BL: Contét kérdezzék arról, miért nem játszom – Eriksen

H. K.H. K.
2020.10.30. 12:14
null
Christian Eriksen nem tudja, miért nem játszik (Fotó: AFP)
Christian Eriksen, az Inter labdarúgócsapatának középpályása nem tudja, miért nem játszatja őt vezetőedzője, Antonio Conte.

 

A dán válogatott sztár a jelenlegi idényben hat mérkőzésen összesen 243 percet játszott – Christian Eriksen hazája szövetségének szervezésében vett részt egy „kérdezz-felelek” interjún, amiben a szurkolók tehettek fel neki kérdéseket.

Az egyik rajongója arról faggatta a 28 éves játékost, hogy miért nem jut szóhoz klubcsapatában, az Interben, amire Eriksen annyival reagált, erről nem őt kell kérdezni.

„Ezt a vezetőedzőtől kell megtudakolni. Hívja fel és beszéljen vele, mert ő hozza meg a döntéseket. A labdarúgásban mindig vannak hullámvölgyek, kevesen képesek arra, hogy mindig magas színvonalon teljesítsenek. Jobban járok, ha nem is gondolok a kritikákra, főleg most, hogy Olaszországba igazoltam, ahol végképp mindenkinek megvan a maga véleménye.”

Legfrissebb hírek

„Van egy légzsákja, amely megvédi a haláltól” – Merkely Béla szerint Eriksen élete nincs veszélyben, de a futballvilágnak döntenie kell

Minden más foci
2026.06.09. 10:15

Szívügy – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
2026.06.08. 23:38

Christian Eriksen: Szeretnék mindenkit megnyugtatni, ez más volt, mint 2021-ben

Minden más foci
2026.06.08. 19:26

Elhagyhatja a kórházat Christian Eriksen

Minden más foci
2026.06.08. 11:25

Ismét meccs közben esett össze a pályán Christian Eriksen

Minden más foci
2026.06.07. 20:14

Luka Modric a világbajnokság után visszavonul – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.06.05. 10:00

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45
Ezek is érdekelhetik