BL: növelték a biztonsági készültséget Párizsban és Madridban

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.04.09. 15:19
A PSG szerdán a Parc des Princes-ben fogadja a Barcelonát (Fotó: Getty Images)
Az Iszlám Állam fenyegetésére reagálva jelentősen megnövelték a biztonsági készültséget a Paris Saint-Germain és az FC Barcelona labdarúgócsapatának szerdai, párizsi Bajnokok Ligája-mérkőzése előtt.

Gérald Darmanin francia belügyminiszter a főváros rendőrprefektusával egyeztetett, és ezt követően jelentette be a biztonsági intézkedések szigorítását.

Az Iszlám Állam a negyeddöntős összecsapások helyszíneire vonatkozó fenyegetést tett közzé egyik kommunikációs csatornáján keresztül.

Darmanin arról is beszámolt, kérte a nemzetbiztonsági hivatal vezetőjét, hogy továbbítsa a rendelkezésükre álló információkat a többi olyan ország szolgálatának, amelyben lesz BL-negyeddöntő. Emlékeztetett rá, hogy a legutóbbi nyolc franciaországi terroresemény az Iszlám Államhoz kötődik, ugyanakkor arra szólította fel az embereket, ne dőljenek be annak, amit a terrorista propaganda igyekszik elérni azzal, hogy a félelmet és a terrort hinti el mindenhol.

Spanyolországban is fokozták a készültséget, Pilar Alegría kormányszóvivő bejelentette, hogy kétezer fővel megnövelik a rendfenntartók számát a keddi és a szerdai mérkőzésre. Azt is közölte, hogy a terrorfenyegetettségi szintet az ötös skálán négyesre emelték.

Az Iszlám Állam vállalta magára a Moszkva melletti Krasznogorszkban, a Crocus City Hall komplexumban március 22-én történt támadást, melyben 144 ember vesztette életét.

Bajnokok Ligája
2024.04.09. 09:22

BL: az Iszlám Állam terrortámadásokkal fenyegetőzik

A terrorszervezet által terjesztett plakáton az e heti meccseknek otthont adó stadionok láthatóak.

BAJNOKOK LIGÁJA 
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
KEDDEN
21.00: Arsenal (angol)–Bayern München (német) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n! 
21.00: Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

SZERDÁN
21.00: Atlético Madrid (spanyol)–Borussia Dortmund (német) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
21.00: Paris Saint-Germain (francia)–FC Barcelona (spanyol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

VISSZAVÁGÓK
Április 16., kedd
21.00: FC Barcelona (spanyol)–Paris Saint-Germain (francia) – élőben az NSO-n!
21.00: Borussia Dortmund (német)–Atlético Madrid (spanyol) – élőben az NSO-n!

Április 17., szerda
21.00: Bayern München (német)–Arsenal (angol) – élőben az NSO-n!
21.00: Manchester City (angol)–Real Madrid (spanyol) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Luis Enrique: Beállíthatjuk a Real Madrid csúcsát

Bajnokok Ligája
15 órája

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:55

Szórhatná a milliárdokat, de más utat választott a francia futballforradalmár

Francia labdarúgás
2026.08.10. 17:03

Nyílt vízi úszás: bronzérmes a magyar csapat a párizsi Eb-n

Úszás
2026.08.08. 11:13

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Calafiori Vinícius esetleges érkezéséről: Ilyen játékosokra van szükségünk!

Angol labdarúgás
2026.08.06. 10:41

Öttusa Eb: négy magyar továbbjutónál több most sem lehetett

Egyéb egyéni
2026.08.05. 22:43

BL: könnyed Fener-siker a Sturm ellen, egygólos hátrányban a Sabah

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 22:18