BL: Mi 10 milliót kapunk, a Tottenham 200-at, ez fair? – Ten Hag

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.29. 19:34
null
Erik ten Hag szerint az Ajax kirobbanó formában várja a Tottenham elleni elődöntőt (Fotó: AFP)
Erik ten Hag, az Ajax labdarúgócsapatának vezetőedzője hétfőn megtartotta sajtótájékoztatóját a gárda Tottenham elleni Bajnokok Ligája-elődöntője előtt. A holland szakember szerint csapata kirobbanó formában és nagyon motiváltan várja a találkozót – Ten Hag egyúttal reagált Mauricio Pochettino megjegyzésére is, miszerint az Ajax többet pihenhetett a mérkőzés előtt, mint az angolok.

„Az egész csapat szuper erőnléti állapotban van, illetve nagyon »éhes« és motivált. Mindenki frissnek tűnik. A Tottenham hiányzói? Az igazság kiderül a pályán, mi ragaszkodunk a saját felfogásunkhoz, bármi történjék, a saját játékunkat játsszuk, ha pedig ez sikerül, akkor szerintem van esélyünk” – kezdte Ten Hag.

„Az idény elején senki sem gondolta volna, hogy egy holland csapat ott lehet a BL elődöntőjében, úgyhogy nekünk ez most fantasztikus érzés. Valamit elértünk, de még többet szeretnénk. Az elégedettség lustasághoz vezet. Pochettino azt mondta, nem fair, hogy mi többet pihenhettünk a Tottenhamnél, ennek kapcsán megjegyezném, hogy mi a holland bajnokságban 10 millió eurót kapunk a televíziós jogokért, ők a Premier League-ben viszont 200 milliót. Mondják el nekem, akkor ez fair? Vannak körülmények, melyekkel meg kell barátkozni, mi így teszünk.”

A tréner elmondta, Nusszair Mazraui, a csapat védője felépült sérüléséből, s valószínűleg játszhat a keddi találkozón.

Az elődöntő kedden 21 órakor kezdődő első mérkőzését Antonio Miguel Mateu Lahoz vezeti majd. A spanyol a nyolcaddöntőben a Tottenham Dortmund elleni 3–0-s győzelme alatt is közreműködött már.

A BL-meccseket Magyarországon mostantól csak az M4 Sport közvetíti élőben.

ÁPRILIS 30., KEDD

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
21.00:
Tottenham Hotspur (angol)–Ajax (holland) (Tv: M4 Sport)– élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
23 perce

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Marcus Thuram fejjel duplázott, az Inter megverte az Ajaxot

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 22:52

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03

Kiakadt a Marseille edzője a Real Madrid második tizenegyese miatt

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 08:33

Julián Álvarez nem játszik a Liverpool elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 13:32
Ezek is érdekelhetik