BL: a Leipzig megerősítette, a Puskás Arénában fogadhatja a Liverpoolt

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.02.06. 19:13
null
Gulácsi Péter Budapesten nézhet farkasszemet korábbi klubjával (Fotó: AFP)
A Puskás Ferenc Stadionban vagy a Tottenham stadionjában játszhatja le a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzését az RB Leipzig – erősítette meg a klub vezérigazgatója. Gulácsi Péter csapata a németországi koronavírussal kapcsolatos intézkedések miatt nem fogadhatja saját pályáján az angol bajnokot. Oliver Mintzlaff hétfőre ígért döntést a helyszínt illetően.

 

Azt már korábban tudni lehetett, hogy a magyar válogatott Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató RB Leipzig a saját stadionjában nem fogadhatja angol riválisát, mert Németország – egyelőre – február 17-ig beutazási tilalmat vezetett be bizonyos országokra, köztük Nagy-Britanniára is. A belügyminisztérium szóvivője csütörtökön a dpa német hírügynökséggel közölte, hogy a rendőrség elutasította a lipcsei klub kivételre vonatkozó kérését, így most a Leipzignek mint a meccs házigazdájának kell megoldást találnia a kialakult helyzetre az európai szövetség (UEFA) szabályai szerint.

Gulácsiék egyesületének hétfőig kell felvázolnia az opciókat, ha pedig nincs alternatíva a helyszínre, akkor – legrosszabb esetben – 3–0-s liverpooli sikerrel könyvelik el az összecsapást. A nyolcaddöntős párharcoknak április 2-ig le kell zárulniuk, a Leipzig–Liverpool visszavágóját március 10-én rendeznék Angliában.

A lehetőségek között szerepel a február 16-i mérkőzés halasztása, erre azonban az egyébként is sűrű versenynaptár miatt kicsi az esély. A Leipzignek arra is van lehetősége, hogy semleges stadiont javasoljon, ezt pedig az UEFA-nak kellene jóváhagynia. Arról már korábban cikkeztek a német sajtóban, hogy ez a helyszín esetleg a budapesti Puskás Aréna lehet, ahol az UEFA a koronavírus-járvány ideje alatt már engedélyezett mérkőzést, mégpedig a tavalyi európai Szuperkupáért kiírt találkozót.

Oliver Mintzlaff Sky Germanynak adott szavai alapján ez több is mint egyszerű lehetőség, hétfőn pedig akár hivatalossá is válhat a magyarországi helyszínválasztás.


Szombat óta szigorú beutazási tilalom van érvényben Németországban azokra a területekre, ahol megjelent a koronavírus gyorsabban terjedő mutációja. Kivételt képeznek a német állampolgárok és azok a külföldiek, akik állandó lakhellyel rendelkeznek Németországban, de utóbbiak is csak negatív teszttel léphetnek be az országba.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik