NBA: hetedik meccsen jutott tovább a Detroit és a Cleveland

T. Z.T. Z.
2026.05.04. 08:22
null
Cunninghamék nagy csatában harcolták ki a továbbjutást az Orlando ellen (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásának első fordulójában a mindent eldöntő hetedik mérkőzésen a Detroit Pistons és a Cleveland Cavaliers harcolta ki a továbbjutást magyar idő szerint hétfőn hajnalban.

A Detroit Pistons hazai pályán múlta felül 116–94-re az Orlando Magicet, amely összesítésben már 3–1-re is vezetett, ám nem tudta lezárni a párharcot, a mindent eldöntő összecsapáson pedig már alulmaradt. Pedig Paolo Banchero nagyot játszott a Magicnél: 38 ponttal zárta az estét, s ezzel még a 32 pontig és 12 gólpasszig jutó Cade Cunninghamet is felülmúlta, ennek ellenére ez még ahhoz sem volt elég, hogy szorosan alakuljon a hetedik összecsapás. Továbbjutásával a Detroit lett az NBA történetének 15. csapata, amely 3–1-es hátrányból tudott fordítani.

Ugyancsak hetedik meccsen harcolta ki a továbbjutást a Cleveland Cavaliers, amely a Toronto Raptorst győzte le hazai környezetben 114–102-re. A mérkőzés hőse egyértelműen a clevelandi Jarrett Allen volt, aki 22 pontja mellett 19 (!) lepattanót is összegyűjtött.

A továbbjutó Detroit és a Cleveland a következő körben egymás ellen csatázik az elődöntőbe jutásért.

NBA
RÁJÁTSZÁS, 1. KÖR, 7. MÉRKŐZÉSEK
KELETI FŐCSOPORT
Detroit Pistons (1.)–Orlando Magic (8.) 116–94
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–3
Cleveland Cavaliers (4.)–Toronto Raptors (5.) 114–102
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–3

Amerikai sportok
2026.04.19. 12:07

NBA-RÁJÁTSZÁS, 2026

A New York Knicks 53 év után lett újra a liga bajnoka.

 

 

Legfrissebb hírek

Doncic és SGA 40 felett, Steph Curry is remekelt, Green bunyózott a maratoni NBA-játéknapon

Amerikai sportok
20 órája

Doncic óriási formában játszik, megint NBA-kuriózummal szolgált

Amerikai sportok
2026.11.02. 08:01

NBA: Wembanyama 43 pontot dobott; James és Embiid nélkül is nyert a 76ers

Amerikai sportok
2026.11.01. 09:37

Másodszor is legyőzte a 76ers a címvédő Knickset – videó

Amerikai sportok
2026.10.31. 08:32

NBA: Portlandben nyert a Grizzlies, továbbra is hibátlan – videók

Amerikai sportok
2026.10.30. 07:53

Jokics elérte a kétszáz tripla duplát, debütált az első helyen drafolt AJ Dybantsa – videók

Amerikai sportok
2026.10.29. 08:24

Tatum hosszabbításos dudaszós kosarával verte meg a Boston a Brooklynt – videók

Amerikai sportok
2026.10.28. 07:27

NBA: Curry hibátlanul dobott, az újonc csúcsot ért el – behúzta első győzelmét a Warriors

Amerikai sportok
2026.10.27. 10:44