Ifi BL: Az Ajax edzője elmondta, mi tetszett neki az MTK játékában

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2023.02.09. 10:46
Az Ajax az MTK elleni 1–0-s sikerével biztossá tette helyét az ifjúsági Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A továbbjutás után Frank Peereboom vezetőedző mondta el véleményét a mérkőzésről, a magyar csapatról és az esélyeikről a folytatásban. 

„Nagyon nehéz meccs volt, az MTK masszívan védekezett. Nyugodtnak, türelmesnek kellett maradnunk, bár fiataljaink sokszor siettették a játékot, nem várták ki a megfelelő pillanatot a jó passzokra, nem mindig működött az összjáték. Az MTK futballja sokkal közelebb áll a felnőttekéhez, tartják a pozíciójukat, jól védekeznek, s megbíznak egymásban. Nagyon gyorsan képesek ellentámadásokat vezetni és játékba hozni a labdát. Persze fel voltunk erre készülve, és meg is tudtuk állítani a kontráikat. A meccs végén kicsit felgyorsították a játékot, jól bírták erővel, s ekkor akadt néhány jó támadásuk, kaptak egy tizenegyest. Azt viszont kihagyták, s ezzel saját magukat hozták nehéz helyzetbe” – értékelt a meccs után Frank Peereboom, az Ajax vezetőedzője.

Videónkban bővebben is beszél arról, hogy milyen különbségeket látott a két csapat között minőségben, fizikailag és technikában. Valamint azt is latolgatja, hogy mire lehetnek képesek az ifi BL folytatásában.

UEFA IFJÚSÁGI LIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT

MTK Budapest–Ajax (holland) 0–1(0–0)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion,1500néző.Vezette:Jaanovits (észt)
MTK:Csenterics – Varga D. (Lépő, 76.), Csernák, Matviiv, Anokye – Mensah, Szőke, Horváth A. – Molnár Á., Kovács M. – Barkóczi (Vasvári, 76.).Vezetőedző:Kanta József
AJAX:Setford – Alders, Gooijer, Henry, Van Bohemen – Gorter, Misehouy, Agougil – Kalokoh, Boerhout, Banel.Vezetőedző:Frank Peereboom

Gólszerző:Misehouy (58. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfutballra

Labdarúgó NB I
14 órája

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 11:32

Molnár Rajmund a bombagóljáról: külön öröm, hogy a Ferencváros ellen is tudok villogni

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 10:45

Robbie Keane dicsérte a magyar játékosokat, Ötvöst látta a Ferencváros legjobbjának

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 08:54

Nem bírt egymással az MTK és a Ferencváros a 228. bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 22:14

Kosznovszky Márk a Portsmouthban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.25. 17:26

A Leicester City-hálózatnak adta kölcsön tehetségét az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 09:30

Bognár István: Ilyenkor a legjobb nemzetközi meccset játszani

Labdarúgó NB I
2025.07.12. 09:34
Ezek is érdekelhetik