BL: Lovrencsics nagyon nehéz visszavágóra számít

2019.07.10. 22:37
null
Lovrencsics Gergőéknek nem volt egyszerű dolguk a saját kapujuk előtt (Fotó: Tumbász Hédi)
Mint beszámoltunk róla, a Ferencváros hazai pályán 2–1-re legyőzte a bolgár Ludogorecet a Bajnokok Ligája 1. selejtezőkörének első mérkőzésén. A meccset követően a Ferencváros csapatkapitánya, Lovrencsics Gergő értékelt az M4 Sportnak.

„Sajnálom, hogy gólt kaptunk, de a csapat erejét mutatja, hogy a második félidőben tudtuk folytatni, és ráerőltettük az akaratunkat az ellenfélre – kezdte mérkőzés utáni értékelését Lovrencsics Gergő. – Az első félidő utolsó negyedórájában valami oknál fogva kiengedtünk, és gólt kaptunk. Az utolsó pillanatokig be voltunk szorítva, nagyon nehéz visszavágó vár ránk. A Ludogorec jó csapat, kreatív, gyors támadókkal, semmi sem lehetetlen, most mi vagyunk előnyben.”

Az FTC csapatkapitánya kiemelte, örül annak, hogy az előző idény mentalitása az új játékosokra is átragadt, és reméli, hogy most megtapasztalták, milyen a Groupama Arénában ilyen közönség előtt pályára lépni.

A két vezetőedző véleményét itt olvashatják!

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 1. KÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Ferencváros–Ludogorec(bolgár) 2–1 (Nguen 6., Zubkov 65., ill. Swierczok 31.)
Budapest,
Groupama Aréna, 18 115 néző. Vezette:Smulevics(izraeli)

A gólok

Legfrissebb hírek

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
7 órája

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
15 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
18 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
18 órája

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
2026.11.06. 19:27

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
2026.11.06. 17:53

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
2026.11.06. 17:38