BL: a Slavia edzője ilyen akusztikával még sehol nem találkozott Európában

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2021.08.04. 22:36
null
Trpisovsky szerint miattuk is nyert a Fradi (Fotó: Szabó Miklós)
A Ferencváros 2–0-ra legyőzte a Groupama Arénában a cseh Slavia Prahát a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében, több mint 17 ezer néző előtt. A találkozó után a vendégek vezetőedzője, Jindrich Trpisovsky arról beszélt: a szurkolók rengeteget segítettek az FTC-nek a győzelem kiharcolásában.

A Slavia Praha trénere, Jindrich Trpisovsky nem meglepő módon csalódott volt a vereség után.

„Jól kezdtük a mérkőzést, beleadtunk mindent, ahogy az természetesen a kötelességünk is. A Ferencvárosnak gyakorlatilag helyzetei sem voltak az első félidőben. Azonban a kulcspillanatok nem úgy jöttek ki, ahogy azt szerettük volna. Nem használtuk ki a helyzeteinket, viszont az ellenfél jól élt a hibáinkkal. Peches meccsünk volt, ez a futballban előfordul, de nagyon sajnáljuk.”

Cseh újságírói kérdésre válaszolva hozzátette: szerinte a szerencsétlen öngóljuk a Groupama Aréna atmoszférájának is köszönhető.

„Ilyen akusztikával én még egyetlen stadionban sem találkoztam az európai kupasorozatokban. Öt-hat méterre egymástól a játékosok már nem hallották egymást, pedig hátul nagyon fontos a kommunikáció. Így hát jött az a gól, ami mindent megváltoztatott. A Ferencvárosnak nagyon sokat segített az otthoni környezet.”

BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

FERENCVÁROS–SLAVIA PRAHA (cseh) 2–0 (1–0)
Budapest, Groupama Aréna, 17 127 néző. V: Gil Manzano (spanyol)
FTC: Dibusz – Wingo, Blazic, S. Mmaee, Civic (Botka, 85.) – Laidouni, Haratin – Tokmac Nguen (Kovacevic, 90+2.), Zachariassen (Zubkov, 86.), Uzuni – R. Mmaee (Loncar, 75.). Vezetőedző: Peter Stöger
SLAVIA: Kolár – Masopust (Schranz, 53.), Kacsaraba, Zima, Dorley – Bah, Sevcík (Ibrahim Traoré, 25.), Holes (Lingr, 72.), Stanciu, Plavsics (Olayinka, a szünetben) – Kuchta (P. Musa, 53.). Vezetőedző: Jindrich Trpisovsky
Gólszerző: Kacsaraba (44. – öngól), Haratin (50. – 11-esből)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

 

Legfrissebb hírek

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
22 órája

Nem érte el fő célját a Fradi, lemaradt a négyes döntőről

Kézilabda
2026.04.27. 10:11

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 20:46

Sokkal jobb volt a Ferencváros, két góllal nyert a Paks ellen

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 18:55

Osváth Attila: Ismerem a paksi csatárokat, tudom, mit várhatok tőlük

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 09:57

Budaörsön botlott a Fradi, nyolc gólt vágott az Újpest a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 21:30

NB I: Csank János szerint az ETO játssza a legjobb futballt

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 12:55

Az ETO legutóbb abban az évben tudta megverni a Debrecent, amikor negyedszer bajnok lett

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 13:50
Ezek is érdekelhetik