Örökmozgó: vízen, hegyen, biciklin – Hosszú Kávé Baranyi Lászlóval
– Különleges koncerttel zárta a 2025-ös évet a P. Mobil: először játszhatott a Csepeli Munkásotthon nagyszínpadán a zenekar, ahová a hőskorban nem engedték be. A rajongók ülve hallgatták végig a két „félidőre” osztott műsort, s néhány dalt hosszabb konferálás vezetett fel.
– Bizonyos szempontból az őszi-tavaszi klubkoncertekre hasonlított ez a buli, amelyeket szintén két részre bontva játszunk le, és a számok között érdekességek hangzanak el a dalokról. Olyan alkalomra viszont nem emlékszem, amikor a közönség – mint egy színházi előadáson – végig a széksorokban foglalt volna helyet.
– A Kétforintos dal, a Menj tovább, a Főnix éjszakája és többi örökzöld mellett egy vadonatúj dal is elhangzott – sokadik bizonyságaként annak, hogy a P. Mobil a legkevésbé sem retrozenekar.
– Folyamatosan készítjük az új anyagokat. Az előző év végén jelent meg a Do You Speak P. Mobil? című dupla CD. Az egyiken 1978-ból még Vikidál Gyula énekével hallható tíz angol nyelvű dal, a másikon pedig csupa vadonatúj szerzemény hangzik el szintén angolul. Utóbbihoz a zenekarvezető, Schuster Lóránt már írja a magyar szövegeket, és előkészületben van a P. Mobil dalszövegeit és az azokkal kapcsolatos érdekességeket összegyűjtő könyv is. Különlegessége, hogy QR-kódokkal a leírtakhoz kapcsolódó rengeteg audiovizuális tartalom is megtekinthető lesz. És még egy újdonság: elindítjuk a P. Mobil-kocsmát, februártól minden hónap harmadik csütörtökjén Pesten, a Szentkirályi utca 23. alatt lehet találkozni a zenekar tagjaival.
– Ha már itt tartunk: klub vagy aréna?
– Mindkettőnek megvan a varázsa, de én jobban kedvelem a bensőségesebb hangulatú koncerteket. Egy klubban karnyújtásnyira vagyunk a nézőktől, könnyebb reflektálni a reakcióikra, a sportcsarnoki buli személytelenebb, megvan a pontos forgatókönyve, attól nemigen lehet eltérni.
– Ha nem is példa nélküli, de azért nem feltétlenül jellemző, hogy egy rockzenekar frontembere a színpadon hangszeren is játsszon.
– Én mindenképpen szerettem volna gitározni is, nekem nem tűnik szokatlannak, hiszen a P. Mobil korábbi énekesei közül egyszer-egyszer Tunyogi Péter is felvette az akusztikus gitárt. Először és jó ideig csak a Tűzimádó című dalnál gitároztam, de aztán fokozatosan bővült a repertoár. Az igazat megvallva jobban érzem magam a színpadon, ha gitár is van a kezemben.
– Ez a hangszer egyszer már nagy fordulatot hozott az életében.
– Még a szülővárosomban, Miskolcon történt 2005-ben, hogy betévedtem a Music Sajó Hangszerboltba, hogy kipróbáljak egy gitárt. Az üzlet tulajdonosa, a billentyűs hangszereken játszó Sajó Tamás korábban óceánjárókon muzsikált gitáros feleségével, az öccsével, a dobos Gáborral és annak feleségével, az énekesnő Szabinával. Tamásék ugyan visszavonultak, Gábornak és Szabinának viszont épp volt egy érvényes hajós szerződése, ezért zongoristát meg gitárost kerestek maguk mellé. Megkérdezték, lenne-e kedvem csatlakozni, én pedig – éppen nem lévén egyéb kötelezettségem – igent mondtam. Két hetünk volt mindössze próbálni, a 150-200 dalból álló repertoár nagy részét már a hajón tanultam meg, illetve pontosítottam.
– Merrefelé jártak?
– Négy és fél hónapra szólt a szerződés, az angliai Southamptonból indultunk, és két-két hetet utaztunk hol a Földközi-tengeren, hol északra, a Balti-tenger irányába, vagy Norvégia partjait járva. Az egyik norvégiai út alkalmával felhajóztunk a Spitzbergákig. Naponta négy órát kellett játszanunk, elsősorban háttérzenét szolgáltattunk a hajó bárjában, de volt, hogy a kapitány beszédét kellett zenével aláfestenünk, s arra is akadt példa, hogy táncórát kísértünk. Főként gitároztam, ám néhány dalt énekeltem is, például Bryan Adamset, Lionel Richie-t, sőt, még Frank Sinatrát is. Amikor kikötött a hajó, mi is elhagyhattuk a fedélzetet, ennek köszönhetem többek között, hogy a norvégiai Geiranger közelében részt vehettem egy Valldalból induló vadvízi evezős túrán is.
– Van sportos előélete?
– Általános és középiskolás koromban – a nővérem példáját követve – tornásztam. Versenyeken azonban sohasem indultam, a szertorna nekem megmaradt hobbinak. Ma már, túl a negyvenen azért nem merném megpróbálni a hátraszaltót.
– Mi maradt a torna helyett?
– A kerékpározás és a túrázás. Mindkettőt a családom szerettette meg velem kisgyerekként. Tízéves lehettem, amikor Miskolcról apukámmal, a nővéremmel és a húgommal négyesben eltekertünk Jászapátira, a nagymamámhoz, ami közúton 103 kilométer. Ha tehetem, manapság is biciklizek, a Balatont szoktuk például körbetekerni néhány napos túra keretében, de végigmentünk már a 138 kilométeres Parenzana útvonalon is, ami Triesztből indulva Szlovénián át vezet Porecig. A természetjárást is kissrácként kezdtem, a családdal sokat jártunk a Bükkbe túrázni. A feleségem felvidéki, ha elmegyünk rokonlátogatóba, és úgy adódik, kihasználom a lehetőséget, s kisebb társasággal nekivágok a Magas-Tátrának. Jártam már a szlovákiai és a lengyelországi oldalon is; egy alkalommal derékig érő hóban kellett haladni. A P. Mobil basszusgitárosát, Tarnai Danit is sikerült beszervezni egy-két hegyi túrára, igaz, akkoriban valamivel slankabb volt, mint manapság.
– És miként vetődött el a Himalájába?
– A nővérem a Debreceni Egyetemen szerzett angol-matematika szakos tanári diplomát, és miután a kalandvágy tőle sem áll távol, Kínában kezdett el matekot tanítani. Miután lejárt a szerződésem az óceánjárón, hazatértem és 2006-ban elutaztam meglátogatni. Ketten vágtunk neki az országnak, összesen 3000 kilométert tettünk meg. Ennek a körútnak az egyik állomása volt Licsiang, amelynek óvárosa az UNESCO-világörökség része. Innen nem messze, a Himalája keleti szélén található a világ egyik legmélyebb kanyonja, a Tigrisugrás-szurdok, aminek az aljától a hegycsúcsokig nagyjából 4000 méter a szintkülönbsége. Itt tettünk kétnapos túrát. Kemény próbatétel volt, mert noha menet közben magával ragadott az élmény, s nem éreztem fáradtságot, másnap – és ilyesmi sem azelőtt, sem azóta nem fordult elő velem – a szálláson csak a korlátba kapaszkodva tudtam felhúzni magam a lépcsőn.
– Ha már a kalandokról beszélünk: ahhoz is kellett bátorság, hogy megpályázza a magyar rock egyik ikonikus zenekara, a P. Mobil énekesi posztját, ráadásul olyan legendák örököseként, mint Vikidál Gyula, Tunyogi Péter és Rudán Joe.
– Úgy történt, hogy 2006-ban régi barátom, a billentyűs Varga Norbi javaslatára felvételiztem a Kőbányai Zenei Stúdióba. Ő azt állította, az az iskola ajtót nyit a magyar könnyűzenei életbe, és akinek van tehetsége, elhivatottsága és beleteszi a kellő munkát a gyakorlásba, jó eséllyel megkapja az esélyt az érvényesülésre. Bíztam magamban, de azt azért nem gondoltam, hogy a P. Mobilban köthetek ki. A zenekari gyakorlatunkat vezető Tóth János Rudolf ajánlott az iskolát igazgató Póka Egonnak, aki az együttes basszusgitárosa volt abban az időben. A meghallgatáson azonban meglehetősen feszült voltam, emiatt első nekifutásra nem úgy teljesítettem, ahogyan szerettem volna. Ezt követően mondta Lóránt, hogy vegyek a kezembe gitárt, és énekeljek valamit, amit szeretek. Azt hiszem, ez a produkcióm hozta el az áttörést, és sikerült bizonyítanom, hogy érdemes engem választani az együttes énekesének.
– Mennyire volt könnyű vagy éppen nehéz a P. Mobil közönségével elfogadtatnia magát?
– Nyilvánvalóan bizonyítanom kellett, de az első időszak klubkoncertjein, a szemtől szembeni találkozások során számos pozitív visszajelzést kaptam. Annyiban könnyebb dolgom volt, hogy nem egyedüli frontembere lettem a zenekarnak, hiszen a P. Mobil szíve, lelke Schuster Lóránt, az együttes és az ő neve összeforrt egymással. Nekem viszont van egy másik szerepem: a lemezeink készítésekor én lehetek a hangmérnök. Nagyon érdekel ez a munka, a kétezres évek első felében egy tanfolyamot is elvégeztem, és nagyon szerettem volna a P. Mobil anyagain is dolgozni. A 2012-ben megjelent Miskolci kocsonya című dupla koncertalbum volt az első, amelynek én végeztem az utómunkálatait. Az új anyagok keverését és masterelését azóta is én csinálom a stúdió- és a koncertfelvételeken is.
– Még 2008 áprilisában, Jászfelsőszentgyörgyön mutatkozott be a P. Mobil énekeseként. Kalandozásoktól csöppet sem idegenkedő művészként mit tippel: újabb 18 esztendő elteltével hol látjuk majd viszont?
– Biztosan valamilyen zenei szerepkörben. Nyitott vagyok sok mindenre, jó pár évvel ezelőtt például a cappella feldolgozást is csináltam Sting Roxanne című dalából, ami meghallgatható a YouTube-on. Ennyire előre persze lehetetlen jósolni. Ami biztos: jelenleg a P. Mobil van a fókuszban, és örömmel tapasztalom, hogy a 2008 óta eltelt majdnem két évtizedben sem csökkent a zenekar iránti érdeklődés. A közönségünk kitart mellettünk, eljön a koncertekre, és jó új arcokat is látni a nézők között.
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. január 10-i lapszámában jelent meg.)
