BL: Ancelotti szerint ezzel a játékkal nem jutnak messzire

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.10. 23:11
null
A keddi meccs után a Real Madrid és a Schalke is vegyes érzelmekkel hagyhatta el a pályát (Fotó: Reuters)
A labdarúgó Bajnokok Ligájában a Real Madrid fordulatos, végig izgalmas – néhol kaotikus – találkozón 4–3-as vereséget szenvedett a Schalkétól a Santiago Bernabéu Stadionban, az első találkozón elért sikernek köszönhetően azonban 5–4-es összesítéssel továbbjutott a negyeddöntőbe. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!

„Száztizennégy napig voltam sérült, ez nagyon kemény időszak volt számomra – így a csereként beálló Luka Modric, a Real Madrid horvát ásza. – De Istennek hála, magam mögött tudhatom mindezt, most már nagyon boldog vagyok. Ma úgy éreztem, mintha most estem volna át a tűzkeresztségen. Nagyon fontos, hogy továbbmentünk, nem játszottunk ugyan jól, ám néha nagyon meg kell szenvedned ahhoz, hogy elérd a céljaidat. Nem keresek mentségeket, azért vagyok itt, hogy segítsem a csapatot. Egy játékos azonban nem csinál csodát, csapat vagyunk. Vissza kell találnunk az idény elején mutatott játékunkhoz, és meg is vannak ehhez a képességeink. Már a következő meccsen egy sokkal jobb Real Madridot szeretnék látni!"

„Nagyon rosszul játszottunk, nem sikerülhetett számunkra ezért jól ez a mérkőzés. Sokat nem mondhatok erről a meccsről, de rengeteget kell fejlődnünk, mert így nem jutunk messzire. Elsőként le kell szögezzük, hogy nagyon rosszul teljesítettünk, megérdemelten fütyültek ki bennünket a szurkolók. Annyi jó azért történt velünk, hogy Luka Modric húsz percet már játszhatott. Ez a csapat minden sorozatban nyerhet az idén, ahol még harcol: én még mindig hiszek ebben!" – vélekedett csapata közelmúltjáról és közeljövőjéről Carlo Ancelotti.

„Nagyszerű este volt, de arról álmodtunk, hogy továbbjutunk – így a vendégek olasz mestere, Roberto Di Matteo. – Négy gólt vágtunk a Realnak, de nem mentünk tovább így sem a következő körbe. Boldogak és szomorúak vagyunk egyszerre. És egy picit pechesek is, hiszen mindkét meccsen eltaláltuk a kapufát. Az első összecsapáson Cristiano Ronaldo jelentette a különbséget, és ma is ugyanez történt. Megnehezítettük a Real dolgát Madridban, elrontottuk a szurkolói kedvét. Ancelotti azért még mindig világklasszis edző."

„Természetesen boldogok vagyunk, hiszen jól ment nekünk a futball, de többet is elérhettünk volna. Könnyedén szerzett gólokat a Real, meg kellett volna őriznünk az előnyünket a szünetre. Összességében mégiscsak csalódottak lehetünk" – értékelt a lefújás után a mérkőzés egyik hőse, az egykori Real-csatár, a most duplázó Klaas-Jan Huntelaar.

„Nagyon jól játszottunk, nem féltünk ellenfelünktől, és sok gólhelyzetet teremtettünk, jó passzainknak köszönhetően. Még egy gól kellett volna. A végén inkább csalódottak voltunk, mint boldogak. Rossz érzés ez" – így a csereember, Leroy Sané, az egykori szenegáli Bundesliga-spíler, Souleymane Sané Németországban született fia. Aki 19 éves, 1 hónapos és 3 napos volt kedden – nála fiatalabban senki sem vette be a BL-ben a Real kapuját!

„Ennél jobban nem lehet bemutatkozni a BL-ben, ennek nagyon örülök" – tette még hozzá a támadó.

„Nagyszerű mérkőzés volt! Nem kerekedett felénk egy olyan világklasszis csapat, mint a Real Madrid. Gratulálok csapatomnak, többet érdemeltünk volna!" – értékelt a németek világbajnok csapatkapitánya, Benedikt Höwedes.


All Goals - Real Madrid 3-4 Schalke - 10-03-2015 by Video-Live

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Real Madrid (spanyol)–Schalke (német) 3–4 (2–2)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion. V: Skomina (szlovén)
REAL MADRID: Casillas – Arbeloa (Nacho, 83.), Varane, Pepe, F. Coentrao (Marcelo, 58.) – Kroos, Khedira (Modric, 58.), Isco – Cristiano Ronaldo, Benzema, Bale. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
SCHALKE: Wellenreuther – Höwedes, Matip, Nasztaszics, Fuchs – Höger (Goretzka 57.), Neustädter – Barnetta (Ucsida, 81.), M. Meyer, Choupo-Moting (Sané, 29.) – Huntelaar. Vezetőedző: Roberto Di Matteo
G: Cristiano Ronaldo (25., 45.), Benzema (53.), ill. Fuchs (20.), Huntelaar (40., 84.), Sané (57.)
Továbbjutott: a Real Madrid, 5–4-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik