BL: nem lefutott az Ajax párharca a szaloniki meccs után

2019.08.06. 21:12
null
Jó az öreg a háznál: Klaas-Jan Huntelaar (a labdával) egyenlített Szalonikiben (Fotó: AFC Ajax)
Az előző idényben elődöntőig jutó Ajax 2–2-es döntetlent játszott idegenben a PAOK-kal a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén.

Ha a legutóbbi BL-idény elődöntőjében a Tottenhammel szemben hazai pályán elvérző csapatot vesszük alapul (Onana – Mazraui, De Ligt, Blind, Tagliafico – Schöne, Van de Beek, F. de Jong – Zijes, Tadics, Dolberg), akkor az új Bajnokok Ligája-évad első meccsére mindössze három helyen változott az amszterdamiak kezdőcsapata (Onana – Veltman, Schuurs, Lisandro Martínez, Tagliafico – Mazraui, Van de Beek, Blind – Zijes, Dolberg, Tadics), Nusszair Mazraui és Daley Blind azonban egy sorral feljebb lépett.

Jól kezdtek a vendégek, Hakim Zijes szabadrúgásból szerzett góljával már a tizedik percben megszerezték a vezetést, igaz, a PAOK egyik védőjének apró érintése minden bizonnyal kellett ahhoz, hogy Alekszandrosz Paszhalakisz kapus ne érje el a labdát.

A görögök nem roppantak meg, a volt arsenalos Chuba Akpom és Léo Matos találatával még az első félidőben fordítottak, ám a vendégek a szünet után Klaas-Jan Huntelaar góljával ismét döntetlenre alakították az állást.

A 36. életévét hat nap múlva (augusztus 12-én) betöltő Huntelaar (11) kapcsán érdekesség, hogy ebben a naptári évben csak Dusan Tadics (20) szerzett nála több gólt az Ajaxban – pedig a veterán támadó már csak cserecsatára az amszterdami egyletnek.

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA (ÁTKATTINTÁSSAL)

Az Ajax nemcsak a jónak mondható eredmény miatt várhatja bizakodva a jövő heti visszavágót, hanem azért is, mert 2010-ben és 2016-ban is kiejtette a PAOK-ot a Bajnokok Ligájából, úgyszintén a harmadik selejtezőkörben – előbb 4–4-es összesítéssel, idegenben szerzett több góllal, majd 3–2-vel.

Kádár Tamás csapata, a Dinamo Kijev 1–0-s vereséget szenvedett a belga bajnoki ezüstérmes FC Bruges vendégeként, amelynek kapuját ezen a mérkőzésen már a Liverpooltól szerződtetett Simon Mignolet védte. A győztes gólt tizenegyesből Hans Vanaken lőtte, aki az idény első három tétmeccsén négy gólt szerzett a bruges-i együttesben. Az ukrán csapat magyar válogatott védője végigjátszotta a találkozót, és a hajrában kapott egy sárga lapot.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. KÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
APOEL (ciprusi)–Qarabag (azeri) 1–2
(Merkisz 95., ill. Emreli 54., M. Gueye 70.)
PAOK (görög)–Ajax (holland) 2–2 (Akpom 32., Léo Matos 39., ill. Zijes 10., Huntelaar 57.)
FC Bruges (belga)–Dinamo Kijev (ukrán) 1–0 (Vanaken 37. – 11-esből)
Crvena zvezda (szerb)–FC Köbenhavn (dán) 1–1 (Pavkov 44., ill. Wind 84. – 11-esből)
Dinamo Zagreb (horvát)–FERENCVÁROS 1–1
(Dani Olmo 7., ill. Sigér 60.) – BŐVEBBEN ITT!

Legfrissebb hírek

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 22:50

Idegenben is nyert, a Levszki Szófia lesz Varga Barnabásék ellenfele a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 19:01

Hosszabbításban dőlt el: kiesett a női BL-selejtezőből a Ferencváros

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 19:19

BL-selejtező: a Slovan 94. perces góllal nyert Svédországban, a Sparta Praha legyőzte a Lyont

Bajnokok Ligája
2026.08.04. 22:15

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

Német válogatott támadó középpályással erősített az Ajax – hivatalos

Minden más foci
2026.07.31. 21:40

Emberelőnyben kétgólos hátrányból fordított a Dinamo Zagreb; a Sturm Graz összesítésben átgázolt a Heartson

Bajnokok Ligája
2026.07.28. 23:04

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
2026.07.22. 21:57