BL: A City a világ legjobb csapata jelenleg – Inzaghi

S. B.S. B.
2023.06.09. 20:41
null
Inzaghi szerint csak akkor nyerhetnek, ha legjobb formájukat hozzák (Fotó: AFP)
A Bajnokok Ligája döntőjét megelőző sajtótájékoztatón az Inter edzője, Simone Inzaghi elmondta, ugyan a Manchester City jelenleg a világ legjobb gárdája, de mindent megtesznek, hogy sikerüljön megállítani az angol csapatot.

„Nagyon nehéz mérkőzés lesz – kezdte mondandóját a 47 éves vezetőedző. – A City a világ legjobb csapata jelenleg, egy olyan edzővel, akiről jól tudjuk, hogy mire képes, de mindent megteszünk, hogy készen álljunk holnap. Teljesen fókuszáltnak kell lennünk és limitálnunk a hibáink számát, a legjobb formánkat kell mutatnunk, hogy le tudjuk győzni őket. Nem lesz egyszerű, de a küzdeni akarásunk juttatott el minket idáig.”

Az olasz szakember arról is beszélt, mi a terve a City gólvágója, Erling Haaland ellen.

„Mindannyian tudjuk, hogy mennyire kiemelkedő játékos, így természetesen rengeteg figyelmet kell rá fordítanunk. Azonban tisztában vagyunk azzal, hogy a többi City-játékos is milyen veszélyes tud lenni, így őket sem veszíthetjük szem elől.”

Az Inter világbajnoka, Lautaro Martínez a sajtótájékoztatón összehasonlította a decemberi vb-döntős élményeit a szombati meccsel:

„Ez a két legnagyobb esemény egy futballista életében. Ha itt vagy, tudod, hogy elértél a csúcsig és minden belefektetett munka és szenvedés megérte. Ha el akarod érni a célod, akkor ez a legutolsó lépés, amit meg kell hozzá tenned.”

„Számomra is és az Inter számára is rendkívül fontos a holnapi találkozó. Nagyon sokat dolgoztunk a csapattársaimmal és a stábbal, hogy ide kerüljünk. Megérdemeljük, hogy itt vagyunk” – zárta le pozitívan a gondolatait az argentin csatár.

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Június 10., szombat
21.00:
Manchester City (angol)–Internazionale (olasz), Isztambul (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
10 órája

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

AC Milan: „Bárkit legyőzhetünk, most már álmodhatunk” – Fradi előtt, Inter után

Olasz labdarúgás
2026.11.01. 14:46

A remekül futballozó Milan megverte az Intert a városi rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.31. 22:45

Videó: a két milánói gigász bemutatta az új stadion látványtervét

Olasz labdarúgás
2026.10.29. 22:33

Serie A: az Inter két öngóllal állt az élre, négyet kapott otthon a Milan

Olasz labdarúgás
2026.10.28. 20:35

Jiménez óriási góljára a 91. és a 97. percben válaszolt az Inter

Olasz labdarúgás
2026.10.25. 14:36

Premier League: Haaland játszhat az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
2026.10.23. 16:37