BL: Nagyon becsapós ez az eredmény – Sigér Dávid

K. Zs.K. Zs.
2019.08.06. 22:19
null
A két gólszerző: Sigér Dávid (jobbra) párharca Dani Olmóval (Fotó: Szabó Miklós)
Mint beszámoltunk róla, a Ferencváros értékes, 1–1-es döntetlent ért el a Dinamo Zagreb elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-selejtezőn. Íme, a zöld-fehérek egyenlítő gólját szerző Sigér Dávid gyorsértékelése a keddi meccs lefújása után!

 

„Nagyon becsapós ez az eredmény – mondta Sigér Dávid az M4 Sportnak. – Nem szabad, hogy elaltasson minket az idegenben szerzett gól, nem szabad, hogy elhiggyük, hogy megvan a párharc is, mert a zágrábiak nagyon fel fogják szívni magukat a visszavágóra.”

A fiatal játékos szerint kedden is jól érzékelhető volt, hogy a zágrábi csapat messze a legerősebb eddigi ellenfelük a mostani BL-kiírásban.

„Érződött az elején, hogy ez már más színvonal. A Dinamónak nagyon jó játékosai vannak, tudják húzni a váratlan megoldásokat. Korán meg is szerezték a vezetést, de ez mintha megnyugtatta volna őket, talán azt hitték, majd jön a második, a harmadik. Viszont onnantól elkezdtünk bátrabban focizni, tartani a labdát és támadni, ahogyan szoktunk, és hála istennek jött a gól is.”

Amelyre így emlékezett Sigér:

„Megmondom őszintén, azt hittem, leshelyzetben vagyok, ezért is lepődtem meg némiképp, hogy megadták a gólt, ezek szerint a labda túlhaladt a gólvonalon. Úgy éreztem, hogy az akcióból beadás lesz, és mivel a védők nagyon elmentek egy irányba, próbáltam érkezni, és szerencsére a kipattanó labda éppen a fejemre jött.”

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. KÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Dinamo Zagreb (horvát)–Ferencváros 1–1
(1–0)
Zágráb, Maksimir Stadion, 14 283néző. Vezette: Raczkowski (lengyel)
Dinamo Zagreb: Livakovic – Stojanovic, Leskovic, Peric, Leovac – Gojak (Moro, 69.), Ademi, Dani Olmo – Hajrovic (Majer, 69.), B. Petkovic (Gavranovic, 76.), Orsic. Vezetőedző: Nenad Bjelica
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Heister – Sigér, Haratin – Zubkov, Skvarka (Ihnatenko, 89.), Nguen (Civic, 83.) – Szihnyevics (Lanzafame, 78.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Olmo (7.), ill. Sigér (60.)

VISSZAVÁGÓ
AUGUSZTUS 13., KEDD
20.00:
Ferencváros–Dinamo Zagreb (horvát) (Tv:M4 Sport, élőben az NSO-n)
Budapest, Groupama Aréna

A mérkőzésről a Nemzeti Sportot tudósította: Borbola Bence (Zágráb, összefoglaló), Szabó Miklós (Zágráb, fotó), Pusztai Viola (Zágráb, videó), Bacskai János (percről percre)

 

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
15 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43