A Fradi visszavághat; Hamilton megérti az unatkozó szurkolókat

SZ. M.SZ. M.
2020.08.31. 22:35
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

Tavaly nyáron, igaz akkor oda-visszavágós párharcban a zágrábiak ejtették ki a Ferencvárost a BL-csoportkörbe vezető úton. Fortuna most ismét a horvát együttest sodorta a zöld-fehérek útjába – nem elhanyagolható különbség, hogy ezúttal a Groupama Arénában lejátszott egy meccs dönt a továbbjutásról. Ami az Európa-liga selejtezőjét illeti, a Mol Fehérvár a máltai Hibernians FC otthonában lép pályára, a Honvéd a svéd Malmőt fogadja, s ugyancsak hazai pályán szerepelhet a DAC, a Topolya és az Eszék is. A nemzetközi kupák sorsolása után természetesen az érintettek véleményére is kíváncsiak voltunk.

Jó véleménnyel van a horvát sajtó az idényt remekül kezdő Gyurcsó Ádámról, aki egyelőre nem tudja, kitölti-e a szerződését a Hajduk Splitnél. Borsos László írása.

Marozsán Dzsenifer, a Lyon magyar származású, német válogatott középpályása nagyon büszke arra, hogy ismét megnyerte a legrangosabb nemzetközi kupát, a Bajnokok Ligáját,
a tavalyi budapesti döntő pedig örök emlék marad neki. Az immár ötszörös BL-győztessel Smahulya Ádám beszélgetett.

A lelkesedést és a munkabírást is magával viszi a civil életbe a világ- és Európa-bajnok kenus Mike Róbert, aki sajnálja, hogy nem tudta olimpiai éremmel teljessé tenni a karrierjét. Pircs Anikó interjúja.

Düh és csalódottság. Több, mint egy évtizede nem szerepelt olyan gyatrán a Ferrari, mint vasárnap Spában, ráadásul a fejlesztési korlátozások miatt nem is pislákol fény az alagút végén Maranellóban. Közben a győzelmeket halmozó Lewis Hamilton tudja, a szurkolóknak nem túl élvezetesek az olyan egysíkú versenyek, mint a spái, és elismerte, Michael Schumacher dominanciájának idején ő is elbóbiskolt a futamok alatt. A Formula–1 Belga Nagydíjának visszhangjait Zsoldos Barna gyűjtötte össze.
Tavaly nyáron, igaz akkor oda-visszavágós párharcban a zágrábiak ejtették ki a Ferencvárost a BL-csoportkörbe vezető úton
. Fortuna most ismét a horvát együttest sodorta a zöld-fehérek útjába – nem elhanyagolható különbség, hogy ezúttal a Groupama Arénában lejátszott egy meccs dönt a továbbjutásról. Ami az Európa-liga selejtezőjét illeti, a Mol Fehérvár a máltai Hibernians FC otthonában lép pályára, a Honvéd a svéd Malmőt fogadja, s ugyancsak hazai pályán szerepelhet a DAC, a Topolya és az Eszék is. A nemzetközi kupák sorsolása után természetesen az érintettek véleményére is kíváncsiak voltunk.

Jó véleménnyel van a horvát sajtó az idényt remekül kezdő Gyurcsó Ádámról, aki egyelőre nem tudja, kitölti-e a szerződését a Hajduk Splitnél. Borsos László írása.

Marozsán Dzsenifer, a Lyon magyar származású, német válogatott középpályása nagyon büszke arra, hogy ismét megnyerte a legrangosabb nemzetközi kupát, a Bajnokok Ligáját,
a tavalyi budapesti döntő pedig örök emlék marad neki. Az immár ötszörös BL-győztessel Smahulya Ádám beszélgetett.

A lelkesedést és a munkabírást is magával viszi a civil életbe a világ- és Európa-bajnok kenus Mike Róbert, aki sajnálja, hogy nem tudta olimpiai éremmel teljessé tenni a karrierjét. Pircs Anikó interjúja.

Düh és csalódottság. Több, mint egy évtizede nem szerepelt olyan gyatrán a Ferrari, mint vasárnap Spában, ráadásul a fejlesztési korlátozások miatt nem is pislákol fény az alagút végén Maranellóban. Közben a győzelmeket halmozó Lewis Hamilton tudja, a szurkolóknak nem túl élvezetesek az olyan egysíkú versenyek, mint a spái, és elismerte, Michael Schumacher dominanciájának idején ő is elbóbiskolt a futamok alatt. A Formula–1 Belga Nagydíjának visszhangjait Zsoldos Barna gyűjtötte össze.

 

 

Legfrissebb hírek

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
4 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
2026.05.21. 23:34

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
2026.05.20. 23:45

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
2026.05.20. 00:02

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2026.05.18. 23:52

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2026.05.17. 23:55

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15
Ezek is érdekelhetik