BL: „Amikor ennél a klubnál játszol, a címer kötelez arra, hogy mindig nyerj”

K. R. ZS.K. R. ZS.
Vágólapra másolva!
2023.12.13. 11:18
null
„A címer kötelez arra, hogy mindig nyerj” – Nacho (Fotó: Getty Images)
A Manchester United kikapott a Bayerntől, a Sevilla utolsóként végzett a B-csoportban. Nyilatkozatok a Bajnokok Ligája keddi játéknapját követően az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) honlapjáról.

 

Manchester United (angol)–Bayern München (német) 0–1

Erik ten Hag szerint csapata nagyon jól játszott és nem érdemelték meg a vereséget.

„Nem most veszítettük el a továbbjutást, ez egyértelmű. Voltak jó teljesítményeink, de nem elég jók. Ezúttal a teljesítményünk nagyon jó volt, és nem érdemeltünk vereséget, mégis kikaptunk. A védekezést nagyon jól szerveztük meg és jó volt a letámadásunk is, viszont erős csapat ellen játszottunk. A Bayernnek megvan a kvalitása, hogy egy jó pillanatot produkáljon és sajnos ez megtörtént. Ahogy láttátok, a játékosok tényleg mindent beleadtak. Meg kell becsülnöm a csapatot, nagy dicséretet érdemelnek amiért ilyen jól működtek együtt egy ilyen jó együttes ellen, mint a Bayern”– nyilatkozta a Manchester United edzője.

Harry Kane három mérkőzés óta nem szerzett gólt, de a Bayern támadója szerint ez hozzátartozik egy csatár életéhez. „Csak türelmesnek kell maradni és folytatni, amit eddig csináltál. Tudom, hogy ebben a csapatban lesznek még lehetőségeim és én ott leszek, hogy megragadjam azokat” – fogalmazott.

Manuel Neuer pályafutása 700. mérkőzését játszotta kedden, de a Bayern kapusa elmondása alapján nem volt tudatában ennek a ténynek. A 37 éves világbajnok véleménye szerint nagyon jó állapotban van és hálás az orvosoknak, akik decemberi síbalesete óta helyrerakták törött lábát. „Nem számítottam rá, hogy ilyen jól működnek majd a dolgok a baleset után és tartani tudom a ritmust anélkül, hogy szünetet kellene tartanom. Nagyon boldogok vagyunk és hálás vagyok az orvosoknak.”

FC Köbenhavn (dán)–Galatasaray (török) 1–0

A mérkőzés legjobb játékosának választott Rasmus Falk büszkén beszélt a koppenhágai csapat érdemeiről: „A Bajnokok Ligájában a Köbenhavn egy kis klub, de a csoportkörben hatalmas teljesítményt nyújtottunk. Nem gondoltam volna, hogy meg tudjuk szerezni a második helyet a csoportban olyan csapatok mellett, mint a Manchester United, a Bayern és a Galatasaray.”

Az törökök edzője, Okan Buruk a csapat további terveiről beszélt: „Az a célunk, hogy trófeákat nyerjünk Európában. Szerettük volna folytatni a Bajnokok Ligájában, de sajnos ezt nem tudtuk elérni. Bár szomorúak vagyunk emiatt, egy új cél vár ránk az Európa-ligában.”

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. (UTOLSÓ) FORDULÓ
A-CSOPORT
Manchester United (angol)–Bayern München (német) 0–1
(Coman 67.)
FC Köbenhavn (dán)–Galatasaray (török) 1–0 (Lerager 58.)
Kiállítva: Lerager (90., Köbenhavn
)

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Bayern München 6 5 1 12– 6 +6 16
2. FC Köbenhavn 6 2 2 2 8– 8 0 8
3. Galatasaray 6 1 2 3 10–13 –3 5
4. Manchester United 6 1 1 4 12–15 –3 4

Lens (francia)–Sevilla (spanyol) 2–1

„Többet érdemeltünk volna ezen a mérkőzésen. A futball kegyetlen velünk – nyilatkozta a Sevilla edzője. Diego Alonso nagy csapásnak látja, hogy csapata nem szerepelhet az Európa-ligában.– A játékosokat ugyanúgy bántja a helyzet, mint a szurkolókat” – jegyezte meg a sevillaiak vezetőedzőjeként nyolc meccs után is nyeretlen szakember.

