Real Madrid: micsoda parádé! Több tízezren ünnepelték a csapatot Madridban

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.05.30. 10:35
Mint ismert, a Real Madrid 1–0-ra legyőzte a Liverpoolt a labdarúgó Bajnokok Ligája szombat esti saint-denis-i döntőjében, és története során 14. alkalommal hódította el az európai klubfutball legértékesebb serlegét. Vasárnap este több tízezer szurkoló özönlött az utcákra Madridban, hogy megünnepeljék a kupadiadalt.
AZ ÜNNEPLÉSRŐL MÉG TÖBB FOTÓT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHET MEG! (Fotó: Getty Images)
AZ ÜNNEPLÉSRŐL MÉG TÖBB FOTÓT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHET MEG! (Fotó: Getty Images)

 

A spanyol fővárosban már szombat estétől forgalmi korlátozásokat vezettek be, a hatóságok jelentése szerint a meccs utáni órákban 51 embert kellett ellátni különböző balesetek miatt.



A hivatalos ünneplés vasárnap este kezdődött, a Real Madrid játékosai elsőként az Almudena székesegyházban jelképesen felajánlották Madrid védőszentjének, az almudenai szűznek a BL-trófeát. Miután találkoztak a város vezetőivel, a futballisták egy nyitott tetejű busszal érkeztek meg a Cibeles térre, ahol több százezer szurkoló várta őket a híres szökőkút köré gyűlve. A hagyományos ceremónia keretében a csapatkapitány Marcelo „megkoronázta” a görög istennő szobrát, azaz egy sálat és egy realos zászlót terített rá, miközben a drukkerek és a játékosok együtt énekelték a „We Are The Champions” című dalt.

Marcelo a serlelggel (Fotó: Getty Images)
Marcelo a serlelggel (Fotó: Getty Images)

A parti a Santiago Bernabéu Stadionban fejeződött be, ott mintegy 50 ezren köszöntötték a játéktérre épített színpadra lépő labdarúgókat.


„Nagyon büszkén osztjuk meg ezt a sikert itt, az otthonunkban. Madrid a bázisunk, ahonnan el tudtuk juttatni az általunk fontosnak vélt értékeket a világnak – mondta köszöntőjében Florentino Pérez klubelnök. – Ez a trófea arról lesz emlékezetes, ahogyan megharcoltunk érte. A Real Madrid ismét meghódította minden szurkoló szívét.”


Az egyesület vezetője megköszönte a drukkerek támogatását és úgy fogalmazott: „Ennek a klubnak nincs tulajdonosa, ti mindannyian vagytok a tulajdonosai a sorsunknak.”

Legfrissebb hírek

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
4 órája

Az Atlético Madrid tartja jó formáját; kétgólos Villarreal-siker

Spanyol labdarúgás
2025.11.08. 22:57

Három vereség után nyert újra a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.11.08. 18:17

Hiába törte meg a jeget a korábbi Real Madrid-center Elchében, Oyarzabal büntetője pontot ért a Real Sociedadnak

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 23:03

Több mint húszezer szurkoló nézte meg a Barcelona edzését az új Camp Nouban – fotók, videó

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 13:28

BL: súlyos az FTC korábbi középpályásának sérülése

Bajnokok Ligája
2025.11.07. 08:39

Labdarúgás: itthon játssza az Eb-selejtezőket az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.11.06. 11:30

Kitelt Vinícius ideje Madridban – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.11.06. 10:17
Ezek is érdekelhetik