Csak „házidöntőt” ne! – Bodnár Zalán jegyzete

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
2024.05.06. 23:28

KEDD ÉJSZAKA KIDERÜL, melyik csapat lesz az egyik, szerdán pedig az, hogy melyik a másik résztvevője a labdarúgó Bajnokok Ligája idei, londoni döntőjének. Azt persze nem tudhatjuk, hogy a helyi angolok – ha már az övéikért nem szoríthatnak, mivel a Premier ­League-csapatok az idén korán elhullottak – milyen párosításra vágynak a fináléban, de aligha hisszük, hogy örülnének még egy „házidöntőnek”. 2003-ban Manchesterben olasz–olasz (Milan–Juventus), 2013-ban Londonban német–német (Bayern München–Borussia Dortmund) BL-döntőt rendeztek. Épp elég fricska volt a tizenegy évvel ezelőtti német „invázió” az angoloknak, ám most ugyanaz a párosítás megismétlődhet, hiszen a Bayern és a Dortmund is ott van az elődöntőben. És nem is áll rosszul: a bajorok 2–2-ről folytatják Madridban a Real ellen, a Borussia pedig 1–0-s előnnyel utazik Párizsba a PSG-hez.

Ettől függetlenül a papírforma alapján Real Madrid–­Paris ­Saint-Germain döntőre van a legnagyobb esély a Wembley-ben. Carlo Ancelotti csapata ragyogó formát mutat, és hazai pályán ritkán enged ki BL-elődöntőt a kezéből. A madridi kulcsjátékosok remek formában vannak, és a hétvégén már a spanyol bajnoki címét is biztossá tette a királyi gárda, úgyhogy mindenki minden idegszálával a Bayernre koncentrálhat. A müncheniek ellenben „száz év” után elbukták a bajnoki salátástálat, nem tudják, marad-e az egyébként már menesztett vezetőedzőjük, Thomas Tuchel, mert az utódjelöltek mind menekülnek, és a hétvégén a Stuttgart elleni vesztes (1–3) meccsen sem úgy festettek, mint egy BL-döntős együttes. Igaz, a legnagyobb sztori az lenne, ha Harry Kane, a londoni Tottenham Hotspur korábbi, a Bayern jelenlegi csatára – akit lassan mindenki elátkozottnak tart, mert sohasem nyert még semmilyen trófeát felnőttpályafutása során – épp az angol fővárosban, idén játszhatna BL-döntőt.

A másik ágon a PSG a Barcelona elleni negyeddöntőben bizonyította, nemhogy egygólos idegenbeli vereségtől nem riad meg, de egygólos hazaitól sem, hiszen a párizsi 2–3 után Barcelonában tudott nyerni 4–1-re, így favoritnak tekinthető a Parc des ­Princes-ben a Dortmund ellen is. Magam tehát Real Madrid–PSG döntőt tudok elképzelni június elsején. Ilyen párosítás még úgysem volt a BEK/BL lassan hetven éve íródó történetében.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Bajnokok Ligája
2024.05.07. 08:46

Mbappé: Megfordítjuk a párharcot, és bejutunk a BL-döntőbe

KEZDÉS: 21.00. A PSG–Dortmund visszavágó előtt szinte lehetetlen megmondani, mi történik majd a Parc des Princes-ben.

 

 

Legfrissebb hírek

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:18

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Vízilabda: kikapott a Jadran Splittől, az Eurokupa csoportkörében folytatja a Honvéd

Vízilabda
2026.09.20. 14:14

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45