Sergio Ramos szerint csapata kifogástalan első félidőt játszott, méghozzá egy olyan stadionban, ahol a szurkolók is jócskán kiveszik a részüket a játékból. „Ez egy nagyon kemény hely és mi tizenöt játékossal jöttünk ide, hiszen sok a sérült– mondta a Sevilla védője hozzátéve, hogy nem lehetnek kifogások a vereségre. – De mégis tiszta lelkiismerettel tudunk egymás szemébe nézni. Mindent megtettünk a pályán és ez a minimum amit klubunk, büszkeségünk és becsületünk megkövetel tőlünk” – hangsúlyozta a védő, aki 17. gólját szerezte a Bajnokok Ligájában, ezzel már egyedüliként vezeti a védők góllövőlistáját.

PSV (holland)–Arsenal (angol) 1–1

„Ha bárki azt mondta volna az elején, hogy egy mérkőzéssel a csoportkör vége előtt elsőként jutunk tovább, szívesen aláírtam volna” – nyilatkozta Mikel Arteta. Az Arsenal menedzsere szerint remekül teljesített csapata, annak ellenére, hogy a keretből ezt megelőzően mindössze négy-öt játékos szerepelt csak a Bajnokok Ligájában.

B-CSOPORT
Lens (francia)–Sevilla (spanyol) 2–1
(Frankowski 63. – 11-esből, Fulgini 90+6., ill. S. Ramos 79. – 11-esből)
PSV (holland)–Arsenal (angol) 1–1 (Vertessen 50., ill. Nketiah 42.

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Arsenal 6 4 1 1 16– 4 +12 13
2. PSV 6 2 3 1 8–10 –2 9
3. Lens 6 2 2 2 6–11 –5 8
4. Sevilla 6 2 4 7–12 –5 2

Napoli (olasz)–Braga (portugál) 2–0

Walter Mazzarri, a Napoli edzője elégedetten értékelte a mérkőzést és örömét fejezte ki csapata teljesítményével kapcsolatban. „Nagyon boldog vagyok. Megérdemeltük ezt. Szerencsés gólokat rúgtunk ugyan, de számos helyzetet tudtunk kialakítani és úgy gondolom, nem lehet vita a végeredményről.”

„Az volt a stratégiánk, hogy erősen kezdünk és megpróbálunk elsőként gólt szerezni, de nem tudtuk befejezni a támadásainkat és a Napoli kihasznált ezt” – nyilatkozta a Braga csapatkapitánya. Ricardo Horta hozzátette, hogy szerinte csapata BL-szereplésének értékét nem csökkenti, hogy nem jutottak tovább.

Union Berlin (német)–Real Madrid (spanyol) 2–3

„Azzal a szándékkal jöttünk Berlinbe, hogy nyerjünk, még akkor is, ha már továbbjutottunk és megnyertük a csoportot. Amikor ennél a klubnál játszol, a címer kötelez arra, hogy mindig nyerj” – fogalmazott Nacho a Real Madrid előzetes elképzeléseivel kapcsolatban.

Carlo Ancelotti a mérkőzést követően külön kiemelte Dani Ceballos gólját és a pályán nyújtott teljesítményét. „Dani Ceballos megérdemelte a gólt. Óriási erőfeszítésbe került, hogy visszatérjen a sérülése után, és ez nagyon boldogtalan időszak volt számára.”

C-CSOPORT
Union Berlin (német)–Real Madrid (spanyol) 2–3
(Volland 45+1., Král 85. ill. Joselu 61., 72., Dani Ceballos 89.)
Napoli (olasz)–Braga (portugál) 2–0 (Serdar Saatci 9. – öngól, Osimhen 33.
)

A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Real Madrid 6 6 16– 7 +9 18
2. Napoli 6 3 1 2 10– 9 +1 10
3. Braga 6 1 1 4 6–12 –6 4
4. Union Berlin 6 2 4 6–10 –4 2

Inter (olasz)–Real Sociedad (spanyol) 0–0

Nagy büszkeség volt Matteo Darmian számára, hogy ő viselhette a csapatkapitányi karszalagot a mérkőzésen. Az Inter hátvédje bizakodva várja a jövő kihívásait: „Ez a döntetlen nem teszi lehetővé, hogy az első helyen végezzünk, de pozitívan tekintünk előre. Mindent beleadunk, hogy messzire menjünk a Bajnokok Ligájában. Biztos vagyok benne, hogy az ellenfeleink sem fognak örülni, hogy velünk kell szembenézniük, függetlenül attól, hogy kik lesznek azok.”

