Ifi BL: Kanta József elmondta, mivel vigasztalta tizenegyest kihagyó játékosát

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2023.02.09. 09:21
null
Kanta József erős személyiségnek tartja Kovács Mátyást (7), aki óriási értéke az MTK-nak (Fotó: Árvai Károly)
Búcsúzott az ifjúság Bajnokok Ligájától az MTK, miután 1–0-s vereséget szenvedett odahaza az Ajaxtól. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Kanta József vezetőedző értékelte csapata teljesítményét, s külön kitért a hosszabbításban tizenegyest hibázó Kovács Mátyásra is. 


„Nagyon büszke vagyok a csapatra, amit a mérkőzés előtt elterveztünk, taktikát kidolgoztunk, azt maradéktalanul végrehajtották.
Nagyon jól tolódtuk le védekezésben a területeket, az Ajax nem tudott mögénk kerülni, pedig a játékosai igen nagy sebességgel képesek játszani. Sőt, az első félidőben néhány kontralehetőségünk is volt, helyzeteket tudtunk kidolgozni. Sajnálom, hogy egy kétes tizenegyessel alulmaradtunk, s azt is, hogy a végén nekünk nem sikerült értékesíteni a büntetőt. Megvolt az esély a továbbjutásra, talán több nagyobb lehetőségünk volt a gólszerzésre, mint az Ajaxnak, de ezeket nem használtuk ki. Mi a tanulsága ennek a meccsnek? Az, hogy a játékosoknak mindennap ilyen mentalitással kell dolgozniuk, mert ma megalkuvást nélkül mentek és csinálták a dolgukat. Igazán megérdemelték volna, hogy eljussanak a tizenegyespárbajig
” – értékelt Kanta József, az MTK U19-es csapatának vezetőedzője.

Kitért Kovács Mátyásra is, aki remek teljesítményt nyújtott a mérkőzésen, de a hosszabbítás perceiben megítélt tizenegyest nem sikerült értékesítenie. Kanta erős személyiségnek tartja őt, de biztosan megviseli ez a hiba.

„Beszéltem már vele, elmondtam neki, hogy még sok szép dolog fog vele történni a futballpályán, lesznek boldog pillanatai bőven, amit ő most még el sem tud képzelni. Ugye, ő már az MTK első csapatában játszik, meghatározó játékos, elég sok gólt szerzett és még nagyon sokat fog szerezni, akár hasonló mérkőzéseken is, akár a felnőtt BL-ben. Ehhez megvan minden adottsága, s ez egy kiváló lecke, hogyan dolgozza fel magában, hatással lesz-e a teljesítményére, vagy gyorsan túl tudja magát tenni ezen. Óriási értéke a klubnak, s akár a magyar labdarúgásnak is óriási értéke lehet.”

NÉZZE MEG A TELJES SAJTÓTÁJÉKOZTATÓT!

UEFA IFJÚSÁGI LIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT

MTK Budapest–Ajax (holland) 0–1(0–0)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion,1500néző.Vezette:Jaanovits (észt)
MTK:Csenterics – Varga D. (Lépő, 76.), Csernák, Matviiv, Anokye – Mensah, Szőke, Horváth A. – Molnár Á., Kovács M. – Barkóczi (Vasvári, 76.).Vezetőedző:Kanta József
AJAX:Setford – Alders, Gooijer, Henry, Van Bohemen – Gorter, Misehouy, Agougil – Kalokoh, Boerhout, Banel.Vezetőedző:Frank Peereboom

Gólszerző:Misehouy (58. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémiától vett kölcsön támadót az MTK

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 20:04

Az MTK és a Pénzügyőr lezárta a bedobásból született gól miatt kialakult vitát

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 18:20

A klubmodell gyümölcse – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 22:55

„Azt nem mondhatom, hogy rosszul játszott” – Kata Mihály Molnár Rajmund mesterhármasáról

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 07:14

Vladimir Radenkovics: Az első félidő az én hibám, a második utat mutat a folytatásra

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 22:08

Molnár Rajmund triplázott, az MTK kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 19:40

Molnár Rajmund: Nem stresszelünk, ígéretes, amit csinálunk

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 09:16

Sergio Navarro a győztes gólt szerző Batik Bencéről: „Vezéregyéniség az öltözőben”

Labdarúgó NB I
2025.08.02. 08:27
Ezek is érdekelhetik