Arne Slot a tizenegyesről: Szoboszlai Dominik nem hibázott

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.10.01. 07:41
null
Szoboszlai (középen) szabálytalansága után kapott tizenegyest a Galatasaray a Liverpool ellen (Fotó: Getty Images)
A Galatasaray kedd este 1–0-ra legyőzte a Liverpoolt a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának 2. fordulójában. A hazaiak tizenegyesből szerezték meg a három pontot eldöntő találatot, amit a játékvezető Szoboszlai Dominikkal szemben fújt be a 15. percben. Arne Slot, a „vörösök” menedzsere többek között erről az esetről is beszélt a meccs utáni sajtótájékoztatón.

„Csalódás az eredmény, mert a futballban mindig a győzelem a cél, és mi nem nyertünk – kezdte a mérkőzés utáni értékelését a Liverpool menedzsere, Arne Slot. – Számomra ez másfajta vereség volt, mint amit a Crystal Palace-tól szenvedtünk el, mivel sokkal több dolog tetszett, főleg az első félidőben. A második félidőben már egyre nehezebb dolgunk volt alkotni, először is azért, mert az ellenfél teljes erőbedobással küzdött, szóval emiatt meg kell adni nekik az elismerést. Másodsorban pedig azért, mert alig játszottunk a második félidőben. Az alig játszottunk alatt pedig azt értem, hogy alig volt játékban a labda…”

A holland szakember ezután arra a kérdésre válaszolt, hogy vajon a rotáció összefüggésben állhat-e az elkövetett egyéni hibákkal: „Sok oka lehet annak, hogy valaki hibázik, például rossz passzt ad. Már sokszor kifejtettem, hogy néhány játékosunk kihagyta az előszezont, így egyszerűen nem lehet őket minden egyes meccsen játszatni. Illetve lehet, ám ez a sérülések kockázatát is magában hordozza. Nagyon meg vagyok elégedve a keretemmel, de nincs huszonöt vagy huszonhat játékosunk, szóval ha lesz négy vagy öt sérülésünk, akkor tizenöt vagy tizenhat játékosunknak állandóan játszania kell majd, és a dolguk bonyolulttá válhat. Ám ezt a döntést hoztuk meg, én pedig teljes mértékben hiszek ebben.”

Slot külön kitért a meccset eldöntő jelenetre is, amikor a 15. percben az ismét jobbhátvédként szereplő Szoboszlai Dominik szabálytalankodott Baris Yilmazzal szemben, Clément Turpin játékvezető pedig tizenegyest ítélt: „Szoboszlai nem hibázott. Az ellenfél érzett egy enyhe kontaktot, és a földre esett. A húszszázalékos büntetőből százszázalékosat csinált, nagyon okos húzás volt tőle.”

Újabb rossz hír a Liverpool-szurkolóknak, hogy a Galatasaray ellen a csapat két fontos játékosa, a kapus Alisson Becker és az új igazolás Hugo Ekitiké is megsérült. A kapus állapotát illetően Slot szinte teljes biztonsággal kijelentette, hogy a hétvégén még nem állhat a csapat rendelkezésére: „Normális esetben szombaton nem tud játszani. Ez kilencvenkilenc százalék. Mondanám, hogy száz, de tegyük 99.99 százalékra. Bár szerintem száz…”

Ekitikét illetően már kevésbé volt konkrét: „A meccs után mindig nehéz dolog beszélni erről, mert a játékosok úgy érzik, hogy nem is olyan rossz a helyzet, de amikor csak sétálsz, az egészen más, mint amikor sprintelned kell vagy kapura kell rúgnod. Azt mondta, nem tudja folytatni a játékot, ezért le kellett cserélnünk. Majd meglátjuk, hogy lesz a hétvégén.”

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 23:01

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától a BL-alapszakaszban

Victor Osimhen a Szoboszlai Dominik által okozott tizenegyesből gólt szerzett, ez pedig eldöntötte a meccset. A Liverpool zsinórban második tétmérkőzését veszítette el.

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
GALATASARAY (török)–LIVERPOOL (angol) 1–0 (1–0)
Isztambul, Rams Park. Vezette: Clément Turpin (Nicolas Danos, Benjamin Pages) – franciák
GALATASARAY: U. Cakir – Singo, D. Sánchez, Bardakci, Jakobs – Lemina, L. Torreira, Gündogan (Gabriel Sara, 75.) – Akgün (Sallai, 72.), Osimhen (Icardi, 72.), B. A. Yilmaz (Elmali, 85.). Vezetőedző: Okan Buruk
LIVERPOOL: Alisson (Mamardasvili, 55.) – J. Frimpong (C. Bradley, 62.), I. Konaté, Van Dijk, Kerkez – Szoboszlai, Gravenberch (Isak, 62.), C. Jones – Wirtz, Ekitiké (A. Mac Allister, 68.), Gakpo (Szalah, 62.). Menedzser: Arne Slot
Gólszerző: Osimhen (16. – 11-esből)

 

Legfrissebb hírek

„Hihetetlen” – Szoboszlai Dominik megnézte a hat évvel ezelőtti FIFA-kártyáját – videó

Légiósok
4 órája

Willi Orbán volt a válogatott legjobbja az örmények ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 23:28

Török bundabotrány: több mint száz futballistát tiltottak el ideiglenesen az első és másodosztályból

Minden más foci
2025.11.13. 18:12

Szoboszlai a legfiatalabb 60-szoros válogatottunk – Albertet és Kocsist is megelőzve

Magyar válogatott
2025.11.13. 16:42

A La Liga pénzügyi szabályai miatt esett kútba a Getafe tulajdonosváltása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.11.13. 11:48

A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a Manchester City is figyeli Szoboszlai Dominikot

Légiósok
2025.11.11. 13:10

Vörös riasztás Liverpoolban a válogatott szünet előtt

Angol labdarúgás
2025.11.11. 08:07

Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap a budapesti Madame Tussauds-ban

Magyar válogatott
2025.11.10. 10:52
Ezek is érdekelhetik