A meccs embere Martín Zubimendi lett, aki számára óriási öröm, hogy a Real Sociedad az első helyen végzett a csoportban. „Kezdetben az a cél, hogy csoportelsők legyünk, eléggé bonyolultnak tűnt, de belevágtunk és sikerült elérnünk. Hihetetlen.”

Salzburg (osztrák)–Benfica (portugál) 1–3

„Nagyon fájdalmas ilyen röviddel a vége előtt kiesni, amikor annyi minden forog kockán – foglalta össze érzéseit Alex Schlager, a Salzburg kapusa. – A Benfica világklasszis csapat, és ezt bizonyította is. Azt hiszem, a harmadik gól elkerülhető lett volna. Talán az volt a baj, hogy túl korán elkönyveltük az eredményt.”

D-CSOPORT
Internazionale (olasz)–Real Sociedad (spanyol) 0–0

Salzburg (osztrák)–Benfica (portugál) 1–3 (Sucic 57., ill. Di María 32., Rafa Silva 45+1., Arthur Cabral 90+4.)

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Real Sociedad 6 3 3 7– 2 +5 12
2. Internazionale 6 3 3 8– 5 +3 12
3. Benfica 6 1 1 4 7–11 –4 4
4. Salzburg 6 1 1 4 4– 8 –4 4

A SZERDAI PROGRAM
E-CSOPORT
21.00:
Atlético Madrid (spanyol)–Lazio (olasz)
21.00: Celtic (skót)–Feyenoord (holland)
F-CSOPORT
21.00:
Borussia Dortmund (német)–Paris Saint-Germain (francia) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Newcastle United (angol)–AC Milan (olasz) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
G-CSOPORT
18.45:
RBLeipzig (német)–Young Boys (svájci) (Tv: Sport2)
18.45: Crvena zvezda (szerb)–Manchester City (angol) (Tv: Sport1)
H-CSOPORT
21.00:
FC Porto (portugál)–Sahtar Doneck (ukrán)
21.00: Antwerp (belga)–FC Barcelona (spanyol) (Tv: Sport2)

A NYOLCADDÖNTŐBE MÁR BEJUTÓ CSAPATOK (14)

CSOPORTELSŐKÉNT: Arsenal (angol), Bayern München (német), Manchester City (angol), Real Madrid (spanyol), Real Sociedad (spanyol)
CSOPORTMÁSODIKKÉNT: Internazionale (olasz), Köbenhavn (dán), Napoli (olasz), PSV (holland), RB Leipzig (német)

TOVÁBBJUTOTT, DE MÉG NEM TUDNI, HÁNYADIK HELYEN: Atlético Madrid (spanyol), FC Barcelona (spanyol), Borussia Dortmund (német), Lazio (olasz)

A SZERDA ESTE GAZDÁRA TALÁLÓ KVÓTÁK SZÁMA: 2

Versenyben van értük: PSG (francia), Newcastle United (angol), Milan (olasz), FC Porto (portugál), Sahtar (ukrán)

A nyolcaddöntő jövő hétfői sorsolásán a csoportelsők kiemeltek lesznek, és csoportmásodikat kapnak ellenfélül. Őszi csoportellenfelek nem kerülhetnek össze, és nem játszhat egymás ellen egy ország két klubja sem. A kiemeltek játsszák hazai pályán a második mérkőzést.

KULCSDÁTUMOK
SORSOLÁS MÉRKŐZÉSEK
NyolcaddöntőDecember 18.
Február 13–14., 20–21.
Március 5–6., 12–13.
NegyeddöntőMárcius 15.
Április 9–10.
Április 16–17.
Elődöntő Március 15.
Április 30.–május 1.
Május 7–8.
Döntő Június 1., London, Wembley Stadion

AZ EURÓPA-LIGÁBAN FOLYTATJÁK (8): Benfica (portugál), Braga (portugál), Feyenoord (holland), Galatasaray (török), Lens (francia), Young Boys (svájci) (két hely még kiadó)

MÁR KIESETT: Antwerp (belga), Celtic (skót), Crvena zvezda (szerb), Manchester United (angol), Salzburg (osztrák), Sevilla (spanyol), Union Berlin (német)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik