Ifi BL: betalált a 14 éves dortmundi tehetség – ezzel korrekordot döntött

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.10.24. 10:52
A Borussia Dortmundban pallérozódó Youssoufa Moukoko lett az Ifjúsági Bajnokok Ligája történetének legfiatalabb gólszerzője. A 2004 novemberében született támadó szerdán az Internazionale ellen volt eredményes.

A korábbi csúcsot Youri Regeer (Ajax) és az Olympiakoszban nevelkedő Hrisztosz Liacosz tartotta, akik idén ősszel 16 évesen és 30 naposan találtak be. Mind a két fiatal futballista 2003-ban született.

Az UEFA honlapja szerint Moukoko immár két rekordot tart, hiszen szeptemberben, az FC Barcelona elleni találkozón ő lett a sorozat történetének legfiatalabb pályára lépő játékosa.

A Kamerunban született Moukoko 2016 óta a Dortmund labdarúgója. Már 12 évesen az U17-esek között játszott, az előző idényben ötven góllal zárt.

A mostani szezonban felkerült az U19-esek közé, s az Ifjúsági BL-ben először volt eredményes – igaz, csapata 4–1-re kikapott Milánóban az Inter vendégeként. Nem mellesleg az U19-es bajnokságban nyolc találkozón 15 gólnál jár az ősszel…

A korosztályos német válogatott csatárra Joachim Löw, a felnőttcsapat szövetségi kapitánya is felfigyelt.

„Egy ideje egyeztetek Michael Skibbével [a BVB U19-es csapatának edzőjével – a szerk.] – mondta nemrég Löw a Bundesliga hivatalos honlapjának. – Mindenki türelmes Moukokót illetően, nyugodtan hagyjuk fejlődni.”

Borussia Dortmund on Twitter

Tooooooooooor für die #BVBU19, Youssoufa Moukoko trifft zum



 

Legfrissebb hírek

Kétszer vezetett a Dortmund, de a végén a döntetlenért kellett harcolnia Frankfurtban

Német labdarúgás
2026.01.09. 22:29

Dortmundból érkezhet erősítés a Real Madrid védelmébe – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.12.29. 10:19

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
2025.12.22. 12:26

A Dortmund nyerte meg a Borussia-rangadót

Német labdarúgás
2025.12.19. 22:38

A három testőr (remix) – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
2025.12.16. 23:52

UEFA Ifjúsági Liga: a Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele a legjobb 32 között

Bajnokok Ligája
2025.12.12. 15:46

Pál Barna: Nem adtuk fel vesztes helyzetben sem

Bajnokok Ligája
2025.12.12. 11:55

Hiába duplázott Brandt, a Bodö/Glimt pontot rabolt Dortmundból

Bajnokok Ligája
2025.12.10. 23:01
Ezek is érdekelhetik