BL: a 2017-es El-döntő bírója vezeti a Spurs–Pool finálét

2019.05.14. 14:48
null
Skomina vezeti az idei BL-döntőt (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a szlovén Damir Skominát jelölte ki a Tottenham Hotspur–Liverpool Bajnokok Ligája-döntő játékvezetőjének.

 

NŐI BÍRÓI HÁRMAS AZ ÁZSIAI FUTBALLKUPÁBAN

Az ázsiai klubsorozatok történetében először női bírói hármas dirigál egy mérkőzést a labdarúgó AFC-kupában.

A mianmari Yangon United és a kambodzsai NagaWorld FC találkozóján a japán Jamasita Josimi fújja majd a sípot. Az ázsiai sportági szövetség kedden azt közölte, hogy a trió minden tagja megfelelt a fizikai teszten, amelyet a férfiak számára dolgoztak ki.

Az AFC-kupa az Európa-liga ázsiai megfelelője.

(MTI)

A 42 éves szlovén bíró ebben az idényben eddig öt BL-meccset vezetett, köztük az Ajax–Real Madrid (1–2) és a Paris Saint-Germain–Manchester United (1–3) találkozót. A 2013-as Bajnokok Ligája-döntőben – amelyet a Bayern München és a Borussia Dortmund vívott – negyedik játékvezetőként működött közre.

Az UEFA a hivatalos honlapján megjegyzi, azzal, hogy Skomina fújhatja a sípot az idei BL-döntőben, „mesterhármast” ér el, hiszen korábban Európa-liga-finálét (Ajax–Manchester United, 2017) és európai Szuperkupa-mérkőzést (Chelsea–Atlético Madrid, 2012) is vezetett már. A tavalyi világbajnokságon három meccsen dirigált.

A két partjelző a szlovén játékvezető két honfitársa, Jure Praprotnik és Robert Vukan lesz, negyedik bíróként a spanyol Antonio Mateu Lahoz segíti Skomina munkáját. A videobírói teendőket a holland Danny Makkelie látja el.

A Tottenham–Liverpool BL-döntőt június 1-jén 21 órától rendezik az Atlético Madrid stadionjában, a Wanda Metropolitanóban.


Legfrissebb hírek

Négy forduló után sincs gólja a nyáron 366 millió eurót költő Tottenhamnek a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.09.12. 20:27

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44

Tottenham Hotpoor: 2019 óta egymilliárd eurót költöttek arra, hogy alaposan meggyengüljenek

Angol labdarúgás
2026.08.18. 14:21

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.14. 19:06

Történelmi metzi siker Budapesten, elveszítette a BL-döntőt a Győri Audi ETO

Kézilabda
2026.06.07. 19:38

Több mint 1400-an vettek részt az újraélesztési kampányban a BL-döntő napján

Bajnokok Ligája
2026.06.05. 12:40