BL: hosszabbításban nyert az AZ, 11-esekkel maradt alul a CFR

K. T. I./MTIK. T. I./MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.26. 23:12
null
Koopmeiners hajrában értékesített tizenegyese sokat ért a hollandoknak (Fotó: AFP)
A Dinamo Zagreb az 51. perctől emberhátrányban futballozott Kolozsváron, de tizenegyesekkel így is kicsikarta a továbbjutást a CFR ellen. A cseh Viktoria Plzen a 94. percben még vezetett, végül azonban – hosszabbítás után – 3–1-re kikapott a holland AZ Alkmaar otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában, szerdán. Az Omonia Lang Ádámmal a soraiban idegenben megverte a Legia Warszawát. A Midtjylland a Ludogorecet búcsúztatta.

 

A Plzen a 78. percben a védő David Limbersky találatával került előnybe az Alkmaar ellen, a hazaiak azonban Teun Koopmeiners büntetőjével a rendes játékidő hosszabbításának utolsó percében egyenlítettek, majd a kétszer tizenöt perces ráadásban az izlandi Albert Gudmundsson góljaival a maguk javára fordították az összecsapást.

A norvég Molde a szlovén Celje otthonában, az izraeli Maccabi a litván Suduva vendégeként, míg az osztrák Rapid a Lokomotiv Zagreb stadionjában harcolta ki a győzelmet.

Az azeri Qarabag hazai pályán győzte le 2–1-re a moldovai Sheriffet.

A Legia az 56. percben emberhátrányba került hazai pályán Lang Ádám csapata, az Omonia Nicosia ellen. A ciprusiak a rendes játékidőben ezt még nem tudták gólra váltani, ám a hosszabbításban kétszer is beköszöntek a lengyel kapuba, amivel továbbjutottak a harmadik fordulóba. Lang végigjátszotta a találkozót.

A CFR tizenegyesekkel maradt alul (Fotó: Manases Sándor)
A CFR tizenegyesekkel maradt alul (Fotó: Manases Sándor)

A kolozsvári CFR remek iramú, végletekig kiélezett mérkőzést játszott a Dinamo Zagrebbel. Az összecsapáson korán vezetést szereztek a vendégek, ám ezt követően a házigazda vette át az irányítást, s többször is a horvát válogatott Dominik Livakovic bravúrjai akadályozták csak meg a gólt.

A fordulás után ismét Livakovic lett a hős! Az 51. percben tizenegyeshez jutott a CFR, ráadásul Kevin Theophile-Catherine piros lapja miatt emberelőnybe is került. Csakhogy a kapus megfogta Ciprian Deac büntetőjét.

A 64. percben aztán összejött az egyenlítés Michaël Pereira vette be a vendégkaput, hogy a hajrára fordulva már ismét a Dinamo legyen előnyben. A kolozsváriak mindent egy lapra feltéve rohamoztak, és a ráadás pillanataiban, a 90+3. percben össze is jött az újabb egyenlítés – ezzel pedig kicsikarták a hosszabbítást.

A kétszer tizenöt perc alatt újabb gól nem született, így jöhetett a tizenegyespárharc, ahol ismét a Dinamo Zagrebnek volt több szerencséje. Az FTC tavalyi BL ellenfele ezúttal is ott van a harmadik körben.

A továbbjutásról a második fordulóban is egy mérkőzés dönt, amelyet a koronavírus-járvány miatt minden helyszínen zárt kapuk mögött rendeznek.

A FERENCVÁROS MECCSÉRŐL ITT OLVASHAT!

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
AZ Alkmaar (holland)–Plzen (cseh) 3–1
(Koopmeiners 90+5. – 11-esből, Gudmundsson 98., 118., ill. Limbersky 78.) – hosszabbítás után
Celje (szlovén)–Molde (norvég) 1–2 (Lotric 38., ill. Hussain 57., L. James 74.)
Qarabag (azeri)–Sheriff Tiraspol (moldáviai) 2–1 (U. Matics 22. – 11-esből, Emreli 63., ill. Castaneda 78.)
Suduva (litván)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 0–3 (Rikan 30., Blackman 73., Davidzada 92.)
Lok. Zagreb (horvát)–Rapid Wien (osztrák) 0–1 (Kara 32.)
Ludogorec (bolgár)–Midtjylland (dán) 0–1
(Brumado 78.)
CFR Cluj (Kolozsvár, romániai)–Dinamo Zagreb (horvát) 2–2 (M. Pereira 64., Debeljuh 90+3., ill. Gojak 14., Kastrati 78.) – 11-esekkel 5–6
Dinamo Breszt (fehérorosz)–Sarajevo (bosnyák) 2–1 (Gordejcsuk 3., Diallo 49., ill. Dokanovic 34.)
Legia Warszawa (lengyel)–Omonia Nicosia (ciprusi) 0–2 (Jordi Gómez 92., Thiago Santos 107.) – hosszabbítás után
Young Boys (svájci)–KÍ Klaksvík (feröeri) 3–1 (Nsame 51., Szulejmani 57., Ngamaleu 82., ill. Johannesen 79.)
Celtic (skót)–FERENCVÁROS
1–2 (Christie 53., ill. Sigér D. 7., Tokmac 75.)

A győztesek továbbjutottak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik