a Ferencváros ellen (Fotó: AFP)

 

„Ez egy fontos hét, de nem fontosabb, mint a többi. Jól akarunk kezdeni a Bajnokok Ligájában, meg akarjuk nyerni a meccset. Kemény találkozóra készülünk, nyugodtan kell futballoznunk, de mindenképpen győzni akarunk. Nem gondoljuk, hogy ez egy könnyű meccs lesz. Látjuk az ellenfél játékosainak fizikai adottságait, ezért nem gondolkozunk azon, hogy bárkit is pihentessünk. A szombati el Clásico most nem fontos, a keddi mérkőzéssel foglalkozunk, jelenleg az a fontos” – mondta a mérkőzés előtti hivatalos sajtótájékoztatón Ronald Koeman, a Barcelona vezetőedzője.

 
BL: leszállt a Ferencvárost szállító repülőgép Barcelonában
Barca–FTC: ki fogja Messit? Mi lesz Griezmann-nal? Tippeljen!
BL: elindult a jegyértékesítés az FTC-meccsekre – képek

A holland szakember újságírói kérdésre külön kitért a Ferencvárosra.

„Minden ellenfelünket tiszteljük és alaposan kielemezzük, így most is nehéz meccsre számítok. Nem szeretek játékosokról külön beszélni, csapatként viszont megnehezíthetik a dolgunkat, különösen a támadóik lehetnek veszélyesek. A Barcelonán mindig nagy nyomás van, hogy minden meccsét megnyerje. A mérkőzésen kívüli tényezők is hatással vannak ránk, de mi a játékosokkal foglalkozunk. Vannak fiataljaink, új játékosaink, így teljesen normális, hogy akadnak nehéz pillanatok” – utalt a Getafe elleni elveszített bajnokira a katalánok edzője.

A Nemzeti Sport kérdésére elmondta, nem beszélt a korábban a magyar válogatottat is irányító testvérével, Erwin Koemannal a Ferencvárosról és a magyar fociról. Ronald Koeman elmondta, sok minden változott, mióta testvére volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya, ezért nem is tudott volna belőle túl sok érdemi információt kihúzni.

Újságírói kérdésre Ousmane Dembélére és Lionel Messire is kitért az 57 éves edző. A francia támadóval kapcsolatban elmondta, a Getafe ellen valóban sokszor hibázott, sok labdát eladott, de neki ilyen a stílusa, sokat kockáztat. Az argentin klasszisról úgy nyilatkozott, boldognak látja, és annak ellenére, hogy a jelenlegi idényben még csak egy gólt szerzett, az edzéseken is jól teljesít. Antoine Griezmann kitérve elmondta, a francia támadó jól dolgozik, de – akárcsak a többi játékos – jobb teljesítményt is nyújthatna.

Koeman azt is elmondta, elképzelhető, hogy Ansu Fati és Pedri is a kezdőben kap helyet, mivel nála nem az életkor, hanem a teljesítmény számít.

Card

Ronald Koeman előtt Neto, a katalánok kapusa beszélt a várakozásairól.

„Holnap jó eredményt szeretnénk elérni, ennyi az egész. Tudjuk, hogy fontos, hogy otthon jól szerepeljünk, ezért dolgozunk. Nem szeretnék az el Clásicóról beszélni, mivel holnap Bajnokok Ligája-mérkőzésünk van, és egyelőre csak azzal foglalkozunk” – mondta Neto, a Barcelona második számú kapusa, aki újságírói kérdésre azt is elárulta, nem foglalkozik azzal, hogy sérült kollégája, Marc-André ter Stegen mikor térhet vissza, az a célja, hogy keményen dolgozzon, és ezzel meggyőzze a vezetőedzőt.

A brazil kapust a Getafe elleni bajnokiról, valamint a Ferencvárosról is kérdezték.

„Senki sem szeret veszíteni, így természetesen én sem. Lapoznunk kell, és a keddi mérkőzésre kell koncentrálnunk. Tisztelnünk kell az ellenfelünket, és a legjobbunkat kell nyújtanunk. Tudom, hogy a Ferencváros erős ellenfelek ellen jutott tovább a selejtezőben” – zárta mondandóját Neto.

A Ferencváros sajtótájékoztatóját hétfőn 18.30 órától tartják meg Bacelonában.

BAJNOKOK LIGÁJA 2020–2021
A G-CSOPORT MENETRENDJE
1. FORDULÓ
Október 20., kedd
18.55:
Dinamo Kijev (ukrán)–Juventus (olasz) (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n
21.00: FC Barcelona (spanyol)–FERENCVÁROS (zárt kapuk mögött; Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n

A G-csoportban szereplő csapatok BL-be nevezett kereteit itt olvashatja!

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Borbély László, Smahulya Ádám (szöveg), Nagy-Pál Tamás (videó) és Török Attila (fotó)

2020.11.25 20:40:54

Bajnokok Ligája M. G.

Hazard büntetett, a hazaiak nem kaptak büntetőt, Vidal kireklamált egy piros lapot, Rodrygo döntött.

2020.11.25 20:11:14

Bajnokok Ligája B. Á.

Mivel döntetlent játszott az Atlético és a Lokomotiv, a címvédő Bayern már biztosan csoportelső.

2020.11.25 20:45:48

Bajnokok Ligája BACSKAI JÁNOS

Nem jutottak még tovább Kloppék, sokkal motiváltabban játszottak a bergamóiak, az Ajax is nyerni tudott.

2020.11.25 15:12:15

Bajnokok Ligája PÓR KÁROLY

Miha Blazic kiemelkedő teljesítményt nyújtott; Torinóban futották a legtöbbet a ferencvárosiak.

2020.11.24 23:33:00

Bajnokok Ligája MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Nyugdíjasként már lehet szép emlék, ám szemtől szembe már nem mindig.